Képfényező blog » Valladolid

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

A(z) ‘Valladolid’ címszóval jelölt bejegyzések:

Valladolid

valladolid-02

A nyáron egy konferencián jártam Valladolidban, ebben a szépséges spanyol (kis)városban. Madridtól bő két óra busszal, vonattal kicsit kevesebb – ha nincs éppen vasutassztrájk. :)

valladolid-24Először jártam Spanyolországban, de remélhetőleg nem utoljára – Valladolidot nem jegyzik a legnevesebb turistacélpontok között, de ha a többi városuk “csak” ennyire vonzó hely, már érdemes körbenézni…
Elsősorban a hangulat teszi különlegessé, azt hiszem. Például este 10-kor az egész város apraja-nagyja kint van a sok sétálóutcán, a város szívének számító Plaza Mayor-on vagy környékén. És jókedvűen, vidámak, jó közöttük lenni – ráadásul a spanyol talán a legszebb nyelv, amit eddig hallottam, érdemes nyitott füllel sétálni az utcán. :)

valladolid-12Megszámlálhatatlan sok templom van mindenfelé, minden második sarkon biztosan – sok száz éves, sok ezer főt befogadó templomok ezek, impresszív látványt nyújtanak… legkülönlegeseb köztük talán a valladolid-i katedrális: szemre úgy tűnik (és az útikönyv ezt igazolja is), hogy kb. 300 éven keresztül folyamatosan építhették. Hatalmas nagy, láthatóan sok különböző részből összetoldozva – kívülről még feltűnőbbek a vöröstéglás betoldások a fehér mészkőben, de belülről sem kifejezetten egységes stílusú épület. Szombaton pedig amerre sétáltam, az összes templomban folyton esküvő volt, én nem is értem, hogy… de lehet, hogy kiköltözöm, ez az esküvőfotósok Mekkája kell legyen. :))

Persze vittem fényképezőgépet is, néhány fotó és rövid kis vetítés látható most itt a Képfényező blogon:

valladolid-11