Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Újra teljes esküvői bejegyzéssel jelentkezünk, mégpedig Reginával és Sándorral, akik már nem is számítanak annyira friss házasoknak… :) – már bő egy hónapja élvezhetik a házasságot.

Csömörön kezdtük a napot Regiéknél, ahol nagy volt a nyüzsgés. Sándor nyugodtan és elegánsan érkezett meg, mire Regi elkészült. Elég sokat utaztunk mindannyian aznap, Alcsúttól kezdve megjártuk Etyeket és Biatorbágyot, hol autón, hol lovaskocsin. Sok volt a könny, a mosoly, a boldogság és a jókedv; nekünk pedig könnyű dolgunk volt egy ilyen szép menyasszonyt fotózni.

Valahogy úgy alakult, hogy tavaly őszig egyáltalán nem jártam Erdélyben. Magam sem értem, hogy lehet: utazni szeretek, Erdély közel van, és sok szempontból jó volt ott lenni. A táj csodaszép, az épületeknek helyenként lenyűgöző atmoszférája van, az emberek kedvesek, és hihetetlen történeteik vannak… Sebaj, minden kezdet nehéz. Először, de egészen biztos, hogy nem utoljára indultunk arrafelé. :)

Egy hosszú hétvégére mentünk, első éjjel Felőrön laktunk, a parókián. Meghökkentő lendülettel, lelkesedéssel dolgozó lelkész és felesége várt minket, a szépen felújított templom és az épülő iskola szomszédságában. No, meg olyan körtepálinkával, amit azóta is meghatottan emlegetünk… :) A templom és az iskola története pedig a legjobb Wass Albert regényeket idéző fordulatokban bővelkedik – a bukaresti minisztériumba, az osztályvezetőnek egy sporttáskában elvitt fél disznóval megsegített építési engedély még csak nem is a legjobb ezek közül… :)

Este elmentünk Désre, sétáltunk egyet a városban, elhoztunk valakit a vasútállomásról, és megcsodáltuk a templomot – mindig nagy rajongója voltam az ilyen gyönyörűséges, fazsindelyes, fiatornyos templomtornyoknak és évszázados kőfalaknak. Van valami nyugodt bölcsessége az ilyen korú épületeknek, és ez az atmoszféra valahogy hat az emberre…

Másnap kirándulni indultunk, az elvi úti cél a Nagy-Pietrosz csúcsa volt. Aztán kicsit elhúzódott a reggeli: megismerkedtem a zakuszkával – egész eddig azt hittem, amiben padlizsán van, az jó nem lehet. Tévedtem. :) Utána elindultunk, de nem jutottunk messzire, egy kanyar után, az út közepén tátongó iszonyatos gödörben odakoppant az autó, utána megállt, meg se nyikkant. Félretoltuk, telefonálgatás, némi morgás az útviszonyok miatt… végül utánunk jött a felőri lelkész egy autószerelő sráccal, és megoldották.

Az idő viszont elszállt, úgyhogy a nagy hegymászásból egy könnyed séta lett a domboldalban, de nem bántuk ezt sem. A rutinosabbak szerint igazi erdélyi táj volt – rám az újdonság varázsával hatott, megfogott. :) Amíg el nem kezdett nagyon sötétedni, ballagtunk felfelé, aztán visszafordultunk, és úgy beszéltük meg, mindenkinek azt mondjuk, fent jártunk a csúcson. Fényképem sajnos nincs onnan… :)

Este elindultunk visszafelé – halottak napja volt, megálltunk este  a Házsongárdi temetőben; majd késő éjszaka értünk Magyarigenbe, a parókiára. Aznap csak az tűnt fel, maga a parókia micsoda épület… méter vastag falak, nem túl magas, de boltíves mennyezet – olyan érzése volt az embernek, a következő ajtó mögött Bethlen Gábor sakkozik Bocskai Istvánnal. :)

Világosban, másnap azután körbejártunk… meglátogattunk néhány templomot, amiket az Ágoston Sándor Alapítvány sok szorgos munkás kéz segítségével rendbe rakott az elmúlt években; legalábbis amennyire az állagmegóváshoz szükséges volt (tetőszerkezet, leomló falak, …). Nehéz lenne mit hozzáfűzni a látottakhoz, a képek magukért beszélnek. És beszélnének még sokkal többet is, ha legalább egy kicsivel több időnk lett volna…

Reggel bementünk Gyulafehérvárra istentiszteletre – a rsakeformátus templomba, ami szintén lélekmelengető volt… De az igazán nagy élmény a 11. századi székesegyház. Beléptünk, és olyan érzésem volt, mintha a történelem a vállamra tette volna a kezét. Bentről nincsenek képeim, igazából képtelen voltam elővenni a gépet (alig 10 percünk volt, ezalatt csak néztem, néztem…) – de azt megállapítottam, hogy ez még a jáki templomot is felülmúlja. Eddig számomra az volt az etalon (meg egy picit a lundi székesegyház). Mellékesen a fél magyar történelem itt van eltemetve (Hunyadi László, Bethlen Gábor, János Zsigmond, …). Érdemes elolvasni a székesegyház történetét, egyfajta rövid kivonata lehetne Magyarországénak.