Képfényező blog

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Dóri & Tomi

Volt ezen az esküvőn két ember, akiket kicsit talán irigyelek is, és mindenképpen felnézek rájuk – biztosan kellettek ahhoz, hogy ennyire jó legyen ebbe a családba becsöppenni. :) Nem ez volt az első alkalom, hogy egy esküvőn jártam Dóriék családjában, és már azt a kb. 7 évvel ezelőtti blogbejegyzést is azzal indítottam, hogy jól éreztem magam ott a sok testvér között. Most is ez jutott először eszembe, amikor elkezdtem a gondolataimat összeszedni… végtelenül kedves pillanatok és jelenetek voltak ezek, egyszerűen olyan volt a légkör, amit ritkán érzek.

ű

A második, amit kiemelnék, Dóri és Tomi vagánysága: mert az, hogy valaki az esküvője napján nem valamiféle lelki összeomláson megy keresztül az eső miatt, már önmagában menő. De hogy az esőt észre sem véve induljanak neki az arborétumnak a fotózásért (“hiszen van esernyőnk”), arra már egy esőben született és felnőtt norvég vagy breton legény és leány is elismerően csettintene. Igyekeztem hát felnőni a feladathoz, és az esőt (és sarat) láthatatlanná téve az amúgy szépséges őszi színeket hazahozni:

Mivel Kálmán bácsitól azt tanultuk, hogy két gondolat kevés, négy pedig már sok; harmadikként és utoljára pedig annyit szeretnék kérni, hogy aki idáig eljutott, és mindjárt elkezdeni a képeket és a diavetítést nézegetni, az egy valamire figyeljen még nagyon: a templomban az arcokra. Mert ez végre egy olyan templomi szertartás volt, ami telve volt élettel. Nem bohóckodással, hanem örömmel. Amibe belefért a gyerekek legjobb olasz filmeket idéző bevonulása az elején; az igehirdetés közben is élő arcok és sokféle érzelem éppúgy, mint a fogadalomtételkor a háttérben imádkozó szülők és család (ez éppen az a háttér, ami az első bekezdésben írottakhoz oly sokat adhat Dóriéknak is a jövőben).

Nézzétek hát a diavetítést vagy a kedvenc képeimet lentebb; mindenhol csak az arcokra, tekintetekre figyeljetek, egy élmény lesz! :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Fanni & Geri

Fannit és Gerit akkor is villámgyorsan megszerettem volna, ha nem volnának lényegében családtagok…  így pedig főleg. De ahogy az esküvő elnéztem az embereket, a templomban az arcokat/tekinteteket, nem voltam ezzel egyedül. :)

Bár különféle családi okok miatt egyre kevesebb esküvőt fényképezek, hiányozna, ha már sosem élnék át ilyen napokat. Igazából érdekes ajándék ez, mert ugyan nyilván nem ugyanaz az élmény, mint a saját esküvőmön, azért mégiscsak egészen közel kerülök, egy kicsit a része leszek ennek az ünnepnek. Ráadásul az az érzésem, hogy a saját esküvőmön én magam sem fogtam még fel igazán, mi mindent jelent – azóta eltelt néhány év, egyre jobban értem, és egyre hálásabb vagyok érte. És így amolyan félig kívülállóként újra meg újra átélhetem. A szülőket még csak kíváncsian nézem, arról az oldalról nem ismerem, de egyszer remélhetőleg eljön majd ez is… mert az örömanya tekintete alapján jó ez onnan nézve is. :)

A templomban a fotósnak jó dolga van – ennyire jó talán csak a lelkésznek/papnak. Mert mi látjuk szemből is az embereket, az arcukat, a tekintetüket. És most jó volt látni. Az, hogy egyszerre látni életteli, vidám, meghatott és elgondolkodó arcokat is, mindenképp dicséret az atyának is… élet volt benne, no. És az ilyet szeretem. :) Nem is ragozom tovább, mindezeket a város legmenőbb modern hídjának minimalizmusával, a zöldesbarna szemek és szélfútta szőke hajszálak játékával, egy nehezen végigmondott, torokszorítóan kedves beszéddel, nagy sikert arató nyitótánccal (csak a vendégeket figyeljétek a háttérben!) és pezsgő bulival együtt nézzétek meg inkább a diavetítésben:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

Fanni & Attila

Ki korán kel… tudjuk mindannyian, annak jutalma bőséges. Ha fotózni megyünk, az sem mindegy persze, hogy merrefelé indul az ember hajnalhasadáskor, de ha mondjuk a Balaton-felvidék tanúhegyei veszi az irányt, a környezet mindenképp megkapóan szép lesz – a következő néhány kép elég egyértelműen magyarázza, miért szeretek annyira itt lenni, és miért ajánlom fel mindenkinek, hogy ha eljön, nagyon szívesen fotózom itt (és mutatok is egy-két jó helyet).

A környezet önmagában persze még kevés lenne ahhoz, hogy ennyire szeressem ezeket a képeket. Kell hozzá mindaz, ami talán ezen a pár képen is érződik: a vagányság, ifjúság, az az erő, amivel neki lehet és kell rugaszkodni az életnek, egymásra figyelő gondoskodás és figyelmesség… mindaz, amiről én írni nem tudok (marad a fénykép), de ami miatt még mindig annyira szeretek párokat fotózni: egyszerűen jó ránézni, szép látni azt, ami két embert összeköt. Attilát egy ici-picit ismertem már korábbról, Fannit nem, de most már örülök, hogy látni fogom őket még jövőre az esküvőn is. :)

Íme egy koránkelős nyári reggel, napkeltével, hegytetővel, szélben lobogó színes ruhával, valamint állítólag kezes bárányként viselkedő, de mégis csak egy lóerős paripákkal… :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Dóri & Tomi

Messziről, fákon-bokron-leveleken át, és bárhogy nézve látszik rajtuk, hogy nekik ez nagyon jó, márpedig a lényeg éppen ez. Én legalábbis szeretem látni, amikor így házasodnak össze emberek, és most szombaton egész nap nézhetem. Már csak kettőt kell aludni… :)

Fanni & Geri

A szokásosnál személyesebb szálakkal kötődöm az alábbi képekhez, mondhatni családtagok… és ilyenkor mindig nehezebb / más / szokatlan a helyzet. Egy idő után azért azt hiszem, mind a hárman megszoktuk, és éppen ez a jegyesfotózás (egyik) lényege. Holnap már nyugodtabban mehetek az esküvőre, kezemben egy fényképezőgéppel. :)

A romantikusabb hangulat után ráadásul egy másik arcukat is megmutatták, és bár végül Cantona-t nem sikerült ideszerveznünk, a Joga Bonito hangulatot sikerült egy csinos cheerleader-rel feldobni – szerintem Geri úgysem cserélte volna el egy borostás francia csatárra. :)

 

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)