Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Kézenfekvőnek tűnik, de talán még sosem éreztem ennyire egyértelműnek: természetes embereket a természetbe! Mondhatnám közhelyes… de ettől még nagyon igaz. Ennyire világos tekintetű, őszinte és természetes emberekkel ritkán találkozom – és bár a fotózás előtt gondolkodtunk, hova is menjünk, visszanézve nem is értem, mi más juthatott volna eszünkbe a Börzsöny helyett. Hála Istennek nem is jutott más eszembe, ott voltunk, és jó volt. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

Az önmagában nyilván nem újdonság, hogy a saját esküvőjére mindenki hosszan, izgatottam készül… de azt hiszem ezt nyugodtan újraértelmezhetjük Stella és Ádám esetében. Mikor megkerestek minket sajnos úgy láttuk, hogy a kitűzött dátum már foglalt. Majd második pillantásra feltűnt, hogy ők bizony nem a következő szezonra szeretnének időpontot egyeztetni, hanem egy évvel későbbre (és közben majd’ annyit tudtak már előzetesen az esküvőjükről, mint aki egy évvel korábbra tervezett). És ez a nap szerencsére még szabad volt, meghívtak, elvállaltuk… de azt csak most értettük meg, mit jelentett a hosszú, alapos felkészülés.

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy ez valami szörnyű stresszt jelent a kevésbé fontos részletek miatt, és a mondjuk a menü összeállítása felett érzett aggodalom töltött ki másfél évet, azt meg kell nyugtassuk: nem erről van szó. Viszont önmagában a lánykéréshez vezető út egy, átlagember számára nagyjából élethosszig tartó rejtvényfejtés át vezetett – és most, hogy ezt leírom, szerintem senki nem tudja elképzelni, ez mit jelent. Ha összegyúrnánk az összes Verne és Agatha Cristie regény rejtélyeit és megfejtendőit, akkor még csak egy könnyed hétvégi kihívásnál tartanánk… :)

Az esküvőt egy természetközeli helyre, családias környezetbe szervezték. Kicsit aggódtunk a kitartó eső miatt, de egyik pillanatról a másikra kiderült az ég és délutánra éppen csak a vattapamacs felhők maradtak az égen. A délelőtti monszunra csak azok a barátok emlékeztek, akik terem csinosításából a barátok is kivették a részüket, hogy minden olyan legyen, ahogy Stella és Ádám elképzelte. Eközben pedig sorra érkeztek a rokonok a házi süteményes tálakkal együtt. Jó volt érezni, hogy mindenki mennyire nagy szeretettel és odafigyeléssel készült (a sütiket például előre megírt “névtábla” várta, és mindenki éppen azt hozott, amit vártak… ami, lássuk be, nagy érték egy esküvőn).

Ha egy szóval kellene jellemezni az esküvőt, talán azt mondanám természetes; minden harmonikus és visszafogott, mégis különleges volt. Szerettük. :)

A ceremóniára a Stelláék által megálmodott ligetben, a tó partján, a fák ölelésében került sor. A szertartás egyértelműen rájuk volt szabva, a már megszokott frázisok nélkül. Ezt az egymáshoz írt szívhez szóló fogadalmak tették igazán különlegessé. Mondanom sem kell, hogy érzelmekben itt sem volt hiány (érdemes a “háttérben” feltűnő arcokat is figyelni).

A kreatív fotózásra egy külső helyszínen került sor. Már a jegyesfotózáskor is egy izgalmas helyre vittek el minket, így most sem féltünk attól, hogy nehéz dolgunk lenne. Ez alkalommal senki sem esett a patakba, így minden percet kihasználtuk, hogy a lehető legjobb pillanatokat elcsípjük. Azt hiszem, nem is nagyon kell többet hozzáfűznöm… Stelláéknak ismét volt egy jó tippjük. :)

Tovább talán kár is lenne tovább húzni az időt, hiszen ha “egy kép többet mond ezer szónál”, akkor a diavetítés már egy regényt is helyettesíthet. :)
A vetítésbe igyekeztünk belesűríteni minden fontosat, reméljük szeretni fogjátok (a bejegyzést pedig néhány kedvenc képünk zárja):

Kattintásra a képek nagyobbra is nőnek ám! :)

Stella és Ádám hazajött a nagyvilágból, és egy valóságos kis csodát mutattak nekünk – pedig már azt hittük, nagyjából ismerjük, hogy Visegrád környékén mi látnivaló akad… Be kell lássuk, tévedtünk. Nem sok olyan helyen jártunk eddig, ahol úgy éreztem volna, hogy egy 100 méteres körön belül a következő négy fotózáshoz elegendő varázslat van, de itt igen.

Az az érzésem, hogy mi is a lelkesedésükről fogjuk őket a leginkább megjegyezni (le sem merem írni, mióta készülhetnek az esküvőre és mikor beszéltünk róla először; másról most inkább még nem beszélek, mert ha jól sejtem, a legtöbbek számára sok meglepetés lesz még) – és van rá esély, hogy Stella és Ádám sem találkozott még olyan fotóssal, aki egy jó képért akár a patakba is merül (bár erről werkfotót nem tudunk mellékelni)… :)

Mindezeken túl a Képfényező csapat életében is fontos nap volt ez a mai: ma fényképezett először a Képfényező színeiben Dávid. Fontos első lépések ezek nekünk, a képek alapján jó irányban… :)
A rég óta várva várt esküvőig már csak két hosszút (!) kell aludni, a készülődéshez addig néhány fénykép rólatok, nektek:

Ha legközelebb valaki megkérdezi, mit szeretek az életem esküvőfotós felében, akkor szó nélkül előveszem Hannáék képeit, és megmutatom.

Önmagában jó, hogy embereket a legjobb pillanataikban, legboldogabb, várakozásokkal és örömmel teli pillanataikban láthatom. Abban pedig van valami egészen csodálatos, ha egy gyerekkori barátunk ragyog a szemünk (és fényképezőgépünk) láttára. :) Attilának meg kell még mondanunk, hogy nagyon hálásak vagyunk érte, sőt, igazából jó ideje imádkozunk érte, csak egy darabig nem tudtuk, hogy őérte – de most már ismerjük is végre. Szóval: Isten hozott! :)

Már csak pár nap az esküvőig, addig mindenki “melegíthet” a jegyesfotózás képeivel és a diavetítéssel, meg a Dunakanyar vízparti és erdei képeivel:

Néhány kedvenc képünk (kattintásra nagyobbra nő):

Annyira jó helyre vittek minket Balázsék, hogy a szavak helyett inkább rögtön a képekre térünk. :)

Hadd meséljünk csak annyit, hogy pont jó helyen voltunk itt. Nagyjából két szóban leírhatóak az első, második és harmadik benyomásaink a velük való találkozások után: természetesség és harmónia. Szerettük is ezt a délutánt, és minden szempontból jó dolgunk volt: gyönyörű fényeket is kaptunk ajándékba.

Nem minden ötletet követett megvalósítás, a sziklamászás végül elmaradt… Ugyan megnéztük volna, amint Balázs fél kézzel a sziklán lógva, másik kezével Noémit magához ölelve halad felfelé – de be kellett látnunk, hogy nem tudnánk utánuk mászni a fényképezőgéppel. Ezért (és csak ezért) ez végül elmaradt. :)