Képfényező blog » Blog Archive » Blanka & Bálint

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Blanka & Bálint

Az első találkozón minden párt meg szoktunk kérdezni, hogy miért éppen minket választottak – hiszen oly sok esküvőfotós van az országban. Így Blankát és Bálintot is kérdőre fogtuk, a válaszból pedig két fontos dolog derült ki: az egyik inkább lelki, a másik inkább szakmai. A lelki tényező: fontos volt nekik, hogy aki az esküvőjüket fotózza, a számukra legfontosabbakról hozzájuk hasonlóan gondolkozzon, és például egy templomba ugyanazért lépjen be, mint ők.

Az inkább szakmai, fotózáshoz kötődő észrevétel pedig, amit megjegyeztünk: megemlítették Bori és Zoli esküvői képeit – azt a bizonyos esküvőt, esküvőfotós pályafutásunk egyik legszebb emlékét Kisjakabfalváról, a régi túronyi református templom festett fa padjaival és mennyezetével, a villányi tájjal, és összes gyönyörű részletével, varázslatos hangulatával. Nem ők az elsők, akik megemlítik – de most utólag már világos, hogy miért is jutott eszükbe… :)

Merthogy Blanka és Bálint az ország egyik legszebb vidékére vitt minket, ahol ráadásul nem csak a táj, de a falu, Jósvafő is egy kis csoda. Ehhez vegyük hozzá a kazettás mennyezetű, domboldalban épült, szépséges régi református templomot, vagy mondjuk vessünk egy pillantást az ízig-vérig a helyhez illő részletekre és dekorációra, és talán már az is ráérez a hangulatra, aki nem volt ott. Külön figyelmébe ajánlanám az időjárás miatt folyton aggódóknak: sátras esküvő volt a parókia udvarán, dél körül az év egyik legkomolyabb felhőszakadásával – és mindez mit sem ártott a hangulatnak. Csupán a délutáni kreatív fotózás remek felhőit, és végtelen kilátást nyitó tiszta levegőjét köszönhettük neki. :)

Együtt volt ismét mindaz, ami egy esküvőt Magyarországon széppé tehet, és ami jellegzetesen ide illik. Igyekeztünk mindezt egy rövidke diavetítésbe csomagolni, fogadjátok szeretettel! :)

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Tags: , , , , ,



Comments are closed.