Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Mindig jó korábbi ismerősökkel, pár éve fotózott párokkal találkozni… de ha egy menyasszony ilyen örömteli, és szemmel is jól látható változáson megy keresztül, akkor végképp.  És itt azért meg is kell jegyezzem: igazságtalan az élet, mert bezzeg ha a hajdani vőlegény növesztene pár év alatt ilyen helyes kerek pocakot, annak senki nem örülne… :)

Nelly és Attila a nyáron megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvünk ismét néhány képet készíteni róluk. Merthogy történt velük egy s más az  esküvő óta eltelt két év alatt, például Nelly menyasszonyból mosolygós kismama lett. Persze hogy volt kedvünk, úgyhogy el is terveztük mi, hogy lesz – majd folyton tologatva a kinézett estét, vártunk nagyjából másfél hónapot egy estére, amikor végre nem esett az eső. Kiártunk, és nem bántuk meg… be kell valljam, én a kismamafotózást egyre jobban szeretem, úgyhogy csendesen reménykedve várom, hogy még sok hasonlóan mosolygós kismamával fog összehozni az élet. :)

Néhány képet persze mutatunk is a kedvenceinkből… a többit keressétek Nellynél és Attilánál! :)

Két okból is szerethető programom volt nemrég: egyrészt szívesen látnánk ismét azokat a párokat, akiknek az esküvőjén is ott voltunk: jó volna minél többekkel növekvő kis családként találkozni pár év elteltével. Mert növekvő kis családokat látni mindig jó. Másrészt a kismamafotózás viszonylag új világ még nekem is, de azt már látom, hogy szeretni fogom. Mivel Gergő és Levente is elkísérte Zsuzsit, halmoztuk az élményt. :)

Zsuzsi és Gergő mondjuk kivételezett helyzetben vannak, velük hála Istennek amúgy is sokat találkozunk, de most “szervezett” formában is sort kerítettünk egy fotózásra: Zsuzsi, Gergő, Levente és a (számunkra még) ismeretlen nevű negyedik családtag nemrég találkozott a Képfényező fényképezőgépével ismét, és ebből néhány képet most itt, a blogon is mutatnánk. Sietni kellett, hogy még aktuális legyen, de legfrissebb információim szerint ma estére még csak Levente foglalt magának kiságyat… :)

Érdemes a képekre kattintgatni, nagyobbra is nőnek... :)

Úgy hozta az élet, hogy Grétáéknál lassan a kitüntető “családi fotográfus” címet is megkaphatom… egy esküvőn találkoztunk először, akkor megjegyeztem magamnak ezt a stílusos, színes párt… de azóta vannak fényképeim a lánykérésről; nagy kedvencünk a téli, havas Balaton-felvidéki jegyesfotózás; és persze ott voltunk az esküvőn is. De az élet nem állt meg az esküvőnél. :)

Merthogy ahogy teltek a hónapok, szép lassan egy kismama-fotózás ideje is elérkezett, és ismét eszünkbe jutottunk. Örömmel és izgalommal készültem rá – kicsit úgy, mint az első esküvői fotózásokra. Új lehetőség és kihívás ez még nekem, nem voltak korábban kismamafotóim. Most már van néhány, és ezért hálás vagyok Grétának. Rájöttem, hogy ezt én szeretem (szeretném?) folytatni.

Akár így, ilyen félig-meddig stúdióvilágítással, de otthoni körülmények között – akár úgy, ahogy egyébként fotózni szoktunk: odakint a szabadban, természetesen fény mellett. Maradt még néhány kép a fejemben – egészen más stílusú és hangulatú fotók is. Szóval ha te is babát vársz, és szeretnél néhány képet még gömbölyödő pocakkal, jelentkezz bátran. :)

A képek kattintásra kicsit nagyobbra is nőnek!

Időnként egészen meglepő, hogy tényleg már azelőtt megkapunk dolgokat, hogy igazán kérnénk vagy tennénk érte: éppen csak elkezdtünk Julival azon gondolkodni, hogy ha már az elmúlt évek során ilyen sok kedves ifjú párt fényképeztünk, és amúgy is kifejezetten szeretünk gyerekeket és családokat fotózni, akkor valahogy meg kellene újra találnunk egymást… És akkor egyszer csak megcsörrent a telefon, és ránk találtak ők:

Vidám nyári délutánt töltöttünk együtt, ami csak tovább erősítette az elhatározást. Esküvőket is azért fotózunk, mert szeretünk emberek között lenni, jó az embereket összefűző kapcsolat látható jeleire vadászni – és ez gyerekek és szüleik esetében legalább annyira igaz, mint ha párokat fényképeznénk. Endrével ráadásul nem is volt nehéz dolgom, igen gyorsan megszokta (beletörődött?), hogy ott vagyok, és onnantól “gyerekjáték” volt… :)

Sőt, olyannyira jól viselte magát, hogy még a szülők (a “Gabik” :) ) is kaptak pár ajándék percet, és ezt ki is használtuk néhány közös kép erejéig. Az egyik kedvenc képem közvetlenül ez után készült Endréről – ez az elnéző mosoly itt épp a szüleinek szól:

Aki a blogon láthatóknál több képre is kíváncsi, annak hadd ajánljuk a zenés diavetítést is:

Előfordul sokszor, hogy a fényképezés valahogy felüdít. Sőt, legtöbbször így van, ezért szeretjük. Embereket fotózni pedig akkor lehet jól, ha szeretjük, szeretni tudjuk őket – gyerekek esetén ez kifejezetten könnyen szokott menni. Még akkor is, ha az amúgy mindig jókedvű, mosolygós és kiegyensúlyozott kisasszonynál rögtön eltörik a mécses, ahogy belépek az ajtón. :)

Azért ha már lenne fiam, bemutatnám neki… :)

A nagyobbik pici lányra már a szemfülesek emlékezhetnek (innen és innen), Hangira még nem, úgyhogy itt volt az idő:

“Hát te meg mit akarsz itt?”

Azt szoktuk mondani, hogy inkább a fényképezőgépet vigyük a gyerekekhez, mint a gyerekeket a fényképezőgéphez. A műterem, és minden kitalált környezet idegen, mű, és éppen a természetessége, a gyermeki őszintesége vész el. Így történt ez most is, és még inkább megerősített ebben a gondolatban – az otthon és a család hozzátesz a képekhez, és az egész hangulatához valamit, amit kár volna elvenni.

Egy idő után rájöttünk: Saci már fényképez. :)