Képfényező blog » Blog Archive » Zsófi & Basti

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Zsófi & Basti

Ha a lényeget szeretnénk összefoglalni, akkor Basti tegnapelőtt elhangzott szavait kell idézzük (igyekszünk pontosan fordítani): “Amikor először találkoztunk, azt mondtuk, hogy számunkra az elkapott pillanatok a legfontosabbak – és ez az, ami a képeken látszik.” És bár saját magunkkal szemben mindig kissé kritikusak vagyunk, azért ez nyilván jó esett: mégis csak ezt tartjuk az esküvői fotózás lényegének. :)

Nagyon jó, számunkra is élményt jelentő napot töltöttünk egyébként Zsófival, Bastival és a barátaikkal, családtagjaikkal: egy csapat vidám, jókedvű emberrel, akik mindent megtettek, amit egy barát az esküvőért tehet. Rögtön délelőtt megadták az alaphangot a Basti számára meglepetést jelentő fotó-válogatással. Alighanem szintén őket “terheli a felelősség” azért, hogy Zsófiék saját bevallásuk szerint sokkal jobban élvezték a saját esküvőjüket és az esti bulit, mint azt gondolták.

Budapest a legszebb arcát mutatta ezen a szép, napos nyári délutánon, mind a Várban sétálgatva, mind a Duna-parton a busz tetejéről nézve – a Várban ráadásul nem csak a fotók kedvéért bukkantunk fel, hanem a németajkú evangélikus gyülekezet lelkészének jóvoltából Basti és Zsófi úgy fogadhatott egymásnak hűséget, hogy ezt a templomban ülők közül bárki érthette, bármely nyelvet is beszéli. :)

No de, hagyjuk inkább a képeket mesélni a szavak helyett: hadd ajánljuk első sorban a bejegyzés tetején lévő diavetítést mindenki figyelmébe, és persze emellett az itt látható néhány kedvenc képünket is!

 

 

Tags: , , , ,



Most szólj hozzá... :)