Képfényező blog » Blog Archive » Magyar BalettSzínház Gödöllő @ Nemzeti Táncszínház

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Magyar BalettSzínház Gödöllő @ Nemzeti Táncszínház

_dsc4881.jpg

A Magyar Balett Színház következő előadása, ahova fotózni mehettem, a Nemzeti Táncszínházban volt.

_dsc4976.jpgOtt voltam már előző nap, és az előadás napjának délutánján a próbán is. Érdekes volt, több okból is. Kifejezetten izgalmas dolog látni, hogyan alakul ki az előadás maga. A világítás, a fények és a díszlet beállítása, a zenéhez, tánchoz igazítása. Másrészt lehetőséget ad, hogy az ember valamennyire felkészülten üljön be az előadásra fotózni. Nagyjából ismerje a koreográfiát, tudja, hogy mikor hova érdemes figyelni – illetve előzetesen legyen már valami elképzelése a fényről és a használható technikáról.

92910008.jpg

Mert fény az megint nem nagyon volt, és ez, ha az ember FÉNYképezni akar, ez jelent problémákat… :) Végül a D70s ISO 800-1600 környéki beállítása, valamint az F80-ba fűzött Kodak T-Max P3200 várta az előadást. Utóbbi még a laborban van, magam is nagyon kíváncsi leszek, mit tud…

Nagy előrelépés volt a múltkori alkalomhoz képest, hogy most már, mint a társulat fotósa, volt engedélyem, belépőkártyám, és így beülhettem a nézőtérre fotózni – a sorok között, középen, a lépcsőn ülve pedig nagyon jó helyen van az ember.

És akkor az előadásról:

Az első részben a “Tűzmadár” c. darab, idézem:

“A tűzmadár orosz népmesére épülő, romantikus története Sztravinszkij varázslatos zenéjében elevenedik meg. A történet egy fiú és egy lány szerelméről szól. A fiú lelkében ott lakik a “Tűz madara”, amelyet a szerelem képes életre kelteni és láthatóvá varázsolni.”

Színes, lendületes, hol lelassuló, hol felgyorsuló, lüktető koreográfia, izgalmas zene, gyors mozdulatok – és helyenként kellemesen sok fény… :)

Most elkísért a menyasszonyom is, neki is nagyon tetszett. Ez már két pozitív vélemény… :)

_dsc5113.jpg

_dsc5137-edit.jpg

_dsc5156.jpg

_dsc5123-edit.jpg

_dsc5175-edit.jpg

_dsc5173.jpg _dsc5179.jpg

A szünet után pedig három rövid egyfelvonásost láthattunk.

Az első ezek közül, “Curriculum vitae” címmel azonnal a kedvencemmé vált a kedves történet, és az egyszerű, szeretnivaló elbeszélés miatt. A világítás viszont sajnos még a többit is messze meghaladóan halovány volt, úgyhogy onnan legfeljebb negatívra készült használható fénykép, az viszont még a laborban vár rám…

Ezt követte a Gödöllőn már látott “Carioca” c. előadás:

_dsc5039.jpg

A végére maradt a “Csillám és por” címet viselő, új darab premierje, változatos zenei világával és tánc-jeleneteivel. Ennek az előkészületeit láttam már a múlt héten is, és akkor is írtam, hogy ígéretes…

Továbbra is nagyon tetszik, főleg a középső, latinos hangulatú része. Egy spanyol táncoslánnyal (Christina Mormeneo) megerősítve – hamár latin… :)

_dsc5270.jpg _dsc5274-edit.jpg

_dsc5326.jpg _dsc5287.jpg

_dsc5295.jpg

Tags: ,

Kapcsolódó fényképek: Magyar BalettSzínház Gödöllő @ Nemzeti Táncszínház-galéria



One Response to “Magyar BalettSzínház Gödöllő @ Nemzeti Táncszínház”

  1. January 20th, 2016 at 8:09 am

    Képfényező blog » Blog Archive » “Curriculum Vitae” says:

    […] a múltkor, hogy volt az előadásnak egy rövidke, pár perces része “Curriculum Vitae” címmel […]

Most szólj hozzá... :)