Képfényező blog » gyerek

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

A(z) ‘gyerek’ címszóval jelölt bejegyzések:

Timon & the family :)

Szokták mondani, hogy egy gyermek vagy unoka összehoz egy családot – Timon esetében ez szó szerinti, földrajzi értelemben is igaz. Adódott ugyanis a pillanat, amikor a több országban, egymástól meglehetősen távol élő szülők, nagyszülők és persze az unoka éppen mind egy helyen, méghozzá egy remek helyen, Budapesten voltak… és nekem már csak egy rövid sétára kellett vállalkozni, hogy néhány családi fotón mindenkit egyszerre szerepelhessen. Mivel a nagyszülőktől nem kértem külön engedélyt, hogy itt ország-világ elé tárhassam őket, be kell érnetek egy képpel, ahol Timon és egyik nagypapája zavarba ejtően keveredik… de el kell hinnetek, hogy van két nagymama, két nagypapa, összesen 4 fejjel, 8 lábbal és 8 kézzel. :)

Jó is volt Timiéket hosszabb idő után újra látni, amikor utoljára találkoztunk (és fotóztam is őket), még csak egy gitárt szorongattak a kezükben a Duna-parton, azóta új kihívások után néztek. Azóta Timon segít kitölteni a rendelkezésre álló idejüket – de ahogy elnéztem, jól megvannak. :))

Please follow and like us:

Endre

Időnként egészen meglepő, hogy tényleg már azelőtt megkapunk dolgokat, hogy igazán kérnénk vagy tennénk érte: éppen csak elkezdtünk Julival azon gondolkodni, hogy ha már az elmúlt évek során ilyen sok kedves ifjú párt fényképeztünk, és amúgy is kifejezetten szeretünk gyerekeket és családokat fotózni, akkor valahogy meg kellene újra találnunk egymást… És akkor egyszer csak megcsörrent a telefon, és ránk találtak ők:

Vidám nyári délutánt töltöttünk együtt, ami csak tovább erősítette az elhatározást. Esküvőket is azért fotózunk, mert szeretünk emberek között lenni, jó az embereket összefűző kapcsolat látható jeleire vadászni – és ez gyerekek és szüleik esetében legalább annyira igaz, mint ha párokat fényképeznénk. Endrével ráadásul nem is volt nehéz dolgom, igen gyorsan megszokta (beletörődött?), hogy ott vagyok, és onnantól “gyerekjáték” volt… :)

Sőt, olyannyira jól viselte magát, hogy még a szülők (a “Gabik” :) ) is kaptak pár ajándék percet, és ezt ki is használtuk néhány közös kép erejéig. Az egyik kedvenc képem közvetlenül ez után készült Endréről – ez az elnéző mosoly itt épp a szüleinek szól:

Aki a blogon láthatóknál több képre is kíváncsi, annak hadd ajánljuk a zenés diavetítést is:

Please follow and like us:

Hangi, Saci, …

Előfordul sokszor, hogy a fényképezés valahogy felüdít. Sőt, legtöbbször így van, ezért szeretjük. Embereket fotózni pedig akkor lehet jól, ha szeretjük, szeretni tudjuk őket – gyerekek esetén ez kifejezetten könnyen szokott menni. Még akkor is, ha az amúgy mindig jókedvű, mosolygós és kiegyensúlyozott kisasszonynál rögtön eltörik a mécses, ahogy belépek az ajtón. :)

Azért ha már lenne fiam, bemutatnám neki… :)

A nagyobbik pici lányra már a szemfülesek emlékezhetnek (innen és innen), Hangira még nem, úgyhogy itt volt az idő:

“Hát te meg mit akarsz itt?”

Azt szoktuk mondani, hogy inkább a fényképezőgépet vigyük a gyerekekhez, mint a gyerekeket a fényképezőgéphez. A műterem, és minden kitalált környezet idegen, mű, és éppen a természetessége, a gyermeki őszintesége vész el. Így történt ez most is, és még inkább megerősített ebben a gondolatban – az otthon és a család hozzátesz a képekhez, és az egész hangulatához valamit, amit kár volna elvenni.

Egy idő után rájöttünk: Saci már fényképez. :)

Please follow and like us:

Linda & Saci (fekete-fehérben)

10300024

Mikor megbeszéltük Lindával ezt a kedves csütörtök délutánt, akkor tudtam, hogy el fogok vinni magammal egy tekercs Tri-X-et. Aztán elkezdtem gondolkozni azon, hogy tulajdonképpen miért is…

10300020Ott a kezemben a meglehetősen jól dolgozó digitális technika, amivel elvileg mindent meg lehet csinálni, amit a film tud, ráadásul rögtön látható és korrigálható az eredmény, szélesebb tere van az utólagos feldolgozásnak – tehát elvileg semmi szükség nincs egy tekercs filmre. És technikai értelemben talán nincs is sok. Fekete-fehér képet lehet faragni egy “digitális negatívból” (RAW file-ból) is. Ha elég ügyes az ember, valószínűleg utánozni is tudja bármely fekete-fehér film tónusait is…

10300032Van viszont egy hangulati tényező, amit nem lehet kikapcsolni, és nem lehet utánozni. Számomra a film ad egy olyan intimitást, amit a digitális nem, vagy máshogy tud csak elérni. A tudat, hogy ehhez most nem nagyon fogok hozzányúlni, csak kijön a laborból, és kész van; a felelősség, hogy nincs utólagos korrekció, meg a kijelzőn nézegetés… mind-mind felelősséget tesz a képek mögé. És ha az embert odaengedik, ahol a két ember között elérhető talán legszorosabb kapcsolatot láthatja, akkor ezt a felelősséget jó is érezni…

10300015Ez az oka annak, hogy már Gyöngyiéknél is, és most Lindáéknál is előkerült a Tri-X. A film a fent leírtak miatt, a Kodak Tri-X meg egyszerűen kedvenc a fekete-fehér filmek között. Legalábbis ha ilyen emberi pillanatokat szeretnék megörökíteni.

Néhány olyan kép van most itt, amik nekem nagyon kedvesek – és amikért nagyon hálás vagyok Lindának és Sacinak, meg persze Lacinak, aki most nem annyira látszik. :)

Please follow and like us:

Linda & Saci

_dsc2119-edit

Lindáék régi jó barátok, az egyetem kezdete óta ismerjük egymást – és részben az esküvői fotós “karrier” kezdetét is nekik köszönhetem, az első olyan esküvőm volt, ahol én voltam a fotós. A képeket itt a blogon is láthattátok, bár már elég régen… :)

_dsc2022-editAz esküvő óta eltelt három évnek apró, ámde annál mosolygósabb gyümölcse is van: Sacibaba. Jó dolog visszatérni fotózni olyanokhoz, akiknek már az esküvőjén is ott voltam, akikkel amúgy is baráti viszonyban vagyok – most is nagyon élveztem. Eltöltöttem náluk egy délutánt – egyszerűen jó volt nézni őket, rácsodálkozni, hogy van olyan kisember, aki még az én kezemben is hosszú ideig elvan sírás nélkül, jókedvűen, és úgy egyáltalán, felvidítja az embert egy ilyen mosolygós, jókedvű, kiegyensúlyozott család.

_dsc2157

_dsc2306Hálás vagyok a nyitottságért, bizalomért, amivel fogadtak – nem kellett küzdeni azért, hogy “bensőséges” fotókat lehessen készíteni, nem egy idegennek szóló arcot láttam, hanem saját magukat. Pedig egészen biztos, hogy Lindának is furcsa órákon át egy objektív előtt lenni, szokatlan érzés, hogy akár az etetés csodáját is látja valaki… de ezekhez a képekhez ez kellett. Akárhogy is nézzük, a fotós lelkének is egy felfrissülés egy ilyen délután. :)

_dsc2238-edit

Please follow and like us: