Képfényező blog » Blog Archive » Niki & Attila – retróóóóó :)

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Niki & Attila – retróóóóó :)

Ha egyszer valaki megkérdezi, hogy miért keressük a minél több találkozás/beszélgetés lehetőségét veletek az esküvő előtt, ezentúl Nikiéket fogom felhozni példaként. Mert abból az egészből, amit most itt láthattok, nem lett volna semmi, ha néhány beszélgetés alatt fel nem fedezzük egymásban a lelkesedést mindezért. :)

Valójában már az első forraltborozás helyszíne is árulkodó volt (Menza – és ők választották), azután volt néhány elejtett mondat (bizonyos régi filmekről). Aztán tovább fűztük a gondolatot, és a következő, immár évszaknak megfelelően málnaszörpös találkozón kialakult a koncepció: pöttyös ruhával, piros cipővel és nyakkendővel. Kicsit továbbgondolva egészen pompás helyszínekre akadtunk…

A Táskarádió pl. egy az egyben visszahozta egészen kis gyerekkori emlékeimet (öregszem?): a részletekig menő aprólékossággal össze-válogatott bútorok, játékok, képek a falon, … látni kell! :)

Meg kell hagyjuk, eddigi pályafutásunk során az egyik legvagányabb párossal találkoztunk most – és az esküvőig még el sem jutottunk. Arra is vannak ígéretes tervek… :)

A kis ízelítő után a diavetítést hadd ajánljuk mindenki figyelmébe, a lentebbi képre kattinva. A zenéért köszönet Nikinek, egyszerűen szuper, azóta “rongyosra hallgattuk”… :)

Diavetítés a képre kattintva!

Tags: , ,



2 Responses to “Niki & Attila – retróóóóó :)”

  1. June 6th, 2011 at 10:01 pm

    Képfényező blog » Blog Archive » Niki & Attila – első látásra… says:

    […] alighanem már a jegyesfotózásnál kiderült, hogy Nikivel és Attilával sikerült megtalálnunk a közös hangot – az esküvőt […]

  2. July 9th, 2011 at 1:23 am

    Képfényező blog » Blog Archive » Niki & Attila – mesélünk :) says:

    […] már Nikiékre, nemrég láttuk őket itt, a blogon is. Nem sokkal azután, hogy letették a pöttyös ruhát és a retró-jelmezt, össze is házasodtak. […]

Most szólj hozzá... :)