Képfényező blog » Blog Archive » Zsófi & Isti – hajnali Szentendre

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Zsófi & Isti – hajnali Szentendre

Egy évekkel ezelőtti őszi hajnal óta felkerült a bakancslistámra három esküvő. Most már talán le merem írni, hiszen a hétvégén már a másodikra a készülünk… és egyszer biztosan eljön ideje majd a harmadiknak is. :)
Bíztató sor ez, mert tavalyi év csúcspontja, legalább a jegyesfotózások terén jó eséllyel Szisziék balatoni nádasos-naplementés, illetve stéges-napkeltés sorozata volt; és Zsófiék ezzel a szentendrei, Duna-parti napkeltés fotózással szintén egy erős képsorozattal leptek meg.

A hajnali fotózást menő. Aki bevállalja, az már helyből elnyerte erős szimpátiámat, ráadásul jól is jár. Mert nem csak remek fényeket kap, de emellé a soha máskor meg nem tapasztalható csendet és nyugalmat is olyan helyeken, ahol máskülönben nyüzsgés és zűrzavar lenne.

A hajnal egy érdekesen “fordított fotózást” eredményez egyébként: mert ha este megyünk fotózni, akkor a legszebb fényviszonyok a legvégén várnak minket – mire belejöttünk, megszoktuk. De most az első két kép után erős késztetést éreztem, hogy visszapakoljam a fényképezőgépet a táskába, és haza is menjünk – mert innen már csak lefelé vezet az út. Valószínű, hogy az idei évem legszebb fotója megvolt, nem is tudom, mit várhatnék a továbbiakban… de végül azért nem bántam meg, hogy maradtunk még. :)

A lentebbi diavetítésből kiderül, milyen Szentendre hajnalban (spoiler: nyugodt, békés és csodaszép!), a bejegyzés végére pedig összeválogattam néhány kedvencet. Mindenki melegíthet vele az esküvőre! :)

Tags: , , , , , , ,



One Response to “Zsófi & Isti – hajnali Szentendre”

  1. September 20th, 2017 at 6:46 am

    Képfényező blog » Blog Archive » Zsófi & Isti says:

    […] a szentendrei, hajnali jegyesfotózás képeinél leírtam, hogy Zsófi esküvője mindenképpen megkülönböztetett figyelmet kapott […]