A(z) ‘Érzelmek’ címszóval jelölt bejegyzések:
Andi & Gilberto
Hálásak lehetünk Andinak és Gilberto-nak, mert az egyik legnagyszerűbb helyszínre hívtak minket, ahol valaha esküvőt fotóztunk. Bár nehéz a festői hegyeket és az emberi kéz alkotásait összehasonlítani, el kell ismerjük, hogy a Villa Luppis ízig-vérig tökéletes olasz hangulatot, légkört teremtett. Az összes apró részletében, a Villa egészében, és a teljes vendéglátás minden ízében. Azt tanultuk, Gilberto-tól, hogy egy embert teljes egészében leírnak a saját részletei – és most el kell ismerjük, a helyszín önmagában egy erős bemutatkozás volt. Szerettük nagyon… :)
Persze a legjobb helyszín sem ér semmit emberek, kapcsolatok és érzelmek nélkül – és most mindent megkaptunk: szeretet, szerelem, mosoly, nevetés, vidámság, örömkönnyek, párás tekintetek, ölelés és csók, barátok és testvérek… volt olyan szerencsénk, hogy mindennek részesei lehettünk, és megkaptuk az esélyt, hogy “lefordítsuk” fényképekre.
Leginkább azt szeretnénk ajánlani mindenkinek, hogy dőljön hátra, kapcsolja be a zenét, és nézze végig a diavetítést – reményeink szerint mindent elmesél. De persze előtte kedvcsinálóként egy pillantást vethettek néhány kiválogatott kedvenc képünkre is itt, a diavetítés alatt. :)
A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!
Évi & Jonathan
Talán a kedvenc idei képem… :)
Azt megtanultam az elmúlt évek során, hogy mindenki kicsit mást lát ugyanazokban a képekben – úgyhogy én azt emelném csak ki, ami a számomra kitűnik Évi és Jonathan esküvői fotóiból. Legalábbis a számomra van ugyanis valami különleges az arcukon, amit ugyan láttam már az esküvőn is, de még inkább feltűnt, amíg a képekkel dolgoztam.
Maradva az időrendi sorrendnél, és a készülődésnél kezdve: szerintem sosem voltak még ennyire erős, “apa-fiú” kapcsolatot ábrázoló képeim. Annak ellenére (vagy talán éppen azért?), hogy semmit nem kértem tőlük külön, csupán annyit, hogy próbáljanak a fényben tartózkodni, le voltam nyűgözve a sok ici-pici részlettől, atyai gesztustól – és attól, amilyen természetesnek tűnt mindez, ahogy Jonathan fogadta. A számomra tanulságos volt: nem volt túl sok, egyszerűen csak természetes – de egy olyan világos értelmezése és átélése az atyai és fiúi szerepnek, ami ritkán ennyire szemmel látható.
Másodszor, ami talán a legfontosabb: nézzétek végig a képeket a tekintetekre, részletekre és érintésekre fókuszálva (és felejtsétek el a környezetet, a pózokat, mindent ami “nagy”): ez a két ember a lehető legnyilvánvalóbban szereti egymást. Jó látni azt az igazi, tiszta, gyermeki örömöt, amivel egymásra néznek – érdemes egy pillantást vetni például arra a képre, ahol a szertartás kezdetén, a bevonulás után végre ismét egymás mellett állnak.
Igazából nem tartozunk a fanatikus fekete-fehérben dolgozó fényképeszek közé, sőt: inkább színesben látjuk a világot. Ennek ellenére a fekete-fehér segít kiemelni, ha van valami különleges a képben – az arckifejezést, érzelmeket, apró részleteket… egy darabig töprengtem, hogy miért működnek Évi és Jonathan portréi ennyire jól fekete-fehérben – és ekkor fedeztem fel ezt a “gyermeki örömöt”, és értettem meg mindent. :)
Mi mást kívánhatnánk Évinek és Jonathan-nak, minthogy őrizzék meg ezt az örömet egész életükre. Mi most annyit tehetünk, hogy segítünk megőrizni az emlékét, hogyan kezdték meg a házasságukat – úgyhogy vessetek egy pillantást a bejegyzés végén a kedvenc képeinkre, és persze a diavetítésre:
A képek kattintásra nagyobbra nőnek, sőt: lapozhatóak lesznek! :)
