Képfényező blog | fotók, gondolatok…

A stúdiófotózásban a számomra egyebek mellett az az érdekes, hogy egészen más gondolkodást, hozzáállást kíván, mint ami egyébként rám jellemző. Az elmúlt évek során ahhoz szoktam, hogy a szemem előtt zajló “élet” befolyásolása nélkül próbáljak pillanatokat “vadászni” – némi szerencsével és sok munkával ezek között a képek között lesznek majd olyanok, ahol a pillanat, a fény és a kompozíció is jól sikerült. A stúdiófotózás ezzel szemben egészen más: előre megtervezett képek, kitalált világítás, … semmi esetlegesség, ellenben nem is fogadjuk el azokat a tökéletlenségeket, amik egy életképnél még egyáltalán nem zavaróak.

Táncot is fotóztam már sokszor, balettosokkal is találkoztam már – de ez most más volt.

Egyrészt azért, amit fentebb írtam: nem egyszerűen valamit jót szerettem volna fotózni; a tökéletesre törekvés az más. Nehéz, nyomás alatt tart, kitartást követel. Másrészt: ehhez megtaláltam a tökéletes társaságot. Amikor a tangó-fotózás után Nóri azt mondta, hogy van néhány balettos ismerőse, akiket meg tud kérdezni, álmomban nem gondoltam, hogy ilyen magasan kvalifikált táncossal fog összehozni: szeretném bemutatni nektek a következő képeken Jessica Carulla León-t, az Operaház magántáncosnőjét. Márpedig ide nem jut el akárki.

Profikkal dolgozni mindig jó. Felemelő, inspiráló, magával ragad. És ez egy ilyen alkalom volt: Jessica (és a férje, Gergő) képes volt a végtelenségig újrapróbálni, továbbcsiszolni mindent addig, amíg tényleg tökéletesnek tűnt. Nem csak az én szememnek (fény, kompozíció, stb.), de az ő szemüknek is. Sokat tanultam belőle: végtelen sok, számomra már láthatatlan apróságtól lesz egy-egy mozdulat technikailag tökéletes, és persze kifinomultan szép, elegáns. Mint a fentebbi képen, amire egy kicsit büszke vagyok… ritkán érzek ilyet, de ez most szerintem még egy nappali falán is megállná a helyét. :)

Idén télen nem csak úgy általában próbálgattam, tanultam, gyakoroltam a műtermi fotózás különféle finomságait, de sikerült is néhány olyan, régóta dédelgetett álmot valóra váltani, mint például az itt következő képek.

Általában véve táncot fotózni szeretek, de ezen belül is kiemelkedik két terület: a balett eleganciája, és a tangó hangulata, atmoszférája. Most végre eszembe jutott, hogy van nekem két kiemelkedően jó táncos ismerősöm – álljon itt a nevük: Fülöp Nóra és Sinóros-Szabó Botond. Megkérdeztem őket, nagy örömömre igent mondtak, úgyhogy hosszú töprengésbe kezdtem: helyszín-keresés, képek tervezgetése, … lentebb látjátok, mi lett belőle.

Nagyon jó élmény volt együtt dolgozni. Az a gyanúm, nem utoljára fotóztam tangót… azaz: továbbra is keresek erre nyitott táncosokat. :)

Nem tudom pontosan, hogy mire használják az “örömfotózás” kifejezést… de ha választhatok egy helyszínt, ahol már régóta szeretnék fotózni; egy műfajt, amit csak hobbiból szoktam fotózni és nagyon szeretek; és egy gyakorlott, profi modellt – akkor arra talán ráillik. :)

Merthogy régóta nagy rajongója vagyok annak klasszikus ipari építészetnek, aminek a Gázgyár az egyik igazán szép példája itt, Budapesten. A táncfotózás régi szerelem, ez azért csak itt a blogon nézelődve is feltűnő lehet. Carina-val dolgozni pedig jó, mert profi, és mert a táncos múltja és a kreativitása olyan képeket eredményez, mint ez a néhány fotó:

Régen fotóztam már táncot, de most a műtermi “kirándulások” közepette, Láng Petinek köszönhetően találkoztam egy kedves balerinával, és ismét kedvet kaptam hozzá. :)

Először még a műtermi vakuk között került elő a tütü és a spicc cipő… de aztán megbeszéltünk egy fotózást természetesen fények mellett is – csak hogy én is kicsit otthonosabban érezzem magam. Mutatok azért néhány stúdiófotót is (de azt inkább tekintsük technikai leckének), de a naplemente előtti-utáni kinti képeket szeretem jobban. Továbbra sem tudok úgy világítani, mint a természet, be kell lássam… :)

Az odafentről kapott fények mellett minden más Carina érdeme. Magamat fogom ismételni, de: táncosokat fotózni nagyon-nagyon szeretek. Inspiráló velük dolgozni, öröm nézni (és fényképezi), ha valaki ennyire részletekbe menően ura a mozgásának/tartásának. Következzen akkor most Carina C. Casa:

Orsiék táncára még tavaly, az esküvőjükön figyeltem fel – megvolt benne az a titok, ami nem csak a ruháról, a színekről és a mozgásról szól, hanem a két táncos közti kapcsolatról is. Persze meg is volt rá minden okuk… :)

Jó volt nézni őket – fényképezni sajnos nem annyira, mert sötét volt, és rengeteg barát egy szűk körben (ami a hangulatnak persze jót tesz), így aztán megkérdeztem, nem volna-e kedvük valami fotózhatóbb környezetben feleleveníteni… hamár a salsa ilyen fotogén műfaj, és ilyen jól is áll nekik. :)

Kedvet kaptak hozzá, úgyhogy körbenéztünk, és megkerestük a budapesti nagyszínpadot (közismertebb nevén: Halászbástya) – ezt csak a legnagyobbak kedvéért zárják le, hogy ne legyen tele turistákkal. És néha a korán kelőknek is van szerencséje… ;)

A kalapot ugyan nem tettük ki, bár a zsebzenekar zenéjére táncoló párosnak alighanem sikere lehetett volna, de fényképezőgép azért volt nálunk. Elsősorban a lentebbi képre kattintva elérhető zenés diavetítést ajánljuk szeretettel; de kedvcsinálónak pár képet összeválogattunk a bejegyzés végére is.

Diavetítés a képre kattintva!

Hasonlóan táncos kedvű szerelmes párok jelentkezését várjuk a szerkesztőségben! :)