Rólunk

Kepfenyezo_Logo_White_Gradient_final_RGBA Képfényező kicsiny csapata a gyermekeink születésével lassan változik, de nem felejtjük el egymást. Azok kedvéért, akik már régebb óta ismernek minket, a teljes történet: Mitcsenkov Attila jelenti az állandó pontot a kezdetek óta. Mitcsenkov-Horváth Eszter és Göllner Juli szintén az igen korai idők óta a csapatot erősítette, de a gyermekek születése után egy-két évig mind Eszter, mind Juli első sorban az utánpótlás-neveléssel foglalkozott. Ezért 2015-ben Beliczay Eszterrel erősödött a csapat, így lett egy másik Eszterünk is – a következő évet azonban már ő is babázással töltötte. :)

A 2016-os évben tehát ismét erősödtünk: Attila és Niki képviselte a Képfényező csapatot esküvőkön, míg M-H. Eszterre azért a diavetítések összeállításában, és különféle fontos, ámde szinte láthatatlan feladatokban továbbra is számíthatunk. Idén, 2017-ben következett az, amire már szinte számíthattatok ezek után: Niki is feliratkozott az anyukák klubjába. :) Viszont a gyermekek növekedése mindkét Eszterünket visszaengedte néhány napra a fényképezőgép mögé, úgyhogy Attila hol egyik, hol másik Eszter mellett dolgozott, ismét. :)
A jövő évre már tényleg igyekszünk úgy készülni, hogy a sok gyerkőc mellett se legyünk sosem elveszve, és mivel sosem tudhatjuk, pontosan mit hoz az élet, a csapatot megerősítettük Dáviddal is – és így 2018-ban már többféle felállásban is találkozhattok a Képfényező csapattal. Biztosan igyekszünk tartani magunkat ahhoz, hogy (vegyes)párban dolgozzunk, egy-egy pár női és férfi szem már képes lehet azt a sokszínűséget biztosítani, amire véleményünk szerint szükség van.

Több szempontból eltérő látásmódú, de az élet fő kérdéseiről mégis hasonlóan gondolkodó fotográfusok vagyunk (és persze nyilvánvaló, hogy a sok beszélgetés és közös munka révén hatunk egymásra is). Nem fényképezünk egyformán, és éppen ezért szeretünk együtt fotózni: az egymás mellé helyezett képek kiegészítik, erősítik, és nem ismétlik egymást. Ugyanakkor hasonlóan gondolkozunk azokról az alapvető kérdésekről, melyek nélkül nem ugyanabban látnánk az esküvői fotográfia lényegét. Néhány év “magányos” munka után a csapat 2009-ben kezdett összeállni, 2010 óta már minden esküvőn a ma megszokott felállásban, párban dolgozunk. Nem véletlenül alakult így, az a fotózási stílus, amit képviselünk, ezt megköveteli.

Mindig arra törekszünk, hogy egy őszinte, rólatok-nektek szóló albumot tehessünk le végül az asztalra, és így, két fotóssal megoldható az, hogy egyrészt mindenre legyen szemünk (akár egyidejűleg többfelé is), ugyanakkor mégis észrevétlenül tudjunk dolgozni, és az esküvő napja ne a mindenbe belezavaró, össze-vissza rohangáló fotósról szóljon. Fontos, hogy ez a mi esetünkben két önállóan gondolkodó, saját látásmóddal rendelkező fotóst jelent, és nem egy fényképészt és egy táskacipelő asszisztenst. Így ugyan mindkettőnknek hozzá kellett erősödnie a táskához, de ebbe beletörődtünk… :)

A 2014-es év sok fontos változást hozott a csapat életébe, jó dolgok történtek velünk mind szakmai, mind családi téren. 2014-ben Attilát, a Képfényező elindítóját a Pillana(r)t, a hazai “esküvőfotós szövetség” teljes jogú tagjává választotta. Ennek ellenére most a korábbiaknál kevesebb esküvőt fogunk fényképezni, mert több időt szeretnénk a nagy örömmel várt, nemrég érkezett pici gyermekeinkkel is tölteni. Úgy döntöttünk tehát, hogy idén csak annyit vállalunk, amit a korábbi lelkesedéssel és átéléssel tudunk fényképezni – de annyit mindenképpen, mert nekünk is hiányozna a fényképezés. :)

SaveSave

SaveSave

Comments · 1

  1. Gratulálok a folyamatos fejlődéshez! Niki egy lelkes, lelkiismeretes, kreatív fotós, egy élmény a modelljének lenni, hiszen vele önmagad lehetsz és képei a valóságot tükrözik! Megérdemelten lett a csapat tagja. :)

Leave a Reply

*

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.