Képfényező blog » Blog Archive » Magyar Balett Színház (a “színfalak” mögött)

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Magyar Balett Színház (a “színfalak” mögött)

_dsc4631-edit.jpg

Nemrég írtam már róla, hogy alakulófélben van a kapcsolat a Magyar Balett Színházzal… :)

Ez olyannyira alakul, hogy pénteken is jártam náluk, így azt is láttam, mit jelent egy próba. Érdekes dolog látni azt, hogyan alakul ki egy-egy, később a színpadon viszontlátott mozdulatsor.

És várom is már, hogy viszontlássam majd a színpadon. Immáron ehhez készült ruhával és fényekkel. És merem is ajánlani mindenkinek, hogy nézze meg őket pénteken, a Nemzeti Táncszínházban. Amit eddig láttam, az alapján szép lesz…

A képekre kattintgatva kicsit nagyobbak, és nézhetőbben lesznek. :)

_dsc4810-edit.jpg _dsc4710-edit.jpg

_dsc4768-edit.jpg _dsc4630-edit.jpg

_dsc4862-edit.jpg

(Az itt látható képek a fotós és a Magyar Balett Színház
hozzájárulása nélkül nem használhatók fel)

Néhány további kép van még a galériában – bár ezek a próbaterem jellegéből adódóan inkább technikai szempontból érdekesek… a sok és gyors mozgás továbbra is komoly kihívást jelent. :)

Tags: , ,

Kapcsolódó fényképek: Magyar Balett Színház (a “színfalak” mögött)-galéria



Most szólj hozzá... :)