Képfényező blog » Blog Archive » Noémi & Zsombor

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Noémi & Zsombor

Be kell valljam, Noémi és Zsombor esküvőjének a legelején még csak egyetlen ok miatt örültem nagyon: régóta szerettem volna egy igazi vörös hajú menyasszonyt is látni (és fotózni)… mert az menő. :) Egyszerű indoknak tűnik, de ha ráadásként elmondom, hogy van némi családi indíttatás is ebben (édesanyám, és az első gyermekünk is a nagyonmenő vöröshajúak táborát erősíti), akkor talán még inkább érthető. :)

noemi-zsombor-046

Végül azonban lett még jó néhány további, lelki és emberi szempontból alighanem mélyebb okom is örülni, hogy ott lehetettem. Az alábbi két kép (a számomra legalábbis) nagyon jól megmutatja, miért: mindkettejüket körülvevő testvérek, család, az a tapinthatóan barátságos közvetlen hangulat – az élet, a maga legtermészetesebb, és legszívmelengetőbb valójában.

noemi-zsombor-007 noemi-zsombor-008

Azután még valami, amiért hálás vagyok Zsombornak és Noéminek: bár viszonylag sokfelé szoktunk kirándulni ebben a gyönyörű országban, a Cserhát eddig kimaradt (vagy legalábbis igen régen láttuk). Pedig ahol ilyen dimbes-dombos vidékek és lankák várják az embert, oda érdemes menni. :)

noemi-zsombor-019

És hogy a könnyen látható dolgokról ismét ember belső dolgaira váltsunk: azok a tekintetek a fogadalomtétel körül megkapóak voltak. Szülők, testvérek, barátok… sokak arcára elég volt egy pillantást vetni, hogy lássuk, mit is jelent egy házassági fogadalom valójában. No de, hogy ne csak a saját örömeimet soroljam, mondok egy jó hírt nektek is: végre elkészült mind az összes fénykép, és így össze tudtuk állítani a diavetítést is (amit itt mindjárt megis nézhettek); és össze tudtam válogatni a kedvenc képeimet is (lentebb, a bejegyzés végén) – fogadjátok szeretettel!

A képek kattintásra megnőnek ám! :)

Galéria

 



Comments are closed.