Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Az idei év utolsó esküvője következik itt, a Képfényező blogon. Ilyenkor, ha rámtör a “szezonvégi” hangulat, elő szoktam venni mindenféle emlékeket és összesítéseket – így jöttem rá, hogy Dóri és Ádám esküvője Képfényező csapat életében éppen a századik esküvő volt, ami igazán szép jubileum. :)

Erre ugyan csak tegnap jöttem rá, de visszanézve azt kell mondjam, mindenképp igazán jó párost találtunk (vagy inkább: találtak ránk) a szezonzáróhoz, mindkét nekünk fontos “síkon”.

Egyrészt: vagányak, kedvesek és fotogének, ami a fotósnak mindig öröm. Ráadásul úgy alakult, hogy két, régóta dédelgetett tervemet is valóra válthattuk, két olyan helyen fotózhattunk, ahol régóta szerettem volna. A képek egy része az enyészettől nemrég megmentett óbudai Gázgyár százéves, szinte székesegyháznak is beillő épületében készült – ez az a fajta építészet, amiben Budapest valóságos aranybánya. És az igazi nagy “hab a tortán” a Gellért-fürdő volt: évekkel ezelőtt fotóztam ott egyszer egy kedves katalán balerinát, és azóta szerettem volna néhány esküvői képpel megpróbálkozni a kékes-zöldes zománcos csempék és a gőzfelhők között… és most végre sikerült, bár volt benne kihívás bőven. :)

Másrészt, hogy a szívünkhöz nőtt Kis Herceget idézzük: “ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan“. Veszélyes mondatnak tűnik ez egy fotós számára… de éppen ez a kihívás az, ami miatt még mindig szeretek esküvőket fotózni. A legfontosabbakat nem lehet lefényképezni, de mindenféle apró jeleit igen… egy-egy tekintetben, elgondolkodó arcon, ölelésben, mosolyban, nagy gonddal készült ajándékokban, vagy egy sokat látott Biblia átadása melletti hosszú kézszorításban. Egy biztos: lelkiekben gazdag volt Dóri és Ádám esküvője, és ezért hálásak vagyunk. Reméljük, hogy ez a “láthatatlan” is érződik a képeken.

No, és igazságtalanok lennénk, ha nem emlékeznénk meg a koszorúslányokról, akik igazi színfoltként (méghozzá milyen színesként :) )a nap minden részét feldobták. :)

És még egy személyes megjegyzés a végére: valahogy úgy alakult az életem, hogy időről időre összetalálkozom Pannonhalma szellemével… és mindig elgondolkozom, hogy lehet, hogy ilyen mély nyomokat hagy bennem már egy-egy találkozás is azokkal, akik ott nőttek fel. Van ott valami titok, ami érződik az embereken, a kiállásukon (az angol “presence” jobb szó lenne ide),  az összetartó baráti társaságokon, az egymást nagyon kevésből felismerő volt diákokon… de önmagában az Apátság is olyan helyszín, ami megérinti az embert. Tudom, mert jártam ott párszor, sőt pár éve fotózhattam ott is egy esküvőt. Ádámék esküvője volt a legutóbbi ilyen találkozás Pannonhalmával… és megint azon kaptam magam, hogy hazafelé a kocsiban azon töprengek, mi lehet a titok. :)

Node, lépjünk túl a szavakon, következzen az, amiért ott voltunk: a fényképek. Elsőként egy pár perces kis diavetítés, ami reményeink szerint megmutat minden fontosat. A vetítés alatt, a bejegyzés végén pedig találhattok egy csokorravalót a kedvenc fényképeinkből, hosszabban is nézegethető formában.

Dóri & Ádám esküvő from kepfenyezo on Vimeo.

A képek kattintásra egész nagyra is nőnek ám... :)

Egy gyerekkori barátunk esküvője mindig különleges, és most egy ilyen esküvőről szeretnék néhány képet, és egy diavetítést mutatni. Liliről és Petiről láthattatok már egy csokorra való gyönyörű esküvői képet a szlovén hegyekből és szurdokokból, most következik mindaz, amit nehezebb lett volna a hegyek közé felvinni. Családtagok, barátok, a templom és gyülekezet – mindaz, amitől egy ronda nagy gépmadár egy időre távol repített titeket; de itthon várja, hogy elteljen ez az idő.

Fogadjátok szeretettel a diavetítést ott a messze földön! :)

Idei utolsó jegyesfotózásunk kiemelkedően jó volt, mi legalábbis nagyon jól éreztük magunkat. :)

Egyrészt a “helyszín”: Budapestet amúgy is nagyon szeretem, ráadásul minden ide látogató külföldinek azt szoktam tanácsolni, hogy jól nézze meg magának a várost a Dunáról, egy hajóról. No, hát most a Dunán, egy hajón, a város közepén fotóztunk, ami ráadásul úgy cikázott a vízen, ahogy kértük. Ezúton is köszönet a Thetis kedves és segítőkész legénységének és leányságának… :)

Másrészt: sok fotós előre meg szokta mondani a párjainak, hogyan öltözzenek. Így nyilván mindig kedvünkre való ruhákat látnánk… viszont egy idő után elkezdhetjük a párjainkat a saját képünkre formálni, és persze a saját fantáziánk is korlátozna. Emiatt ha valaki megkérdezi, akkor adunk tippeket – viszont aki nem kérdez, arra általában rábízzuk, és mi is némi izgalommal várjuk, mi lesz. Ez történt most is, és milyen jó, hogy így történt… bár nem találkoztunk stylist-ok hadával, de úgy éreztük magunkat, mintha valami jól kitalált divatfotózáson járnánk. Úgyhogy ezúton is köszönet Dórinak és Ádámnak a kiváló összeállításért. :)

Így aztán a fotózást is élveztük nagyon, és az utómunkába is nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat – lentebb látható az eredmény. Először a diavetítés, majd lentebb néhány kedvenc képünk. Holnap Dórival és Ádámmal zárjuk az idei esküvők során… kifejezetten jó napra számítunk. :)

Valahányszor egy “nemzetközi” párt fotózunk, akik vagy külföldön élnek, vagy legalább az egyikük nem is itt született, mindig igyekszünk olyan helyszíneket keresni, amik Budapest vagy Magyarország egy jellemző és általunk kedvelt arcát mutatják – de nem a legturistásabb, mindenki által ismert helyeket. Ezúttal gyorsan megegyeztünk a lentebbi képeken látható helyszínben: épp csak felvetettük a javaslatot, Annáék már le is csaptak rá. :)

Budapest valósággal burjánzik az előző századforduló környékéről származó régi ipari épületekben – ilyen helyen jártunk most. Látványra, érzésre és hangulatra jobban hasonlít egy katedrálishoz, mint egy gyárhoz… mégis az utóbbi szerepben tündökölt évtizedekig. És ez talán meg is magyarázza rajongásunkat Budapest ipari építészeti öröksége iránt. :)

Így aztán volt egy csodás helyszínünk, egy szép napos nyári délutánunk, egy jókedvű, mosolygós párosunk, akik nyilvánvalóan és láthatóan szeretik egymást… a fotós mit kívánhat még? :)
A kedvenc képeink a bejegyzés végén találhatók, de elsőként hadd ajánljuk az alábbi diavetítést:

Talán a kedvenc idei képem… :)

Azt megtanultam az elmúlt évek során, hogy mindenki kicsit mást lát ugyanazokban a képekben – úgyhogy én azt emelném csak ki, ami a számomra kitűnik Évi és Jonathan esküvői fotóiból. Legalábbis a számomra van ugyanis valami különleges az arcukon, amit ugyan láttam már az esküvőn is, de még inkább feltűnt, amíg a képekkel dolgoztam.

Maradva az időrendi sorrendnél, és a készülődésnél kezdve: szerintem sosem voltak még ennyire erős, “apa-fiú” kapcsolatot ábrázoló képeim. Annak ellenére (vagy talán éppen azért?), hogy semmit nem kértem tőlük külön, csupán annyit, hogy próbáljanak a fényben tartózkodni, le voltam nyűgözve a sok ici-pici részlettől, atyai gesztustól – és attól, amilyen természetesnek tűnt mindez, ahogy Jonathan fogadta. A számomra tanulságos volt: nem volt túl sok, egyszerűen csak természetes – de egy olyan világos értelmezése és átélése az atyai és fiúi szerepnek, ami ritkán ennyire szemmel látható.

Másodszor, ami talán a legfontosabb: nézzétek végig a képeket a tekintetekre, részletekre és érintésekre fókuszálva (és felejtsétek el a környezetet, a pózokat, mindent ami “nagy”): ez a két ember a lehető legnyilvánvalóbban szereti egymást. Jó látni azt az igazi, tiszta, gyermeki örömöt, amivel egymásra néznek – érdemes egy pillantást vetni például arra a képre, ahol a szertartás kezdetén, a bevonulás után végre ismét egymás mellett állnak.

Igazából nem tartozunk a fanatikus fekete-fehérben dolgozó fényképeszek közé, sőt: inkább színesben látjuk a világot. Ennek ellenére a fekete-fehér segít kiemelni, ha van valami különleges a képben – az arckifejezést, érzelmeket, apró részleteket… egy darabig töprengtem, hogy miért működnek Évi és Jonathan portréi ennyire jól fekete-fehérben – és ekkor fedeztem fel ezt a “gyermeki örömöt”, és értettem meg mindent. :)

Mi mást kívánhatnánk Évinek és Jonathan-nak, minthogy őrizzék meg ezt az örömet egész életükre. Mi most annyit tehetünk, hogy segítünk megőrizni az emlékét, hogyan kezdték meg a házasságukat – úgyhogy vessetek egy pillantást a bejegyzés végén a kedvenc képeinkre, és persze a diavetítésre:

A képek kattintásra nagyobbra nőnek, sőt: lapozhatóak lesznek! :)

Talán a kedvenc idei képem… :)