Képfényező blog » Blog Archive » Johanna & Daniel

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Johanna & Daniel

Minden esküvőhöz kötődnek emlékeink, valami olyan jellemző momentum, ami különlegessé teszi… Johannáék esetében egyértelmű: este hazaérve kiderült, hogy ugyanarra gondoltunk Eszterrel. Johannához viszonyítva mi még csak pókerarcot mutató menyasszonyokat fényképeztünk. :) Talán sosem találkoztunk ilyen élénk és kifejező arcjátékkal, és ez a fotósnak amúgy is segítség: nehéz úgy érzelmeket fényképezni, ha nem látszik igazán, bár belül érezzük… de most nem kellett ezzel küzdenünk.  :)

És talán még egy dolog: minden esküvőt feldobnak a gyereket. Ők nem tudják, hogy “kell viselkedni”, ők ugyanolyan gyerekek ilyenkor is, legfeljebb díszesebb ruhában. És őszinték: jól érzik magukat vagy unatkoznak, játszanak bárkivel és bármivel… azt hiszem, erre mondják, hogy “önfeledt”. Jó nekik – és jó nekünk, amikor épp észrevesszük. A legszórakoztatóbb fényképeink szoktak lenni. Személyes kedvencem a pici lány, aki a templom hátsó sorából figyelte, ki tudja mióta, hogy mit csinálok ott – mire aztán észrevettem a pad pereme fölött kukucskáló kapucnis megfigyelőt. :)

No és persze menyasszonyi arcra írt érzelmek, és mindenkit megnevettető gyerekek mellett azért történt még sok más egyéb is – aki kíváncsi mindenre, annak figyelmébe ajánljuk a diavetítést:

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

kepfenyezo-001 kepfenyezo-002-003 kepfenyezo-004 kepfenyezo-005 kepfenyezo-006 kepfenyezo-007 kepfenyezo-008 kepfenyezo-009 kepfenyezo-010 kepfenyezo-011 kepfenyezo-012 kepfenyezo-013 kepfenyezo-014 kepfenyezo-015 kepfenyezo-016 kepfenyezo-017 kepfenyezo-018 kepfenyezo-019 kepfenyezo-020-025 kepfenyezo-021 kepfenyezo-022 kepfenyezo-023 kepfenyezo-024

Tags: , ,



Comments are closed.