Képfényező blog » Blog Archive » Esküvő: Eszter & Laci

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Esküvő: Eszter & Laci

_dsc3951-edit

Az első találkozás után tudtam, hogy jó lesz. Hónapokkal az esküvő előtt beszélgettünk először – még javában télen. Kiderült, hogy a vőlegény szinte kolléga (BME), és amúgy is, mindkettejükkel sok szempontból hasonlóan gondolkodunk. Olyan pár volt, akikkel jól éreztem magam – és talán a legfontosabb visszajelzés, amit az esküvő után tőlük kaptam: a szertartások előtti fotózás során nagyon jól érezték magukat. Nem meglepő, én is. :)

_dsc4014Fontos ez nagyon. Ha jól érezzük magunkat, az a képeken is látszik. Ilyenkor mindhárman gondolkozunk, “kreatívak vagyunk” – egy játék az egész. Játék a fényekkel, kompozícióval, hangulati elemekkel, a menyasszony-vőlegény számára saját magukkal, az arcukkal, gesztusaikkal, érzéseikkel. És ha ez mind bekerül az albumba is, akkor boldogan fogjuk lapozgatni később is. Ezek fényében talán már nem is olyan meglepő: idén is megyek Miskolcra fotózni – a szomszédban lakó, legalább ilyen életvidám pár kezébe került az album, és rögtön el is hívtak… :)

_dsc3877-editKorán kezdődő nap volt, 8 óra körül már a sminkesnél voltam Miskolcon – az M3-ason végignézett hajnal, a pára, köd, felhők majd napsütés jót tett. Olyan békével, nyugalommal futottam be az éppen ébredező Miskolcra, ami egész napra jó alapot  adott.

Szeretek egész nap fotózni. A sminkestől, fodrásztól kezdődően. Segít átélni a napot a menyasszonnyal együtt, érezni az izgatottságot, látni azt, ahogy “átváltozik” a nap királynőjévé. Besétál hétköznapi ruhában, és kisétál még mindig abban a ruhában, de már menyasszonyi frizurával, elegáns sminkkel…

_dsc3958-editUtána otthon lázas készülődés, gondosan kikészített ruha, cipő, mindenféle kellékek – a felszín alatt mindenki lázasan készülődik. Valaki elszalad a tortáért, a másik a templom vagy az étterem díszítésével van elfoglalva, egy barátnő segít a ruhát a helyére igazítani…

Aztán mi elmegyünk a fotózás kiszemelt helyszínére, és mire visszaérünk, már mindenki nyakkendőben, csinosan, ünnepélyesen várja az ifjú párt.

_dsc4207-editLillafüredet talán nem kell bemutatni: mint egy mesebeli kastély. Az udvara, parkja talán még több esküvői fotón köszön vissza, mint a kastély belseje, pedig érdemes bemenni. Izgalmas hely, a kevéske fény ezerféle játékával, sokféleképpen szabdalt térrel: oszlopok, folyosók, lépcsők, ajtók és ablakok – végtelen sok lehetőség.

Végül az esküvői szertartás a Sziklakápolnában (no, ott sok ablak és fény nincs), polgári szertartás és vacsora, majd autóút hazafelé – az M3-as összes benzinkútjánál levegőzős, felfrissülős megállókkal. :)

Tags: ,

Kapcsolódó fényképek: Esküvő: Eszter & Laci-galéria



Most szólj hozzá... :)