Képfényező blog » Blog Archive » Dalma & Zoli

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Dalma & Zoli

Volt egy pont az év során, amikor úgy éreztük, hogy elértük a határainkat, több esküvőt már nem fogunk elvállalni. És nem sokkal utána érkezett egy kérdés: Balaton-felvidék, Szent György-hegy, október vége, ősz, … és akkor a Lengyel-kápolnáról még nem is tudtunk (ők sem). Ennek nem tudtunk ellenállni: a környezet illetően ennél jobban nem szeretünk semmit.

Ráadásul szép lassan, lépésről lépésre kiderült, hogy nem csak a környezet lesz szerethető. Az első fontos lépés volt, amikor kiderült a beszélgetés közben, hogy lesz templomi szertartás, mitöbb ez fontos.

Aztán ellátogattunk a környékre, először a jegyesfotózás kedvéért. Mit is mondhatnék: az idei év egyik csúcspontja volt, rögtön a tavasz kezdetén – hálásak lehetünk, parádés fényeket is kaptunk ajándékba, de Dalmáék is hozzátették, ami rajtuk múlott. Felmásztak… mit felmásztak, igazából mi kapaszkodtunk Dalma után, aki a szélben úszó kis fehér ruhában csak úgy suhant felfelé a Csobánc tetejére. Én pedig csak néztem és fényképeztem őket – és már láttam, hogy jó lesz. :)

Aztán eljött az esküvő napja is. Testvérek, akiket egy szempillantás alatt meg lehetett győzni, hogy ugorjunk ki a faházakból az őszi napsütésbe készülődni. Szülők, akik aggódó és párás tekintettel kísérték Dalmát és Zolit – keressétek csak az arcokat a diavetítésben, jó lesz. Barátok, akik igazi fieszta-hangulatot varázsoltak az éjszakában. Kiderült, hogy minden szempontból jó helyre jöttünk. :)

Ezek az igazán fontos dolgok, de azért a fotósnak van még más is, ami számít. Az Ősz. A színek, a kissé párás-fátyolos fény, a napfény, amiért oly hálásak vagyunk… amitől a Balaton-felvidék talán legszebb barokk temploma, Szigliget sziluettje, és a színes szőlők is legszebb arcukat mutatták fel.

Egy szó mint száz: szerettük nagyon. Minden évet így szeretnék befejezni ezentúl. :)
Fogadjátok szeretettel a diavetítést (külön köszönjük Dalmáéknak a kiváló zene-ajánlatokat is) – nekem hosszú idő óta a kedvencem. Az ide utolsó esküvős bejegyzést pedig egy válogatás zárja a legjobbnak vélt képeinkből:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!



Comments are closed.