Képfényező blog » Gyerekszoba

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

A(z) ‘Gyerekszoba’ címszóval jelölt bejegyzések:

Dóri & Gergő

Elérkezett két kedvenc kötéltáncosunk esküvője is, sőt: azóta lassan már tapasztalt házas embernek számítanak – úgyhogy ideje volt, hogy lerántsuk a leplet a fényképekről. Egy olyan esküvő fényképeiről, amihez ezer szállal kötődünk.
Mert fényképeztünk már a családban egy esküvőt (sőt, azóta a lassan gyarapodó kis családot is), úgyhogy már ismerősként értem vissza ebbe az igazán gyerekszobába. :) Azután persze ismerős volt maga a templom és a gyülekezet is, hiszen itt nőttünk fel mi is – az pedig már csak a hab a tortán, hogy bár a jóbarátként érkezett ifjú lelkész nem feltétlen kellett volna ismerős legyen, de csak hajszálon múlott, hogy nincsenek még róluk is esküvői fényképeink. :)

dori-gergo-042

És mindezen, szemnek láthatóbb dolgoknál is fontosabb az az ismerős légkör, ami körülvett minket – és amiért előre örültünk neki, hogy Dórival és Gergővel tölthetjük ezt a napot (talán elárulhatjuk azt is: vártuk már.) Egyedül csak azt sajnálom picit, hogy kivételesen Esztert delegáltuk a vőlegényhez, és én mentem a menyasszonyhoz reggel – különben biztosan nem nyugszom, amíg nem tanulok meg Gergőtől nyakkendőt kötni. Így kénytelen leszek külön képzést kérni. :)

dori-gergo-006

Az viszont egyértelműen kiderült, hogy a Képfényező csapat fontos képességekkel erősödött idén: bár sirályul tudó csapattagunk még nincsen, de hogy Eszter kiemelkedően beszél, de legalábbis kapcsolatteremt gyermekül, az a képeket nézegetve alighanem egyértelmű… :)

Fogadjátok szeretettel a diavetítést – amiben reménység szerint elmesélünk mindent úgy, ahogy mi láttuk. :)

-> A szélesvásznú változatért kattintsatok ide!

A képek kattintás után nagyobbra is nőnek ám... :)