Képfényező blog » Blog Archive » Nóri & Zsolti – tánc, szalagok és árvalányhaj :)

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Nóri & Zsolti – tánc, szalagok és árvalányhaj :)

Hálát adtunk az Úrnak ismét, mert ajándékba kaptunk egy szép délutánt. :)

Nóri és Zsolti volt a leggyorsabb az idei párjaink közül: több, mint egy éve jelentkeztek nálunk. Így amikor először leültünk beszélgetni, a közelgő esküvő részletei helyett főleg még fontosabb dolgokról beszélgettünk: megpróbáltuk minél inkább megismerni egymást. És némi beszélgetés után kiderült egy s más érdekes. Például a néptáncos múlt…

Érlelődött még kicsit a gondolat, és lett belőle végül az, amit itt láttok. Egy képsorozat, amiből alig tudtuk kiválogatni a kedvenceinket… túl sok kedvencünk lett. :) Mindig öröm, ha sikerül egy párt rábeszélni, hogy valami különlegesebbet fotózzunk – olyat, amit nem lehet bármikor, bárkivel. Persze ilyenkor különösen is fontos, hogy ne valami kitalált-erőltetett koncepciót vegyünk elő, hanem olyan közegre találjunk, ami illik hozzájuk. És ha végül egy olyan ötlethez érkezünk meg, ami a mi “bakancslistánkon” is szerepel… no, akkor örülünk úgy, mint most éppen. :)

nori-zsolti-22

Újra rájöttünk egyebek mellett, hogy bár a fél világ hajlamos valami múzeumos hangulattal társítani, a tánc ebben a formájában is végtelenül jó, életteli és hétköznapi tud lenni. Valamint hogy a hajba font szalag márpedig menő, és kifejezetten jól mutat – főleg mozgás közben.

Egy szó, mint száz: örülünk nektek. Már csak kettőt kell aludni, és újra találkozunk… :) Addig is, fogadjátok szeretettel az alábbi diavetítést:

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Tags: , , , , ,



3 Responses to “Nóri & Zsolti – tánc, szalagok és árvalányhaj :)”

  1. August 15th, 2014 at 11:24 pm

    Képfényező blog » Blog Archive » Nóri & Zsolti – első látásra… says:

    […] a táncos-szalagos-árvalányhajas-naplementés jegyesfotózásnál sejteni lehetett, hogy Nóri és Zsolti esküvőjén sem lesz rossz dolga a fotósnak. :) Nem is […]

  2. September 27th, 2014 at 9:22 am

    Képfényező blog » Blog Archive » Nóri & Zsolti says:

    […] nyáron, a jegyesfotózás képei kapcsán az írtuk, hogy nagyon örültünk a szalagos-árvalányhajas-táncos képeknek… nem csak azért, mert régóta szerettünk volna valami hasonlót fotózni, hanem […]

  3. September 27th, 2014 at 12:50 pm

    Képfényező blog » Blog Archive » Nóri & Zsolti – Creative says:

    […] igazán nem múlt, hogy szép emlékeink legyenek a 2014-es évről is: egy régóta vágyott jegyesfotózás és egy nagyon jó hangulatú esküvő után még a kreatív fotózás is úgy alakult ahogy […]