Képfényező blog » Eszter

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

A(z) ‘Eszter’ címszóval jelölt bejegyzések:

Máté & Lili

Télen ritkábbak a jegyesfotózások, de  azt, hogy Lili&Máté esetében ez most így alakult, egyáltalán nem bántuk. Azt pedig még kevésbé, hogy a megbeszélt nap reggelén minden fehérbe öltözött (amiben az elmúlt években szintén ritkábban volt részünk.) Tehát sikerült jókor, jó helyen – és ami a legfontosabb – jó társaságban lennünk. A szürke tájat Lili&Máté egész jelenlétével, jókedvével, egymásra figyelésével életre keltette. Végül a személyes kötődés sem maradhat említés nélkül: Lili személyében jövendőbeli sógornőmet köszönthetem. Isten áldjon Titeket!

Linda & Laci

Olyan fotózás volt, amit már nagyon vártam, több okból is. Egyrészt azért, mert Lindát és Lacit régóta ismerem, tisztelem és szeretem – valójában velük indultam el néhány évvel ezelőtt az esküvőfotózás útján, és azóta is sokszor találkoztunk; és most így, az esküvő után három évvel kedvet kaptak egy fotózáshoz ismét (no jó, segítettem is kicsit “kedvet kapni“… :) ). Olyan emberek, akiket szívesen is fényképezek, mert hiteles, szép és őszinte amit látok – ez pedig legalább olyan fontos, mint a látványos helyszínek, díszes ruha vagy szép menyasszony. Persze ez utóbbiak is fontosak, és éppenséggel nem is hiányzott. :)

Másrészt, a helyszínt, a képek stílusát és hangulatát illetően teljesen „szabad kezet kaptam”, megbíztak bennem, elhitték, hogy valami olyat találok ki, amiben jól fogják érezni magukat. Én pedig egy régi álmomat valóra válthattam. :) Jóval előbb, valamikor kora tavasszal kezdtük el felfedezni Eszterrel a belváros kissé elfeledett, ámde varázslatos helyeit, régi bérházait, klasszikus (és néha történelmi emlékeket őrző) épületeit.

A körfolyosók, belső udvarok és lépcsőházak olyan környezetet, atmoszférát adnak, amiért az emberek sokszor távoli kastélyokba szoktak utazni – ez pedig itt van, karnyújtásnyira. Itt pedig csupán néhány alig észrevehető emléktábla utal a nem mindennapi történelmi szerepre – a képek egy része abban az épületben készült, ahol valaha a Landerer & Heckenast nyomda működött, és később Kossuth Lajos lakott (és ahol így 1848-ban többször tartotta üléseit a Minisztertanács is).

Érdekes persze, hogy amíg készültem, gyűjtöttem az ötleteket és helyszíneket, addig nagyon figyeltem az építészeti és történelmi háttérre is; aztán ahogy elkezdtünk fotózni, valahogy háttérbe szorult. Mert újra azon kaptuk magunkat, hogy a fényképezőgép keresőjén keresztül nézzük-csodáljuk azt a nehezen megfogható szépséget, ami miatt az esküvőfotózás az életünk része lett. A kapcsolatot, összetartozást két ember között; azt a titokzatos vonzódást, amit a másik személye vált ki – amitől Linda szebb lesz Laci mellett, és Laci emberebb lesz Linda mellett, mint egyedül.

Nehéz volt a képek között válogatni… sokáig küzdöttem-küzdöttünk a feladattal, míg végre sikerült odáig szűkíteni a kört, hogy egy kellően „sűrű” diavetítésig jussunk – ez látható a lentebbi képre kattintva. És ha szükség volna rá előtte, kedvcsinálónak / ízelítőnek lentebb látható egy válogatás a kedvenc képeinkből.

Madrid

Szeretem a telet, a hideget, a havat… Az olyan nyirkos, olvadós napokon azonban, mint amilyen a mai is, az ember szívesen felidézi a napfényt, a meleget, a nyarat. Elmereng korábbi derűsebb útjain, sőt, arra vetemedik, hogy még a fényképeit is előkeresse számítógépe elfeledett mappáiból… Velem legalábbis ez történt ma…

Sosem jártam azelőtt Spanyolországban… és földrészünk dél-nyugati felét amúgy eddig nem is nagyon látogattuk. Első- és másodsorban észak szerelmesei vagyunk, de a tavalyi év a konferenciákra járás miatt valahogy máshogy alakult. Nyár elején Attila még egyedül ment el Valladolidba, pár hónappal később aztán Madridba már magával vitt engem is. Félretettük hát a kempingfőzőt, sapkát-sálat, elővettük tarka nyári ruháinkat és irány DÉL!

Ha jól emlékszem annyira naivak voltunk, hogy csak egy gépet vittünk – persze ne cipeljünk sokat, számít a súly, meg aztán nem csak fotózni megyünk, megleszünk mi így is… Hát persze.

Az első két és fél napon nem is volt semmi gond. Attila benn ült a konferencián én pedig nyakamba vettem a várost. Szállásunk a központ közepén volt, a Gran Víaról nyíló utcában, egy apró kis szállodában, vagy inkább szállodácskában. Számos furcsasága mellett egy előnye volt: mindenhez közel volt. Így aztán felkerekedtem és el kezdtem felfedezni Madridot. Először csak a hangulatos utcák, díszes épületek kötöttek le, és a cégérek, árkádok, kandeláberek sora miatt nem tudtam nem fényképezni. Aztán eljutottam a királyi palotáig és néhány templomba is beültem megpihenni, örülni a csendnek, meg hogy végre észrevegyem: nincs munka, nyaralok. Lenyűgözött az építészet. Ha egyszóval kellene leírni mindazt, amit láttam, akkor a „pompa” lenne a legalkalmasabb. Igen, mindenből sugárzott az egykori dicsőség pompája – arany és fekete, dísz a díszen. Az én szívemhez ugyan közelebb áll a szépség letisztult, ennél egyszerűbb kifejezése, de hazudnék, ha azt mondanám, nem érintett meg az a vizuális csoda, amit ott láttam.

Persze Spanyolország és így Madrid sem csak az építészete és műemlékei, hanem az ott élő emberek temperamentuma miatt népszerű. Önfeledt hahotázások, hangos perlekedések, önmagában a spanyol nyelv! és persze az elmaradhatatlan mutatványosok, az alkotásaikra alkudozó festők és a piac az ibériai sonkával, friss olajbogyóval és telt vörösborral a Plaza Mayor közelében. Hmmm. De jó is volt.

Második napomat, amit a fényképezőgép társaságában töltöttem, tehát már inkább az emberek határozták meg. Átnyergeltem a portré és teleobjektívekre és többé-kevésbé észrevétlenül próbáltam elkapni egy-egy pillanatot, mimikát, mozdulatot. Egészen megszerettem a várost!

Harmad-negyednapra aztán helyreállt a családi rend, vége lett a konferenciának és a fényképezőgép is visszavándorolt tulajdonosához. Persze semmilyen váltás nem megy könnyen… lehűlt, beborult és elkezdett esni az eső… Igen, Madrid úgy látszik neked mutatta meg szebbik arcát, de azért a nyár nem hagyott el minket teljesen, maradt még látnivaló bőven a közeli Segoviaban és Toledoban, ahol a maradék időt töltöttük. Azt azonban elhatároztam, hogy a legközelebbi „egyvagykétgépetvigyünk” kérdésnél nem a súly alapján fogok dönteni… :-)

A madridi út fotóiból készült zenés diavetítés az alábbi képre kattintva indítható:

Juli & Patrik

Azt hiszem, ez az a bejegyzés, amit egy már klasszikussá nemesedett idézettel kezdhetek:

“This is the beginning of a beautiful friendship” :)

Merthogy azóta Julival már sok esküvőn együtt dolgozunk, pedig ezen a szép májusi napon még a fényképezőgép másik oldalán álldogált, üldögélt, esetleg feküdt, repült vagy mászott a létrán… :)

Érdekes, különleges fotózás volt ez, három évvel az esküvőjüket követően – felkeresve az akkori helyszínt, a magtárat Szihalom határában, és még egy-két más tervet is megvalósítva. Persze már az előzmények sokatmondóak voltak – hetekkel a fotózás előtt hosszú levelezés kezdődött, remek ötletek egész sora merült fel, lehetőségek, helyszínek, stílusok. Élmény volt átélni, hogy akit fotózni fogok, azt legalább annyira érdekli, ötletei vannak, kreatív és már előre élvezi. Ilyen az, amikor a kész fotó valóban közös munkája annak, aki a gép mögött áll, és annak aki előtte. Aztán kiderült, hogy sok mindent látunk hasonlóan, meg hogy Juli a gépnek ezen az oldalán is feltalálja magát, úgyhogy végül bővült a Képfényező csapat. :)

A turai kastélyban kezdtük a napot – kész mesevilág van ott. Egy, afféle méltósággal kopottas kastély, amihez biztosan sok éve nem nyúltak már, de Ybl Miklós annak idején itt is lenyűgöző munkát végzett, a málladozó falak, néhol hiányos ablakok pedig semmihez sem hasonlítható hangulatot adnak a helynek.

Jobban szeretem az ilyet, mint a csillogó-villogó, friss márványlapokat. :)

Innen Szihalomra mentünk, a nevezetes magtárba – amikor megláttam, és elképzeltem magam előtt mindezt esküvővel, barátokkal és családtagokkal, már nagyon sajnáltam, hogy akkor még éppen csak elkezdtem esküvőket fényképezni. Ilyen helyre egyszer még nagyon szeretnék menni… :)

A fotelekért külön pirospont Patriknak vagy Julinak, jó ötlet volt… :)

Az épület pedig nagy kincs. Hatalmas tér, ritmusos, ismétlődő formák, mindenfelől beszűrődő fények, remek vonalak, ívek, három szint, … kitalálni nehéz lenne jobbat.

Végül visszaértünk Budapestre, befejezés gyanánt még kinéztünk egy jó, régi ipari területet Óbudán. Fárasztó, és egyben remek nap volt. Sok jó fotó mellett ráadásul egy új baráttal, csapattaggal gazdagodtunk… :)

És talán itt van leginkább helye egy két mondatos véleménynek a lassan elterjedő “trash the dress” divathullámról. Amit itt, ezen a napon csináltunk, ez az az értelmezése a műfajnak, ami hozzám – hozzánk közel áll. Mert jó dolog az, hogy nem kell kínosan vigyázni a ruhára (nem a fotózásról megyünk a templomba, és nem várja vissza a kölcsönző) – bátrabban lehet olyan helyekre menni, mint egy kissé málladozó kastély, vagy egy alföldi magtár. Viszont az esküvői fotó így is az, ami – a festékbe áztatós ruhaégetés, és egyéb hasonlók valahogy nem az én világom. De a szélesebb lehetőségek, kevesebb határ/korlát vonzó lehetőség.

És mint a Juliék példája is mutatja, jóval az esküvő után is élvezetes program lehet. Szóval aki még nem fogyott ki a ruhájából, jelentkezzen bátran! :)

Eszter & Joci

eszter-joci-13

eszter-joci-03Bizonyos szempontból különleges esküvő volt Eszter és Joci esküvője, bár ezt hál’ Istennek már nem egy esküvőre leírhattam. Ettől szép és megunhatatlan ez. :) Merthogy a helyszín ismét Pasarét, a mi nem is olyan kicsi, ámde reneszánsz avagy barokkos díszeket némiképp nélkülöző templomunk. És két ember, akiknek ugyanazt jelentette ott, akkor megállni az Isten előtt, és nekikezdeni valaminek, mint nekünk tavaly. Ami egyrészt jó, mert minden, így induló párnak örülök – másrészt jó, mert nagyjából tudom-sejtem, mi játszódik le bennük. :)

eszter-joci-06A vacsora, az idők folyamán egyre nagyobbra duzzadt, szívderítően vidám és életteli vendégsereggel a “Bajor Gizi Színészmúzeum”-nak otthont adó budai villában, illetve inkább annak kertjében volt. Sosem jártam még itt, de szeretnék még egyszer-kétszer, felkerült a bátran ajánlható helyek listájára. A család kis énekelőadása (bocsánat, nyilvános főpróbája :) ), illetve a képen is megidézett, trombitára és humorra építő kis meglepetés is szívet melengető volt, a Dzsem-Jam zenekar nevét pedig ide is beírnám. Helyenként komolyan úgy éreztem magam, mint aki koncerten van. Csak ültem és hallgattam… :)

eszter-joci-14Maga a fotózás (“creative session”) nagy örömömre másnap délutánra került. Így aztán tengersok időnk volt, végigjárhattunk mindent, amihez kedvünk volt, ráadásul kivárhattuk a megfelelő fényviszonyokat…
Elsőként felkerestünk egy játszóteret, ami minden szempontból hozzájuk illő hely volt. Egy ilyen életvidám, mosolygós párhoz egyébként is illene, ráadásul hónapokkal az esküvő előtt, amikor elkezdtünk helyszínben gondolkozni, elsőként ez merült fel, nem véletlenül. A téren lévő gyerekek pedig igen jópofa társaságot jelentettek – ld. “emberdísz” a csúszdán… :)

eszter-joci-25A Margit-sziget szintén a személyes kötődés, a helyhez fűződő emlékek miatt került képbe, a lemenő nap fénye pedig a másnap délutáni fotózásnak köszönhetően… :) A “megszokott”, japánkertes margitszigetes fotóktól talán sikerült elvonatkoztatni, a fény és szélviszonyoknál pedig jobbat kitalálni is nehéz lett volna…

eszter-joci-29A Vár, és az esti/éjszakai fotózás ellenben a mi ötletünk volt, régóta tervezgettem valami hasonlót, és most ideális társaságot találtunk hozzá. Hosszú délután és este volt, mi minden percét élveztük, és úgy tűnt, Jociék sem fáradtak el túlságosan…
A következő kép pedig némi képi humor szeretne lenni, mondjuk “gondolatok a házasságról” címmel… :)

eszter-joci-26

Az alábbi képre kattintva elérhető egy rövid zenés diavetítés az esküvő képeiből (több, mint ami itt a blogon látható). A “több szem többet lát” irány újabb lépése – ezúttal a feleségemmel, Eszterrel közös munka gyümölcse:

eszter-joci-18