Fanni & Geri
Fannit és Gerit akkor is villámgyorsan megszerettem volna, ha nem volnának lényegében családtagok… így pedig főleg. De ahogy az esküvő elnéztem az embereket, a templomban az arcokat/tekinteteket, nem voltam ezzel egyedül. :)
Bár különféle családi okok miatt egyre kevesebb esküvőt fényképezek, hiányozna, ha már sosem élnék át ilyen napokat. Igazából érdekes ajándék ez, mert ugyan nyilván nem ugyanaz az élmény, mint a saját esküvőmön, azért mégiscsak egészen közel kerülök, egy kicsit a része leszek ennek az ünnepnek. Ráadásul az az érzésem, hogy a saját esküvőmön én magam sem fogtam még fel igazán, mi mindent jelent – azóta eltelt néhány év, egyre jobban értem, és egyre hálásabb vagyok érte. És így amolyan félig kívülállóként újra meg újra átélhetem. A szülőket még csak kíváncsian nézem, arról az oldalról nem ismerem, de egyszer remélhetőleg eljön majd ez is… mert az örömanya tekintete alapján jó ez onnan nézve is. :)
A templomban a fotósnak jó dolga van – ennyire jó talán csak a lelkésznek/papnak. Mert mi látjuk szemből is az embereket, az arcukat, a tekintetüket. És most jó volt látni. Az, hogy egyszerre látni életteli, vidám, meghatott és elgondolkodó arcokat is, mindenképp dicséret az atyának is… élet volt benne, no. És az ilyet szeretem. :) Nem is ragozom tovább, mindezeket a város legmenőbb modern hídjának minimalizmusával, a zöldesbarna szemek és szélfútta szőke hajszálak játékával, egy nehezen végigmondott, torokszorítóan kedves beszéddel, nagy sikert arató nyitótánccal (csak a vendégeket figyeljétek a háttérben!) és pezsgő bulival együtt nézzétek meg inkább a diavetítésben:
A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!
Tags: Budapest, Csónakház, diavetítés, Esküvő, Megyeri-híd
This entry was posted on Tuesday, November 19th, 2019 at 7:26 pm and is filed under Esküvő. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Responses are currently closed, but you can trackback from your own site.
Comments are closed.