Képfényező blog » Esküvő

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Bejegyzések a(z) ‘Esküvő’ rovatban:

Dóri & Tomi

Volt ezen az esküvőn két ember, akiket kicsit talán irigyelek is, és mindenképpen felnézek rájuk – biztosan kellettek ahhoz, hogy ennyire jó legyen ebbe a családba becsöppenni. :) Nem ez volt az első alkalom, hogy egy esküvőn jártam Dóriék családjában, és már azt a kb. 7 évvel ezelőtti blogbejegyzést is azzal indítottam, hogy jól éreztem magam ott a sok testvér között. Most is ez jutott először eszembe, amikor elkezdtem a gondolataimat összeszedni… végtelenül kedves pillanatok és jelenetek voltak ezek, egyszerűen olyan volt a légkör, amit ritkán érzek.

ű

A második, amit kiemelnék, Dóri és Tomi vagánysága: mert az, hogy valaki az esküvője napján nem valamiféle lelki összeomláson megy keresztül az eső miatt, már önmagában menő. De hogy az esőt észre sem véve induljanak neki az arborétumnak a fotózásért (“hiszen van esernyőnk”), arra már egy esőben született és felnőtt norvég vagy breton legény és leány is elismerően csettintene. Igyekeztem hát felnőni a feladathoz, és az esőt (és sarat) láthatatlanná téve az amúgy szépséges őszi színeket hazahozni:

Mivel Kálmán bácsitól azt tanultuk, hogy két gondolat kevés, négy pedig már sok; harmadikként és utoljára pedig annyit szeretnék kérni, hogy aki idáig eljutott, és mindjárt elkezdeni a képeket és a diavetítést nézegetni, az egy valamire figyeljen még nagyon: a templomban az arcokra. Mert ez végre egy olyan templomi szertartás volt, ami telve volt élettel. Nem bohóckodással, hanem örömmel. Amibe belefért a gyerekek legjobb olasz filmeket idéző bevonulása az elején; az igehirdetés közben is élő arcok és sokféle érzelem éppúgy, mint a fogadalomtételkor a háttérben imádkozó szülők és család (ez éppen az a háttér, ami az első bekezdésben írottakhoz oly sokat adhat Dóriéknak is a jövőben).

Nézzétek hát a diavetítést vagy a kedvenc képeimet lentebb; mindenhol csak az arcokra, tekintetekre figyeljetek, egy élmény lesz! :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)
Please follow and like us:
error

Fanni & Geri

Fannit és Gerit akkor is villámgyorsan megszerettem volna, ha nem volnának lényegében családtagok…  így pedig főleg. De ahogy az esküvő elnéztem az embereket, a templomban az arcokat/tekinteteket, nem voltam ezzel egyedül. :)

Bár különféle családi okok miatt egyre kevesebb esküvőt fényképezek, hiányozna, ha már sosem élnék át ilyen napokat. Igazából érdekes ajándék ez, mert ugyan nyilván nem ugyanaz az élmény, mint a saját esküvőmön, azért mégiscsak egészen közel kerülök, egy kicsit a része leszek ennek az ünnepnek. Ráadásul az az érzésem, hogy a saját esküvőmön én magam sem fogtam még fel igazán, mi mindent jelent – azóta eltelt néhány év, egyre jobban értem, és egyre hálásabb vagyok érte. És így amolyan félig kívülállóként újra meg újra átélhetem. A szülőket még csak kíváncsian nézem, arról az oldalról nem ismerem, de egyszer remélhetőleg eljön majd ez is… mert az örömanya tekintete alapján jó ez onnan nézve is. :)

A templomban a fotósnak jó dolga van – ennyire jó talán csak a lelkésznek/papnak. Mert mi látjuk szemből is az embereket, az arcukat, a tekintetüket. És most jó volt látni. Az, hogy egyszerre látni életteli, vidám, meghatott és elgondolkodó arcokat is, mindenképp dicséret az atyának is… élet volt benne, no. És az ilyet szeretem. :) Nem is ragozom tovább, mindezeket a város legmenőbb modern hídjának minimalizmusával, a zöldesbarna szemek és szélfútta szőke hajszálak játékával, egy nehezen végigmondott, torokszorítóan kedves beszéddel, nagy sikert arató nyitótánccal (csak a vendégeket figyeljétek a háttérben!) és pezsgő bulival együtt nézzétek meg inkább a diavetítésben:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!
Please follow and like us:
error

Lea & Anton

Egyetlen apró tapasztalat talán nem alkalmas megalapozott következtetések levonására, de ha ebből az hétvégéből indulok ki, akkor Bajorország gyönyörű, dimbes-dombos, rendezett vidék, kicsi falvakkal és városkákkal, templomtornyokkal, és egészen otthonos, emberbarát atmoszférával.

Az ott élő (vagy legalábbis ott házasodó) emberek pedig, talán nem függetlenül a környzettől, kifejezetten természetesek, barátságosak, és kifejezetten jó velük. Talán nem ez a fejünkben élő kép a németekről általában, de Bajorország (legalábbis a vidéki arca) valahogy más: külföldről (Magyarországról) érkeztem közéjük, egy nagyonszeretem párt (*) leszámítva nem is ismertem közülök előzetesen senkit – mégis, mindannyian annyira barátságosak, közvetlenek és természetesen voltak, hogy egyáltalán nem éreztem magam idegenül köztül; és miközben végigdolgoztam a napot, mégis úgy érezhettem, mintha egy lennék násznépből. Élveztem nagyon.

Utaltam már rá, volt azért egy kedves fiatal pár, mitöbb: mostanra kis család, akiket ismertem. Néhány évvel ezelőtt az év egyik nagy ajándéka volt az az esküvő ott az Alpok egyik hegcsúcsán, ahol eddigi pályafutásom egyik kedvenc képét lőttem egy angyali szőke lányról, és az arcán legördülő könnycseppről. Ez a lány azóta nemhogy jó, de a lehető legörömtelibb alakot öltötte: épp a második gyermeköket várják. És ami mindenképpen összeköti Ninát (a koszorúslányt), Leát (a menyasszonyt), és párjaikat: a lehető legtermészetesebben és őszintébben megélik, átélik az érzéseiket.

És ezt én nagyon-nagyon szerettem. A templomban, a szertartás közben csak ültem a kövön, ölemben a fényképezőgéppel… és örültem, mint egy gyerek. Nem az egyébként kifejezetten szép belső tér, vagy a karakteres fényviszonyok, hanem az arcok miatt: amit ott láttam, az minden esküvői fotográfus álma. Amit bárki egyszerűen leolvashatott az arcukról (különösen az ilyenkor kivételezett helyzetben lévő fotós, aki velük szemben, és nem a hátuk mögött áll): az öröm, a maga természetességében. Ahogy tényleg átélték a pillanatot, ahogy láthatóan elvesztek a gondolataikban, és egészen ott tudtak lenni. Nem minden arcon látni ezt ennyire egyértelműen – de ha Lea & Anton, illetve korábban Nina & Sebi esküvőjéből indulok ki, és talán a környezettől, a környéktől is függ, akkor gyakrabban szeretnék oda járni fotózni. Akinek van füle, hallja! :)

No persze nem csak azért voltam ott, hogy néhány jó emlékkel gazdagodjam (bár a számomra nyilván ez is fontos); sokkal inkább azért, hogy azok is jó (és hosszan tartó) emlékekkel gazdagodjanak, akik kedvesen meghívtak ide; álljon hát itt e bejegyzés végén az esküvői diavetítés, és lentebb egy válogatás a kedvenc fotóimból:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)
Please follow and like us:
error

Lia & Manó

Kicsit különleges év az idei: a csapat nagy része babázik, és így az idei nyarat kihagyja – de engem (Attila) is csak néhány esküvőre engedtek el a gyerekek. Elsőként Lia és Manó esküvőjére, így az ő képeik következnek most: kezdhettük volna a jegyesfotózás képeivel (az oldtimer 240-es gyorsan be is húzná az első szimpátia-pontot), de erre visszatérünk majd hamarosan. Könnyű volt ugyanis megszeretni őket, és nem csak a Skandinávia-Volvo-for-life vonalon haladva – de a közös pontok nyilván sokat segítettek, hogy hamar megtaláljuk a hangot (az alábbi képek szinte nálunk is készülhettek volna):

Esküvői fotósnak lenni többek között azért jó és érdekes, mert olyan emberek engednek közel magukhoz, akikkel különben valószínűleg nem is találkoznék. Ezt nem lehet megszokni, minden alkalommal meglep, amikor benne találom magam. Fontos belépő ehhez, hogy meg tudjam szeretni azokat az embereket, akik között vagyok, mert így sokkal könnyebb megérteni, ráhangolódni mindarra, ami a szemem előtt történik. Ezért is fontos az a néhány találkozás-beszélgetés az esküvő előtt, ezért keresem azt, hogy kit mi és miért fog meg, és ezért figyelek nagyon arra is, kik és hogyan veszik körül ezt a két embert az esküvőn. Ha jól sikerült, a lentebbi diavetítésben talán Lia és Manó is talál olyat, amit eddig észre sem vett. :)

Néhány kedvenc képünk (kattintásra nagyobbra is nőnek ám!):

 

Please follow and like us:
error

Dalma & Zoli

Volt egy pont az év során, amikor úgy éreztük, hogy elértük a határainkat, több esküvőt már nem fogunk elvállalni. És nem sokkal utána érkezett egy kérdés: Balaton-felvidék, Szent György-hegy, október vége, ősz, … és akkor a Lengyel-kápolnáról még nem is tudtunk (ők sem). Ennek nem tudtunk ellenállni: a környezet illetően ennél jobban nem szeretünk semmit.

Ráadásul szép lassan, lépésről lépésre kiderült, hogy nem csak a környezet lesz szerethető. Az első fontos lépés volt, amikor kiderült a beszélgetés közben, hogy lesz templomi szertartás, mitöbb ez fontos.

Aztán ellátogattunk a környékre, először a jegyesfotózás kedvéért. Mit is mondhatnék: az idei év egyik csúcspontja volt, rögtön a tavasz kezdetén – hálásak lehetünk, parádés fényeket is kaptunk ajándékba, de Dalmáék is hozzátették, ami rajtuk múlott. Felmásztak… mit felmásztak, igazából mi kapaszkodtunk Dalma után, aki a szélben úszó kis fehér ruhában csak úgy suhant felfelé a Csobánc tetejére. Én pedig csak néztem és fényképeztem őket – és már láttam, hogy jó lesz. :)

Aztán eljött az esküvő napja is. Testvérek, akiket egy szempillantás alatt meg lehetett győzni, hogy ugorjunk ki a faházakból az őszi napsütésbe készülődni. Szülők, akik aggódó és párás tekintettel kísérték Dalmát és Zolit – keressétek csak az arcokat a diavetítésben, jó lesz. Barátok, akik igazi fieszta-hangulatot varázsoltak az éjszakában. Kiderült, hogy minden szempontból jó helyre jöttünk. :)

Ezek az igazán fontos dolgok, de azért a fotósnak van még más is, ami számít. Az Ősz. A színek, a kissé párás-fátyolos fény, a napfény, amiért oly hálásak vagyunk… amitől a Balaton-felvidék talán legszebb barokk temploma, Szigliget sziluettje, és a színes szőlők is legszebb arcukat mutatták fel.

Egy szó mint száz: szerettük nagyon. Minden évet így szeretnék befejezni ezentúl. :)
Fogadjátok szeretettel a diavetítést (külön köszönjük Dalmáéknak a kiváló zene-ajánlatokat is) – nekem hosszú idő óta a kedvencem. Az ide utolsó esküvős bejegyzést pedig egy válogatás zárja a legjobbnak vélt képeinkből:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

Please follow and like us:
error

You are currently browsing the archives for the Esküvő category.