Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Különleges esküvő volt ez a Képfényező csapat életében – és igazából ezt az esküvő napján még nem is tudtuk: időközben (sok beszélgetés, és a Képfényező csapat életének alakukása után) Dáviddal meg is erősítettük a csapatot a jövő évre – ha jó alaposan nézegetitek a weblapot, már találkozhattok ennek első nyomaival. Node… ne szaladjunk ennyire előre. :)

Találkoztunk már korábban több esküvőn (sőt, Roxival nem is csak esküvőn), és a jegyesfotózást is élveztem – valahogy jó volt. Vannak emberek, akiknek kár bármit is mondani – egyszerűen ahogy egymásra néznek, egymáshoz érnek, összetartoznak, az szép. Ilyenkor próbálok nem zavarni, csak nézni-figyelni, és egy idő után fényképezni. No, Roxi és Dávid ilyen volt. Ilyenkor (is) jó fotósnak lenni…

Sok jót le tudnék még írni, de abban reménykedem, hogy a diavetítés elmesél úgyis mindent. A templomi szertartásból első ránézésre talán csak a szemnek látható szépség tűnik fel, de “második ránézésre”, az arcokat vizsgálgatva talán már több is – mivel hangfelvételünk nincs, el kell hinnetek nekem, hogy még a fényképezőgép mögött állva és a figyelmünket sokfelé osztva is egyértelműen jó volt hallgatni: világos volt, őszinte és életteli. Közel tíz évvel az esküvőm után már olyan szempontból is érdekes az esküvői prédikációkat hallgatni, hogy valamivel jobban tudom, mi vár a menyasszonyra-vőlegényre, mint amikor még mi is a “startvonalon álltunk” és hallgattuk… ezt az igehirdetést az én fülemnek jólesett hallani. (Remélem, hogy megmaradt nektek is sok minden belőle! :) )

Jó napunk volt minden szempontból. Nyilván sokat segített, hogy elég sokakat ismertünk már a társaságból, a jobb oldali kis csoportképen látható pároknak legalább két fontos, közös vonása van. Egyrészt az, hogy legkönyebben a táncparkett közepén lehetett őket egyszerre megtalálni :), másrészt mindannyiuk esküvőjén a Képfényező fotózott (és már azt is tudjuk, hogy ez milyen kockázatottakkal jár: azóta ketten is bekerültek a csapatba). :)

Befejezésként, és apró tanulságul talán még annyit levonhatunk az alábbi két kép alapján, hogy ha Dávid fenntartja magának (a képek alapján egyértelműen joggal) a “rocksztár” címként, akkor Roxi bejelentkezhet a “filmsztár” jelzőre. Akiről egy random pillanatban a táncparkett közepén ilyen képeket lehet fotózni (mert a mozdulat pont így történt, és a fénybe is pont így lépett be, stb.), az egyértelműen érzi a ritmust. :)

Fogadjátok szeretettek az esküvő képeiből készült (és reményeink szerint minden fontosat elmesélő) diavetítést, valamint néhány kedvenc képünket a bejegyzés végén:

A képek kattintásra megnőnek ám! :)

Már a szentendrei, hajnali jegyesfotózás képeinél leírtam, hogy Zsófi esküvője mindenképpen megkülönböztetett figyelmet kapott – és emiatt nem tudtam kipróbálni, mi lett volna, ha nem így indul a nap. De tegnap óta biztos vagyok benne (mert valaki, aki eddig csak a képeket látta, megerősített benne), hogy emiatt a különösen barátságos tekintetű srác miatt 10 perc után hasonlóan éreztem volna. :)

Mindig jó persze olyan esküvőn fotózni, ahol évek óta ismerek sokakat, a családból és a barátok közül egyaránt – kevésbé kell megküzdeni azért, hogy az elejétől kezdve önmaga merjen lenni mindenki körülöttünk. De most talán jól érezhető már a diavetítés elejétől kezdve, hogy ezzel biztosan nem volt gondunk. És ez jó, mert mind Istit, mind Zsófit olyan, azonnal érezhető (és remélhetőleg a képeken is jól látható) szeretettel vették körül a barátaik, testvéreik, szüleik, amit önmagában jó volt látni, átélni – és ami igazából fontosabb, mint egy bármilyen látványos és drámai fellegekkel díszített égbolt, de persze azért ez utóbbinak is örültünk. :)

Fogadjátok szeretettel a végre-valahára elkészült diavetítést, és néhány kedvenc képünket a bejegyzés végén!

A képek kattintásra megnőnek ám! :)

Marcsinak és Bécinek több okból is hálásak vagyunk. Önmagában menő, hogy valaki egy egész hetes eseménysorozattal ünnepli az esküvőjét, az nagy öröm nekem (a fotósnak), hogy Budapest egyik legizgalmasabb épületébe, az Óbudai Gázgyárba megyünk fotózni – de az már végképp szokatlan, hogy a fotózás örömére az esküvő előtt egy héttel egy komolyabb összejövetelt is szerveztek a közeli Graphisoft Park nagyobbacska fái alá – igazán kedves volt tőlük. :)

Viccet félretéve azért a budapesti polgári szertartás után, már csak a színpompás sütemény hegyek-völgyek láttán is az a gyanúm, hogy nem bánta senki a kétszeri találkozást – így legalább kétszer is megünnepelhettük Marcsit és Bécit. Mindez nálunk is egy “dupla” blogbejegyzést ért, első felvonásként / bemelegítésként következzen az első hétvége és a gázgyári fotózás képeiből készült diavetítés, és néhány kiemelt kedvenc fotónk lentebb:

We <3 Balaton :)

Egy héttel később pedig a Balaton partján találkoztunk, az utóbbi idők legkellemesebb esküvői környezetében. Kellemes szellővel fújdogáló enyhe, napos, barátságos idővel, a földvári magasparton, a Balaton felett néhány tíz méterrel futó sétányon. Üde virágdíszekkel, szélben szálló türkiz ruhákkal, mindenféle felesleges idegeskedés vagy feszültség helyett egy jókedvű menyasszonnyal, és a cimborákkal egymást ugrató vőlegénnyel – olyan hangulatban, amit minden esküvőre szívesen magunkkal vinnénk. :)

Másodikként fogadjátok szeretettel a Balaton-parti diavetítést és kedvenc képeinket:

SaveSaveSaveSave

SaveSave

Kata és Dávid esküvőjén sajnos nem tudtunk ott lenni (épp Hannáék esküvőjén voltunk aznap), de ez kivételesen nem is volt igazán nagy gond: ők első sorban azt szerették volna, ha kettejükről készítek néhány (sok? :) ) képet – azaz egy kreatív fotózásra kértek. Megtisztelő felkérés volt, ha jól emlékszem az elhangzottakra, akkor sokáig nem is terveztek hasonló képeket egyáltalán, de aztán valahol belefutottak a Képfényező fotóiba, és elhitték, hogy ez akár jó is lehet… kaptunk egy esélyt. Remélhetőleg sikerült élni vele, és tényleg saját magukat látják viszont a képekben. :)

Külön nagy pirospontot érdemelnek a vagányságuk miatt: olyan velem még sosem volt, hogy egy menyasszony rábólintson egy napkeltés, hajnali fotózásra (még úgy sem, hogy nem közvetlenül az esküvő napján fotózunk – de most Kata és Dávid megragadta a lehetőséget, amit én is csak az esélytelenek nyugalmával vetettem fel. Örültem neki, így ugyanis nem csak a szép fényeknek örülhettünk, hanem a tömeg hiányának is: nehéz volna máskor egy fotózás kedvéért pl. kiüríteni a Halászbástyát, vagy akár csak az amúgy gyönyörű fényeket és színeket biztosító Jezsuita lépcsőt. De ki korán kel… :)

Ízig-vérig budapesti sorozat lett, a város klasszikusan szép látképeivel – mivel én magam is nagyon-nagyon szeretem ezt a várost, élveztem ezt a reggelt, a Vár reggeli csendjétől a Szabadság-híd nyüzsgéséig mindenhol. Fogadjátok szeretettel a diavetítést, és néhány kedvenc képemet lentebb!

Szokták mondani, hogy egy gyermek vagy unoka összehoz egy családot – Timon esetében ez szó szerinti, földrajzi értelemben is igaz. Adódott ugyanis a pillanat, amikor a több országban, egymástól meglehetősen távol élő szülők, nagyszülők és persze az unoka éppen mind egy helyen, méghozzá egy remek helyen, Budapesten voltak… és nekem már csak egy rövid sétára kellett vállalkozni, hogy néhány családi fotón mindenkit egyszerre szerepelhessen. Mivel a nagyszülőktől nem kértem külön engedélyt, hogy itt ország-világ elé tárhassam őket, be kell érnetek egy képpel, ahol Timon és egyik nagypapája zavarba ejtően keveredik… de el kell hinnetek, hogy van két nagymama, két nagypapa, összesen 4 fejjel, 8 lábbal és 8 kézzel. :)

Jó is volt Timiéket hosszabb idő után újra látni, amikor utoljára találkoztunk (és fotóztam is őket), még csak egy gitárt szorongattak a kezükben a Duna-parton, azóta új kihívások után néztek. Azóta Timon segít kitölteni a rendelkezésre álló idejüket – de ahogy elnéztem, jól megvannak. :))