Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Télen ritkábbak a jegyesfotózások, de  azt, hogy Lili&Máté esetében ez most így alakult, egyáltalán nem bántuk. Azt pedig még kevésbé, hogy a megbeszélt nap reggelén minden fehérbe öltözött (amiben az elmúlt években szintén ritkábban volt részünk.) Tehát sikerült jókor, jó helyen – és ami a legfontosabb – jó társaságban lennünk. A szürke tájat Lili&Máté egész jelenlétével, jókedvével, egymásra figyelésével életre keltette. Végül a személyes kötődés sem maradhat említés nélkül: Lili személyében jövendőbeli sógornőmet köszönthetem. Isten áldjon Titeket!

Különleges esküvő volt ez a Képfényező csapat életében – és igazából ezt az esküvő napján még nem is tudtuk: időközben (sok beszélgetés, és a Képfényező csapat életének alakukása után) Dáviddal meg is erősítettük a csapatot a jövő évre – ha jó alaposan nézegetitek a weblapot, már találkozhattok ennek első nyomaival. Node… ne szaladjunk ennyire előre. :)

Találkoztunk már korábban több esküvőn (sőt, Roxival nem is csak esküvőn), és a jegyesfotózást is élveztem – valahogy jó volt. Vannak emberek, akiknek kár bármit is mondani – egyszerűen ahogy egymásra néznek, egymáshoz érnek, összetartoznak, az szép. Ilyenkor próbálok nem zavarni, csak nézni-figyelni, és egy idő után fényképezni. No, Roxi és Dávid ilyen volt. Ilyenkor (is) jó fotósnak lenni…

Sok jót le tudnék még írni, de abban reménykedem, hogy a diavetítés elmesél úgyis mindent. A templomi szertartásból első ránézésre talán csak a szemnek látható szépség tűnik fel, de “második ránézésre”, az arcokat vizsgálgatva talán már több is – mivel hangfelvételünk nincs, el kell hinnetek nekem, hogy még a fényképezőgép mögött állva és a figyelmünket sokfelé osztva is egyértelműen jó volt hallgatni: világos volt, őszinte és életteli. Közel tíz évvel az esküvőm után már olyan szempontból is érdekes az esküvői prédikációkat hallgatni, hogy valamivel jobban tudom, mi vár a menyasszonyra-vőlegényre, mint amikor még mi is a “startvonalon álltunk” és hallgattuk… ezt az igehirdetést az én fülemnek jólesett hallani. (Remélem, hogy megmaradt nektek is sok minden belőle! :) )

Jó napunk volt minden szempontból. Nyilván sokat segített, hogy elég sokakat ismertünk már a társaságból, a jobb oldali kis csoportképen látható pároknak legalább két fontos, közös vonása van. Egyrészt az, hogy legkönyebben a táncparkett közepén lehetett őket egyszerre megtalálni :), másrészt mindannyiuk esküvőjén a Képfényező fotózott (és már azt is tudjuk, hogy ez milyen kockázatottakkal jár: azóta ketten is bekerültek a csapatba). :)

Befejezésként, és apró tanulságul talán még annyit levonhatunk az alábbi két kép alapján, hogy ha Dávid fenntartja magának (a képek alapján egyértelműen joggal) a “rocksztár” címként, akkor Roxi bejelentkezhet a “filmsztár” jelzőre. Akiről egy random pillanatban a táncparkett közepén ilyen képeket lehet fotózni (mert a mozdulat pont így történt, és a fénybe is pont így lépett be, stb.), az egyértelműen érzi a ritmust. :)

Fogadjátok szeretettek az esküvő képeiből készült (és reményeink szerint minden fontosat elmesélő) diavetítést, valamint néhány kedvenc képünket a bejegyzés végén:

A képek kattintásra megnőnek ám! :)

A nyáron ismét sokat kirándultunk a Balaton-felvidéken, és felkerült néhány hely a listára, ahova mindenképpen szeretnénk elvinni valakit fotózni – így jutott Daninak és Barbarának a Halom-hegy tetején épült kilátó. Komolyan vették, hogy hegytetőre megyünk, tisztességesen bemelegítettek (azért nem feledve, hogy borvidéken vagyunk)… :)

Utána már csak a magasságot kellett leküzdeni, és feljutni a hegytetőre – ez van, akinek kényelmesebben sikerült, és van, aki ismerkedni a kezdett a házasság nehezebb oldalaival is. :))

A hegy tetején azért a kilátás, a környezet és a (még a hely adottságaihoz képest is szép) naplemente megtette hatását, picit azért változott a hangulat. Még pár nap az esküvőig, reméljük, hogy a teherbírást, a vidámságot és a külvilágot kizáró egymásra figyelés képességét is megőrzitek. :)

(a képek kattintásra megnőnek ám! :) )

Nyilván nem nehéz rögtön megkedvelni egy párt, akik eljönnek velem a kedvenc helyeimre, ráadásul szeretnek is ott lenni. Eleinte persze, amíg egy esküvőre készülő párból még csak egy érdeklődő e-mailt látok, mindig nagy talány, kik is ők valójában. Az első beszélgetés után (akár személyesen, akár csak Skype-on „találkozunk” a távolság miatt) már picit többet tudunk egymásról, de sok igazán fontos dolgot még nem.

Az első fotózás (rendszerint a jegyesfotózás) ezért mindig izgalmas élmény. Ott derülnek ki olyan apróságok, amit nem lehet megkérdezni és leírni, és ami egy beszélgetésben még nem igazán látszik. Olyan egészen pici, de mindennél fontosabb apróságok, ahogy két ember egymáshoz fordul, meghallgatja a másikat, kérdez-válaszol-reagál, egy szűk ösvényen felsegíti egymást, összebújik, vagy egy üresjáratnak tűnő időszakban beszélgetni kezd, együtt van.

Ez a fotózás Zsófival és Dominikkal a Balaton-felvidéken éppen csak érkező-kezdődő nyárral nem csak virágzó gyümölcsfák mögött hullámzó dombvidék, és a téli álmából ébredező nádasba végre kikerült stégek miatt volt öröm nekem, hanem sokkal inkább ezen apróságok miatt. A nyarat indító jegyesfotózásból készült diavetítést és néhány kedvenc képünket láthatjátok lentebb – ezzel várjuk majd a nyarat záró esküvőt. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Egy évekkel ezelőtti őszi hajnal óta felkerült a bakancslistámra három esküvő. Most már talán le merem írni, hiszen a hétvégén már a másodikra a készülünk… és egyszer biztosan eljön ideje majd a harmadiknak is. :)
Bíztató sor ez, mert tavalyi év csúcspontja, legalább a jegyesfotózások terén jó eséllyel Szisziék balatoni nádasos-naplementés, illetve stéges-napkeltés sorozata volt; és Zsófiék ezzel a szentendrei, Duna-parti napkeltés fotózással szintén egy erős képsorozattal leptek meg.

A hajnali fotózást menő. Aki bevállalja, az már helyből elnyerte erős szimpátiámat, ráadásul jól is jár. Mert nem csak remek fényeket kap, de emellé a soha máskor meg nem tapasztalható csendet és nyugalmat is olyan helyeken, ahol máskülönben nyüzsgés és zűrzavar lenne.

A hajnal egy érdekesen “fordított fotózást” eredményez egyébként: mert ha este megyünk fotózni, akkor a legszebb fényviszonyok a legvégén várnak minket – mire belejöttünk, megszoktuk. De most az első két kép után erős késztetést éreztem, hogy visszapakoljam a fényképezőgépet a táskába, és haza is menjünk – mert innen már csak lefelé vezet az út. Valószínű, hogy az idei évem legszebb fotója megvolt, nem is tudom, mit várhatnék a továbbiakban… de végül azért nem bántam meg, hogy maradtunk még. :)

A lentebbi diavetítésből kiderül, milyen Szentendre hajnalban (spoiler: nyugodt, békés és csodaszép!), a bejegyzés végére pedig összeválogattam néhány kedvencet. Mindenki melegíthet vele az esküvőre! :)