A(z) ‘Duna’ címszóval jelölt bejegyzések:
Zsófi & Isti – hajnali Szentendre
Egy évekkel ezelőtti őszi hajnal óta felkerült a bakancslistámra három esküvő. Most már talán le merem írni, hiszen a hétvégén már a másodikra a készülünk… és egyszer biztosan eljön ideje majd a harmadiknak is. :)
Bíztató sor ez, mert tavalyi év csúcspontja, legalább a jegyesfotózások terén jó eséllyel Szisziék balatoni nádasos-naplementés, illetve stéges-napkeltés sorozata volt; és Zsófiék ezzel a szentendrei, Duna-parti napkeltés fotózással szintén egy erős képsorozattal leptek meg.
A hajnali fotózást menő. Aki bevállalja, az már helyből elnyerte erős szimpátiámat, ráadásul jól is jár. Mert nem csak remek fényeket kap, de emellé a soha máskor meg nem tapasztalható csendet és nyugalmat is olyan helyeken, ahol máskülönben nyüzsgés és zűrzavar lenne.
A hajnal egy érdekesen “fordított fotózást” eredményez egyébként: mert ha este megyünk fotózni, akkor a legszebb fényviszonyok a legvégén várnak minket – mire belejöttünk, megszoktuk. De most az első két kép után erős késztetést éreztem, hogy visszapakoljam a fényképezőgépet a táskába, és haza is menjünk – mert innen már csak lefelé vezet az út. Valószínű, hogy az idei évem legszebb fotója megvolt, nem is tudom, mit várhatnék a továbbiakban… de végül azért nem bántam meg, hogy maradtunk még. :)
A lentebbi diavetítésből kiderül, milyen Szentendre hajnalban (spoiler: nyugodt, békés és csodaszép!), a bejegyzés végére pedig összeválogattam néhány kedvencet. Mindenki melegíthet vele az esküvőre! :)
Dóri & Ádám
Idei utolsó jegyesfotózásunk kiemelkedően jó volt, mi legalábbis nagyon jól éreztük magunkat. :)
Egyrészt a “helyszín”: Budapestet amúgy is nagyon szeretem, ráadásul minden ide látogató külföldinek azt szoktam tanácsolni, hogy jól nézze meg magának a várost a Dunáról, egy hajóról. No, hát most a Dunán, egy hajón, a város közepén fotóztunk, ami ráadásul úgy cikázott a vízen, ahogy kértük. Ezúton is köszönet a Thetis kedves és segítőkész legénységének és leányságának… :)
Másrészt: sok fotós előre meg szokta mondani a párjainak, hogyan öltözzenek. Így nyilván mindig kedvünkre való ruhákat látnánk… viszont egy idő után elkezdhetjük a párjainkat a saját képünkre formálni, és persze a saját fantáziánk is korlátozna. Emiatt ha valaki megkérdezi, akkor adunk tippeket – viszont aki nem kérdez, arra általában rábízzuk, és mi is némi izgalommal várjuk, mi lesz. Ez történt most is, és milyen jó, hogy így történt… bár nem találkoztunk stylist-ok hadával, de úgy éreztük magunkat, mintha valami jól kitalált divatfotózáson járnánk. Úgyhogy ezúton is köszönet Dórinak és Ádámnak a kiváló összeállításért. :)
Így aztán a fotózást is élveztük nagyon, és az utómunkába is nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat – lentebb látható az eredmény. Először a diavetítés, majd lentebb néhány kedvenc képünk. Holnap Dórival és Ádámmal zárjuk az idei esküvők során… kifejezetten jó napra számítunk. :)
Évi & Jonathan

Talán a kedvenc idei képem… :)
Azt megtanultam az elmúlt évek során, hogy mindenki kicsit mást lát ugyanazokban a képekben – úgyhogy én azt emelném csak ki, ami a számomra kitűnik Évi és Jonathan esküvői fotóiból. Legalábbis a számomra van ugyanis valami különleges az arcukon, amit ugyan láttam már az esküvőn is, de még inkább feltűnt, amíg a képekkel dolgoztam.
Maradva az időrendi sorrendnél, és a készülődésnél kezdve: szerintem sosem voltak még ennyire erős, “apa-fiú” kapcsolatot ábrázoló képeim. Annak ellenére (vagy talán éppen azért?), hogy semmit nem kértem tőlük külön, csupán annyit, hogy próbáljanak a fényben tartózkodni, le voltam nyűgözve a sok ici-pici részlettől, atyai gesztustól – és attól, amilyen természetesnek tűnt mindez, ahogy Jonathan fogadta. A számomra tanulságos volt: nem volt túl sok, egyszerűen csak természetes – de egy olyan világos értelmezése és átélése az atyai és fiúi szerepnek, ami ritkán ennyire szemmel látható.
Másodszor, ami talán a legfontosabb: nézzétek végig a képeket a tekintetekre, részletekre és érintésekre fókuszálva (és felejtsétek el a környezetet, a pózokat, mindent ami “nagy”): ez a két ember a lehető legnyilvánvalóbban szereti egymást. Jó látni azt az igazi, tiszta, gyermeki örömöt, amivel egymásra néznek – érdemes egy pillantást vetni például arra a képre, ahol a szertartás kezdetén, a bevonulás után végre ismét egymás mellett állnak.
Igazából nem tartozunk a fanatikus fekete-fehérben dolgozó fényképeszek közé, sőt: inkább színesben látjuk a világot. Ennek ellenére a fekete-fehér segít kiemelni, ha van valami különleges a képben – az arckifejezést, érzelmeket, apró részleteket… egy darabig töprengtem, hogy miért működnek Évi és Jonathan portréi ennyire jól fekete-fehérben – és ekkor fedeztem fel ezt a “gyermeki örömöt”, és értettem meg mindent. :)
Mi mást kívánhatnánk Évinek és Jonathan-nak, minthogy őrizzék meg ezt az örömet egész életükre. Mi most annyit tehetünk, hogy segítünk megőrizni az emlékét, hogyan kezdték meg a házasságukat – úgyhogy vessetek egy pillantást a bejegyzés végén a kedvenc képeinkre, és persze a diavetítésre:
A képek kattintásra nagyobbra nőnek, sőt: lapozhatóak lesznek! :)
Zsuzsi & Gergő ismét – kicsit többen :)
Két okból is szerethető programom volt nemrég: egyrészt szívesen látnánk ismét azokat a párokat, akiknek az esküvőjén is ott voltunk: jó volna minél többekkel növekvő kis családként találkozni pár év elteltével. Mert növekvő kis családokat látni mindig jó. Másrészt a kismamafotózás viszonylag új világ még nekem is, de azt már látom, hogy szeretni fogom. Mivel Gergő és Levente is elkísérte Zsuzsit, halmoztuk az élményt. :)
Zsuzsi és Gergő mondjuk kivételezett helyzetben vannak, velük hála Istennek amúgy is sokat találkozunk, de most “szervezett” formában is sort kerítettünk egy fotózásra: Zsuzsi, Gergő, Levente és a (számunkra még) ismeretlen nevű negyedik családtag nemrég találkozott a Képfényező fényképezőgépével ismét, és ebből néhány képet most itt, a blogon is mutatnánk. Sietni kellett, hogy még aktuális legyen, de legfrissebb információim szerint ma estére még csak Levente foglalt magának kiságyat… :)
Érdemes a képekre kattintgatni, nagyobbra is nőnek... :)
Kata & István
Legszívesebben nem is írnék semmit, térjünk a képekre rögtön. :)
Két hét után végre megjött a nyár, napsütés, délután 5-kor kisütött a nap, szűk egy óra múlva már a Római-parton voltunk. Élveztük: Katával és Istvánnal jól éreztük magunkat, készültek a fotózásra, jó színeik voltak, szép volt a Duna-part, a Fellini pedig remek hangulatú hely, a csíkos napágyaival, kavicsos vízparttal, limonádéval és zenével.
Szerettük az úszó stéget a Dunán; Juli végre kedvére vadászhatott körkörös szivárványos becsillanásokra a nappal szemben – Katáék meg szép lassan egyre jobban elfelejtették (megszokták?), hogy ott vagyunk, és ez így volt jól. :)Természetesen készült egy zenés diavetítés is, ez a következő képre kattintva érhető el: