Képfényező blog » diavetítés

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

A(z) ‘diavetítés’ címszóval jelölt bejegyzések:

Dóri & Tomi

Volt ezen az esküvőn két ember, akiket kicsit talán irigyelek is, és mindenképpen felnézek rájuk – biztosan kellettek ahhoz, hogy ennyire jó legyen ebbe a családba becsöppenni. :) Nem ez volt az első alkalom, hogy egy esküvőn jártam Dóriék családjában, és már azt a kb. 7 évvel ezelőtti blogbejegyzést is azzal indítottam, hogy jól éreztem magam ott a sok testvér között. Most is ez jutott először eszembe, amikor elkezdtem a gondolataimat összeszedni… végtelenül kedves pillanatok és jelenetek voltak ezek, egyszerűen olyan volt a légkör, amit ritkán érzek.

ű

A második, amit kiemelnék, Dóri és Tomi vagánysága: mert az, hogy valaki az esküvője napján nem valamiféle lelki összeomláson megy keresztül az eső miatt, már önmagában menő. De hogy az esőt észre sem véve induljanak neki az arborétumnak a fotózásért (“hiszen van esernyőnk”), arra már egy esőben született és felnőtt norvég vagy breton legény és leány is elismerően csettintene. Igyekeztem hát felnőni a feladathoz, és az esőt (és sarat) láthatatlanná téve az amúgy szépséges őszi színeket hazahozni:

Mivel Kálmán bácsitól azt tanultuk, hogy két gondolat kevés, négy pedig már sok; harmadikként és utoljára pedig annyit szeretnék kérni, hogy aki idáig eljutott, és mindjárt elkezdeni a képeket és a diavetítést nézegetni, az egy valamire figyeljen még nagyon: a templomban az arcokra. Mert ez végre egy olyan templomi szertartás volt, ami telve volt élettel. Nem bohóckodással, hanem örömmel. Amibe belefért a gyerekek legjobb olasz filmeket idéző bevonulása az elején; az igehirdetés közben is élő arcok és sokféle érzelem éppúgy, mint a fogadalomtételkor a háttérben imádkozó szülők és család (ez éppen az a háttér, ami az első bekezdésben írottakhoz oly sokat adhat Dóriéknak is a jövőben).

Nézzétek hát a diavetítést vagy a kedvenc képeimet lentebb; mindenhol csak az arcokra, tekintetekre figyeljetek, egy élmény lesz! :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)
Please follow and like us:
error

Bogi @ Ádám

Van néhány “aki (…) az rossz ember nem lehet” kezdetű mondat a fejemben, ezek közül Bogi és Ádám többet is kipipálhat. :)
Egyrészt, maga a helyszín: szívünk csücske, a Balaton-felvidék. Merthogy nekik is fontos volt, eljöttek érte. Másrészt: a “tíz évet simán letagadhatna” Volvo… mind a kora, mind a láthatóan gondos kezekre valló állapota miatt. :)

De ami ennél sokkal fontosabb és többet számít: Bogit meglehetősen rég óta ismerem, és örülök, hogy ismerem – egy olyan társaság tagja volt ő is, ahonnan sok jó és szép közös emlékünk van. Egy kicsit megnyugodtam már az első találkozás után is, a nap végére pedig végképp: én örülök Ádámnak. Persze nem ez a lényeg – de (ha nem kutyaütő a fotós, akkor) jól láthatóan Bogi is. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám... :)
Please follow and like us:
error

Fanni & Geri

Fannit és Gerit akkor is villámgyorsan megszerettem volna, ha nem volnának lényegében családtagok…  így pedig főleg. De ahogy az esküvő elnéztem az embereket, a templomban az arcokat/tekinteteket, nem voltam ezzel egyedül. :)

Bár különféle családi okok miatt egyre kevesebb esküvőt fényképezek, hiányozna, ha már sosem élnék át ilyen napokat. Igazából érdekes ajándék ez, mert ugyan nyilván nem ugyanaz az élmény, mint a saját esküvőmön, azért mégiscsak egészen közel kerülök, egy kicsit a része leszek ennek az ünnepnek. Ráadásul az az érzésem, hogy a saját esküvőmön én magam sem fogtam még fel igazán, mi mindent jelent – azóta eltelt néhány év, egyre jobban értem, és egyre hálásabb vagyok érte. És így amolyan félig kívülállóként újra meg újra átélhetem. A szülőket még csak kíváncsian nézem, arról az oldalról nem ismerem, de egyszer remélhetőleg eljön majd ez is… mert az örömanya tekintete alapján jó ez onnan nézve is. :)

A templomban a fotósnak jó dolga van – ennyire jó talán csak a lelkésznek/papnak. Mert mi látjuk szemből is az embereket, az arcukat, a tekintetüket. És most jó volt látni. Az, hogy egyszerre látni életteli, vidám, meghatott és elgondolkodó arcokat is, mindenképp dicséret az atyának is… élet volt benne, no. És az ilyet szeretem. :) Nem is ragozom tovább, mindezeket a város legmenőbb modern hídjának minimalizmusával, a zöldesbarna szemek és szélfútta szőke hajszálak játékával, egy nehezen végigmondott, torokszorítóan kedves beszéddel, nagy sikert arató nyitótánccal (csak a vendégeket figyeljétek a háttérben!) és pezsgő bulival együtt nézzétek meg inkább a diavetítésben:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!
Please follow and like us:
error

Fanni & Geri

A szokásosnál személyesebb szálakkal kötődöm az alábbi képekhez, mondhatni családtagok… és ilyenkor mindig nehezebb / más / szokatlan a helyzet. Egy idő után azért azt hiszem, mind a hárman megszoktuk, és éppen ez a jegyesfotózás (egyik) lényege. Holnap már nyugodtabban mehetek az esküvőre, kezemben egy fényképezőgéppel. :)

A romantikusabb hangulat után ráadásul egy másik arcukat is megmutatták, és bár végül Cantona-t nem sikerült ideszerveznünk, a Joga Bonito hangulatot sikerült egy csinos cheerleader-rel feldobni – szerintem Geri úgysem cserélte volna el egy borostás francia csatárra. :)

 

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)
Please follow and like us:
error

Lea & Anton

Egyetlen apró tapasztalat talán nem alkalmas megalapozott következtetések levonására, de ha ebből az hétvégéből indulok ki, akkor Bajorország gyönyörű, dimbes-dombos, rendezett vidék, kicsi falvakkal és városkákkal, templomtornyokkal, és egészen otthonos, emberbarát atmoszférával.

Az ott élő (vagy legalábbis ott házasodó) emberek pedig, talán nem függetlenül a környzettől, kifejezetten természetesek, barátságosak, és kifejezetten jó velük. Talán nem ez a fejünkben élő kép a németekről általában, de Bajorország (legalábbis a vidéki arca) valahogy más: külföldről (Magyarországról) érkeztem közéjük, egy nagyonszeretem párt (*) leszámítva nem is ismertem közülök előzetesen senkit – mégis, mindannyian annyira barátságosak, közvetlenek és természetesen voltak, hogy egyáltalán nem éreztem magam idegenül köztül; és miközben végigdolgoztam a napot, mégis úgy érezhettem, mintha egy lennék násznépből. Élveztem nagyon.

Utaltam már rá, volt azért egy kedves fiatal pár, mitöbb: mostanra kis család, akiket ismertem. Néhány évvel ezelőtt az év egyik nagy ajándéka volt az az esküvő ott az Alpok egyik hegcsúcsán, ahol eddigi pályafutásom egyik kedvenc képét lőttem egy angyali szőke lányról, és az arcán legördülő könnycseppről. Ez a lány azóta nemhogy jó, de a lehető legörömtelibb alakot öltötte: épp a második gyermeköket várják. És ami mindenképpen összeköti Ninát (a koszorúslányt), Leát (a menyasszonyt), és párjaikat: a lehető legtermészetesebben és őszintébben megélik, átélik az érzéseiket.

És ezt én nagyon-nagyon szerettem. A templomban, a szertartás közben csak ültem a kövön, ölemben a fényképezőgéppel… és örültem, mint egy gyerek. Nem az egyébként kifejezetten szép belső tér, vagy a karakteres fényviszonyok, hanem az arcok miatt: amit ott láttam, az minden esküvői fotográfus álma. Amit bárki egyszerűen leolvashatott az arcukról (különösen az ilyenkor kivételezett helyzetben lévő fotós, aki velük szemben, és nem a hátuk mögött áll): az öröm, a maga természetességében. Ahogy tényleg átélték a pillanatot, ahogy láthatóan elvesztek a gondolataikban, és egészen ott tudtak lenni. Nem minden arcon látni ezt ennyire egyértelműen – de ha Lea & Anton, illetve korábban Nina & Sebi esküvőjéből indulok ki, és talán a környezettől, a környéktől is függ, akkor gyakrabban szeretnék oda járni fotózni. Akinek van füle, hallja! :)

No persze nem csak azért voltam ott, hogy néhány jó emlékkel gazdagodjam (bár a számomra nyilván ez is fontos); sokkal inkább azért, hogy azok is jó (és hosszan tartó) emlékekkel gazdagodjanak, akik kedvesen meghívtak ide; álljon hát itt e bejegyzés végén az esküvői diavetítés, és lentebb egy válogatás a kedvenc fotóimból:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)
Please follow and like us:
error