Képfényező blog » Blog Archive » Bolero

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Bolero

Az előző két bejegyzésben már emlegetett előadás harmadik (eddig hiányzó) eleme volt a Maurice Ravel Bolero-ja.

Amiről a próbák közben beszélgetve megtudtam ezt-azt. Többek között hogy állítólag Ravel az egész darabot egy kávézó teraszán írta, figyelve egy hajó közeledtét a tengeren. Ennek köszönhető az egészet végigkísérő crescendo, a folyamatos erősödés. És mire odaért a hajó, a lényeg már készen is volt.

Aztán persze nem elhanyagolható tényező, hogy egy híres táncosnő felkérésére, az ő számára írta a darabot – és egyesek szerint az egész egy nagy khm… szerelmi együttlétről szól. Ez az értelmezés, hangulat semmiképp nem áll messze a zenétől, és így az előadástól sem – a ruhák, színek, a mozdulatok mind magukban hordoznak valamit ebből.

Zene: Maurice Ravel
Koreográfus-asszisztens: Linda Schneiderová
Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Előadják: Bogdan Petronela, Szirmai Irén, Christina Porres Mormeneo, Bitó Sándor, Kéri Nagy Béla, Zaka Tamás

Tags: , , ,

Kapcsolódó fényképek: Bolero-galéria



2 Responses to “Bolero”

  1. May 18th, 2016 at 11:42 am

    Képfényező blog » Blog Archive » Christina says:

    […] héttel előtte volt egy előadásuk a Művészetek Palotájában (Bolero, Déja vu, Carmen), ráadásul szeretem is az épületet nagyon (a belső tere a legjobb, amit […]

  2. May 18th, 2016 at 11:48 am

    Képfényező blog » Blog Archive » Balett @ Thália Színház says:

    […] Ráadásul mindhárom darabot láttam már korábban, mitöbb: itt a blogon is szerepelnek már a Bolero, a “Les Bras de Mer” (korábban: Déja vu) és a Carmen […]

Most szólj hozzá... :)