Képfényező blog » Blog Archive » Rita & Ádám

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Rita & Ádám

Ismét van okunk az örömre, többszörösen is. Először is, mert úgy tűnik, a Képfényező továbbra is nagyon könnyen megszerethető embereke vonz – mit is mondhatnánk arra a párra, akik felajánlják, hogy vigyáznak a gyerekekre, amíg mi összecsomagolunk az indulás előtt; vagy akik (miközben aggódva nézegetem az időjárás-jelentést) egészen komolyan állítják, hogy ők bizony az esőtől sem ijednek meg (sőt), úgyhogy ne aggódjunk. :)

Ráadásul mert megint a világ számomra legkedvesebb, legszebb vidékén járhattunk fotózni. És bár a Balaton-felvidék első próbálkozásra szikrázó napsütést és színpompás naplementét most nem adott, sikerült olyan helyeket mutatni Ritának és Ádámnak, hogy visszajöttek másnap este még néhány képre, kicsit még élvezni a látványt. A szimpátiapontokat ezen a másnap estén pedig a gyerekeknél is besöpörték – azzal, hogy végre egy fotózásra ők is velem jöhettek, és az utolsó képek készítése közben már a nyakamban, hátamon (…) ültek, Ritáék egyértelműen szintet léptek. Zsombor azóta is jó emlékként őrzi ezt az estét, és a számítógépen látva a képeket név szerint emlegeti őket… :)

Az esküvőre ugyan sem a gyerekeket, sem a Balatont nem viszem magammal, azért mindenképp jó reményekkel várjuk… mintegy ráhangolódásként, fogadjátok szeretettel addig is a Balaton-felvidéki jegyesfotózás fényképeiből készült diavetítést:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Tags: , , , , , ,



Comments are closed.