Képfényező blog » Blog Archive » Sára & Gergő – irány Bécs! :)

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Sára & Gergő – irány Bécs! :)

Minden találkozó és beszélgetés alkalmával szóba kerül a jegyesfotózás is egy idő után… hova menjünk, mit csináljunk, milyen képeket szeretnétek? Megtehetnénk, hogy viszünk magunkkal egy nagy papíron néhány kész, “konzerv” ötletet – de ezzel pont azt a személyességet veszítenénk el, amit a legjobban szeretünk az egészben. Inkább megpróbálunk közösen kitalálni valamit, ami igazán a sajátotok lehet, rátok jellemző.

Így derült ki a Sáráékkal való beszélgetés közben az is, hogy mindketten ezer szállal kötődnek Bécshez. Diákévek, ösztöndíj, ráadásul fontos időszakban, valamikor a kapcsolatuk kezdetén – először egyikük, azután másikuk volt kint. Így aztán jól megismerték, megszerették a várost. Mivel turistaként, vagy egy-egy fotókiállítás miatt jártunk már arra mi is, de fényképezni még nem, eldöntöttük, hogy megyünk.

Nem is bántuk meg: Sára és Gergő már az első találkozáskor sem tűnt búval béleltnek, de az esküvő előtt jó két héttel egy egész napos kirándulás láthatóan még inkább örömre derítette őket. Márpedig jókedvű párokat fényképezni jó. :) Másrészt jó volt úgy járni Bécs utcáit, hogy nem a Panoráma útikönyv közhelyeit látogattuk végig, hanem saját kedvenceiket. Parkokat, lépcsőket, villamost és belső udvarokat.

Jó dolgunk volt tehát, meg kell köszönnünk nektek az ötletet. :) Persze nem csak a várost és a társaságot élveztük, hanem fényképeztünk is – a fotókból készült diavetítést pedig itt láthatjátok:

(A képek egy része Várady Eszter munkája)

Tags: , , , ,



One Response to “Sára & Gergő – irány Bécs! :)”

  1. October 30th, 2012 at 5:18 pm

    Képfényező blog » Blog Archive » Sára & Gergő says:

    […] kezdett panaszkodni, hogy a sok nevetés miatt megint fájnak kicsit az arcizmai (mint legutóbb Bécsben) – és ez önmagáért beszél. :) Reméljük, hogy a bejegyzés elején található […]