Képfényező blog » Alma

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

A(z) ‘Alma’ címszóval jelölt bejegyzések:

Eszter

Valójában az elmúlt évek során rengeteg portréfotót készítettünk – de ezek általában egy-egy fotóriportba vagy esküvői fotósorozatba “rejtve” jelentek meg. Pedig a lényegen nem sokat változtat: embereket fényképeztünk, és amennyire lehet, törekedtünk arra, hogy egy-egy kép minél többet mondjon el a fotón szereplőkről (talán még olyat is, ami első ránézésre nem feltűnő/látható).

Most ősszel érett meg az elhatározás, hogy néha kifejezetten azzal a céllal is elővegyem a fényképezőgépet, hogy esküvőktől, jegyesfotózásoktól és riportoktól függetlenül portrékat készítsek. Embereket fényképezzek, és persze első sorban megpróbáljam megmutatni, mi mindenért szerethetőek. Mióta fényképezőgép van a kezemben, ezt teszem, és valójában az “ember” a közös pont a legtöbb képben, amit készítettem, úgyhogy itt volt az ideje, hogy a közös pontig egyszerűsítsem a célt. :)

Persze valahányszor az ember kicsit új területekre téved, mindig jó valamilyen könnyítéssel kezdeni. Most annyi előnyt engedtem meg magamnak, hogy először az ismerőseinket kezdtem fényképezni – ami előny, mert hosszas közös kávézások nélkül is tudok már róluk sok mindent, és legalább egy kis papírra magamnak fel tudom írni, hogy mit szeretnék róluk megmutatni, miért szeretjük őket, mi az, ami hozzájuk tartozik és rájuk jellemző.

Az új irányba tett első lépések között néhány képet összeválogattam Eszterről. Ha a képek elég jól sikerültek, akkor felesleges leírni, hogy a legapróbb részletekig megmutatkozó igényességéért, és sok más egyéb mellett például az egyszerre több érzékszervünket meggyőző konyhai varázslataiért szeretjük. :)