Képfényező blog » Blog Archive » Gréta

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Gréta

Úgy hozta az élet, hogy Grétáéknál lassan a kitüntető “családi fotográfus” címet is megkaphatom… egy esküvőn találkoztunk először, akkor megjegyeztem magamnak ezt a stílusos, színes párt… de azóta vannak fényképeim a lánykérésről; nagy kedvencünk a téli, havas Balaton-felvidéki jegyesfotózás; és persze ott voltunk az esküvőn is. De az élet nem állt meg az esküvőnél. :)

Merthogy ahogy teltek a hónapok, szép lassan egy kismama-fotózás ideje is elérkezett, és ismét eszünkbe jutottunk. Örömmel és izgalommal készültem rá – kicsit úgy, mint az első esküvői fotózásokra. Új lehetőség és kihívás ez még nekem, nem voltak korábban kismamafotóim. Most már van néhány, és ezért hálás vagyok Grétának. Rájöttem, hogy ezt én szeretem (szeretném?) folytatni.

Akár így, ilyen félig-meddig stúdióvilágítással, de otthoni körülmények között – akár úgy, ahogy egyébként fotózni szoktunk: odakint a szabadban, természetesen fény mellett. Maradt még néhány kép a fejemben – egészen más stílusú és hangulatú fotók is. Szóval ha te is babát vársz, és szeretnél néhány képet még gömbölyödő pocakkal, jelentkezz bátran. :)

A képek kattintásra kicsit nagyobbra is nőnek!

greta-03 greta-04 greta-05 greta-07 greta-10greta-11greta-13greta-12greta-09greta-14 greta-15

 

Tags: , , , , , , ,



2 Responses to “Gréta”

  1. November 5th, 2014 at 10:38 pm

    Képfényező blog » Blog Archive » Pillana(r)t says:

    […] azóta néhány másik képünk is van Grétáékról, csinosan gömbölyödő pocakkal… […]

  2. July 29th, 2015 at 7:30 am

    Képfényező blog » Blog Archive » Gréta & a kis család says:

    […] nem csak a lánykéréstől a havas jegyesfotókon át az esküvőig kísérhettem el őket, de az első pici lány, és most már a második, ezúttal kissrác születése előtt pár nappal is találkoztunk. […]