Képfényező blog » Blog Archive » Nóri & Ádám – és Budapest éjjeli fényei

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Nóri & Ádám – és Budapest éjjeli fényei

Szeretnénk egy nagy felkiáltójelet tűzni e mellé a bejegyzés mellé. Mert már-már a karácsonyi ajándékit bontogató gyerek izgatottságával készültünk erre a fotózásra… régóta dédelgetett, és nehezen kivitelezhető tervünk volt, és most végre valóra vált. Szeretjük Budapestet, mert egy kiemelkedően szép város. Főleg, ha a legszebb arcát nézzük: a várost keresztülszelő folyót, és a gyönyörű esti világítást – rég óta szerettünk volna egy esti/éjszakai fotózást itt, a Duna partján. Csak a megfelelő alkalmat kerestük hozzá, és most eljött ez is. :)

Ahogy már az esküvő képeinél említettük: Nóriékkal a levelezés úgy kezdődött, hogy ők valójában nem is magára az esküvőre, hanem egy külön fotózásra hívtak minket. A második-harmadik levél után rájöttünk, hogy komolyan gondolják: “és igen bevállalunk bármilyen helyszínt” – ilyet fotósnak mondani pedig veszélyes… :)  Ekkor kezdtünk el mi is komolyan gondolkozni, és aztán hosszú beszélgetés után érkeztünk meg az éjjeli fényekhez és a Duna-parthoz. Volt még néhány kifejezetten jó és izgalmas ötlet, például a gőzös is így került elő az esküvő napján – és talán még a jövőre is hagytunk valamit…  :)

Meg kellett küzdeni ezekért a képekért, hálásak is vagyunk érte mindenkinek. Nórinak és Ádámnak, hogy az esküvő után két nappal ismét öröm volt fényképezni őket, szépek és fesztelenek tudtak lenni; köszönjük a velük érkező háromfős “mosoly & világítás különítménynek”, hogy beragyogták az estét :), köszönet Szipli Tamásnak a csodalámpáért, és nem utolsósorban az Istennek a jó időért (a Lánchídról már láttunk a Budapesttől délre villámló, de minket elkerülő vihart).

Következzenek hát a képek, amikre régóta vágytunk:

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

-> a képeket is végig lehet kattintani, úgy kicsit nagyobbra nőnek... :)

kepfenyezo-001 kepfenyezo-002 kepfenyezo-003 kepfenyezo-004 kepfenyezo-005 kepfenyezo-006 kepfenyezo-007 kepfenyezo-008 kepfenyezo-010 kepfenyezo-009-011 kepfenyezo-012 kepfenyezo-013 kepfenyezo-014 kepfenyezo-015 kepfenyezo-016 kepfenyezo-017 kepfenyezo-018 kepfenyezo-019 kepfenyezo-020 kepfenyezo-021 kepfenyezo-022 kepfenyezo-023

Tags: , , , ,



2 Responses to “Nóri & Ádám – és Budapest éjjeli fényei”

  1. August 9th, 2013 at 4:17 pm

    Képfényező blog » Blog Archive » Nóri & Ádám says:

    […] Helga & Dani Nóri & Ádám – és Budapest éjjeli fényei […]

  2. November 5th, 2014 at 10:50 pm

    Képfényező blog » Blog Archive » Pillana(r)t says:

    […] A teljes esküvői sorozat (a Képfényezőnél megszokott módon két fotós munkájának eredménye) a blogon megtalálható: Nóri & Ádám esküvő + Nóri & Ádám éjjeli lámpafényes fotói […]