Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Kézenfekvőnek tűnik, de talán még sosem éreztem ennyire egyértelműnek: természetes embereket a természetbe! Mondhatnám közhelyes… de ettől még nagyon igaz. Ennyire világos tekintetű, őszinte és természetes emberekkel ritkán találkozom – és bár a fotózás előtt gondolkodtunk, hova is menjünk, visszanézve nem is értem, mi más juthatott volna eszünkbe a Börzsöny helyett. Hála Istennek nem is jutott más eszembe, ott voltunk, és jó volt. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

Már csak egyet kell aludjunk a Képfényező első idei esküvőjéig… és bár Zsuzskánál és Csonginál valószínűleg nem tudjuk izgatottabban várni, azért mi is várjuk. :)

A feleségem édesanyja mondott 2-3 éve egy mondatot, ami nagyon megmaradt bennünk, az egyik remek hazai énekesnőről, talán Bognár Szilviáról: “Ez a nő biztosan közel van Istenhez, mindene olyan szép”. Nagyon megtetszett a gondolat, sosem mondtam volna így ki magamtól, pedig milyen sok igazság van benne… és most, Zsuzskát és Csongit látva, fényképezve valahogy eszembe jutott megint. Ahogy leültek a fák alatt az ültetőkártyákat és már apróságokat festeni, varázsolni, ahogy bármihez hozzányúltak az széppé változott – ez mintha rájuk is pont ugyanígy igaz lenne. Már csak ezért is, kíváncsian várjuk, mit hoz a holnap… és néhány képet küldünk azért az utolsó pillanatokhoz. :)

Valójában minden fontosat leírtunk már a jegyesfotózás képeinél, úgyhogy gyorsan a lényegre, a fényképekre térhetünk. Mert persze fényképeztünk is, és igyekeztünk összes szeretetünket beletenni, de első sorban mégiscsak ünnep volt ez a nap nekünk is. Hiszen Hanna férjhez ment, méghozzá igazán szerethető férjhez. :) Az a Hanna, akihez gyerekkorunk óta (ki sem merem számolni, hány év alatt) sok-sok közös emlék köt minket – ahhoz az Attilához, akivel remélem, hogy a jövőben szintén lesznek majd közös emlékeink. A kezdet bíztató, már a gyerekeinknek is vannak: Zsombor korábban sosem járt még jegyesfotózáson, de az a Duna-kanyarban tett kirándulás neki is bejött. :))

Ráadásul úgy tűnt, hogy nálunk nagyobb és fontosabb személy is volt, aki szerette volna valami különlegessel meglepni őket: a templom és a vacsora közti időszakban olyan fényviszonyok és különleges időjárási elemek csillantak meg, amit esküvőn talán még sosem láttam, de úgy egyébként sem sűrűn. Fekete felhőkkel ÉS napsütéssel, szivárványos záporokkal – tiszta szerencse, hogy menet közben az országúton le tudtuk inteni az ifjú pár autóját, és a mezőre kiugorva a zuhé előtti utolsó pillanatokban néhány képre jók voltunk még. :)

Fogadjátok szeretettel a diavetítést és néhány kedvenc képünket lentebb, idézzétek fel ezzel ezt a szép napot – most is, meg jövőre (és utána, meg utána…) is! Isten áldjon titeket! :)

SaveSaveSaveSave

SaveSave

SaveSave

Ha legközelebb valaki megkérdezi, mit szeretek az életem esküvőfotós felében, akkor szó nélkül előveszem Hannáék képeit, és megmutatom.

Önmagában jó, hogy embereket a legjobb pillanataikban, legboldogabb, várakozásokkal és örömmel teli pillanataikban láthatom. Abban pedig van valami egészen csodálatos, ha egy gyerekkori barátunk ragyog a szemünk (és fényképezőgépünk) láttára. :) Attilának meg kell még mondanunk, hogy nagyon hálásak vagyunk érte, sőt, igazából jó ideje imádkozunk érte, csak egy darabig nem tudtuk, hogy őérte – de most már ismerjük is végre. Szóval: Isten hozott! :)

Már csak pár nap az esküvőig, addig mindenki “melegíthet” a jegyesfotózás képeivel és a diavetítéssel, meg a Dunakanyar vízparti és erdei képeivel:

Néhány kedvenc képünk (kattintásra nagyobbra nő):

Galyatető, parádés kilátás, Mátra, bükkerdő, pitypangok, fátyolos fények, lemenő nap, … mi is hiányzik még ahhoz, hogy az esküvői fotósnak szép napja legyen? Ja igen, érzelmek, élet, és egy páros, akikre valahogy jó ránézni. :)

Nincs is talán nagy szükség rá, hogy hosszan magyarázzuk, miért szerettük ezt a kora őszi (késő nyári?) napot nagyon… a képekről úgyis kiderül. Számomra (= Attila) a “két életem” egy érdekes találkozása is volt ez a nap, Peti évekkel ezelőtt nálam diplomázott a Műegyetemen, az egyik legértelmesebb hallgatóm volt az évek során… jó látni, ahogy épp az élet egy következő, fontos lépcsőjét veszi. Nyilván nem az utolsót – ki tudja, hátha találkozunk még. :)

Nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy történik ez – de vannak párok, akikkel valahogy minden különösebb igyekezet nélkül, rögtön egy hullámhosszra kerülünk. Ezt fotózás közben egyrészt onnan szoktam észrevenni, hogy nagyon jól érzem magam, másrészt árulkodó szokott lenni, hogy valahogy pont ugyanazoknak a képeknek örülünk. Így nem kell hosszan magyarázni, mit szeretnék én és mit szeretnének ők – mert pont ugyanazt, és szavak nélkül is működik. Ez Dóri és Peti esetén igazából már a Balaton-felvidéki jegyesfotózás elején megtörtént (az egyik legszebb idei képsorozatunkat köszönhetjük nekik!), és az esküvőn pont ezzel a jó érzéssel folytattuk. Keresgéltük a fényeket, háttereket, színeket – és ha megvolt, mielőtt bármit kértünk volna, már öröm volt rájuk pillantani. Több ez, mint kifinomultan szépnek, vagy megnyerően jó arcúnak lenni – mert sokkal fontosabb itt, hogy két ember hogy áll egymásnak. Ez esetben kétségkívül jól. :)

Amíg a diavetítés is elkészült, volt pár napunk Nikivel nézegetni a kész képanyagot – kicsit azzal a jó érzéssel, ahogy talán egy jó cukrász nézeget egy kész tortát, mielőtt az asztalra kerül és felszeleteli. Már tudjuk, mi van benne, de még nem bontottuk ki. Megszerettük… de most itt az idő közkinccsé tenni – úgyhogy fogadjátok szeretettel a diavetítést lentebb, illetve néhány kedvenc képünket a bejegyzés végén. :)

Nem bírom nem megjegyezni: Képfényező ‹3 Daalarna – idén már nem az első meseszép ruhájukkal találkozunk, és csak gratulálni tudunk hozzá! Látszólag nehéz ezen a terepen újat mutatni, de nekik mégis sikerül messziről felismerhető, ugyanakkor harmonikusan szép dolgokat mutatni.

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)