Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Sok más mellett az “ó” és az “új” jól eltalált keveredése jut eszembe Nellyék esküvőjéről. Keressük ezt sokszor, mindenféle alkalmakkor. Még ez a néhány, állítólag a viktoriánus korból ránk maradt, sokat idézett verssor is erről szól:

“Something old, something new
Something borrowed, something blue
And a silver sixpence in her shoe.”

Akárhogy is nézzük, mindannyian szeretnénk megtalálni valami jó keverékét a réginek és az újnak. Nellynek és Attilának sikerült. :) A nap sok kisebb-nagyobb részletét kiemelhetnénk, de a legszembetűnőbb talán a vacsora volt: nem jártam még olyan esküvőn, ahol ennyire kiegyensúlyozottan sikerült vegyíteni a hagyományt és azt, ami nekünk, mostanában fiataloknak is a sajátunk. Főleg nem úgy, hogy mindenki jól is érezze magát. :)

Hosszú napunk volt egyébként, és jó rá emlékezni. Legfőképpen azért, mert egyszerre volt szemük a részletek iránt, és lelkük egymás és a láthatatlanul fontos dolgok felé. A kis smink-sarok vagy a bőrillatú Rolls-Royce nyilván sokaknak feltűnik, és egyszerre látjuk szépnek és stílusosnak… de az első találkozással járó szipogás, és a torokban szorult gombóc miatt volt igazán jó ott lenni.

Szigorú volt érkezéskor, később megenyhült… :)

Az este tanulgattuk kicsit a “mulat” és a “bulizik” szavak jelentése közti különbséget is. És mindkettőre volt alkalom, mindkettőt megszerettük. A néptáncos múlt villámgyorsan bújt elő Attilából, és mire észbe kaptunk, már az egész násznép talpon volt – a “mulat” szó értelmezéséhez pedig közelebb vihet, ha az arcokat (is) figyeljük. :) Aztán zenét és stílust váltottunk, és a násznép talpon maradt… :)

“Azért vannak a jó barátok”… :)

Találkoztunk tehát mindennel, amit egy esküvőn keresünk. Volt szépség, elfogódottság, öröm, mulatság. Más dolgunk nincs is, mint megpróbálni mindezt most egy diavetítésbe sűríteni – köszönet az élményért, fogadjátok szeretettel:

Diavetítés a képre kattintva!

Azt szokták mondani, hogy minden valamirevaló esküvői fotós első sorban magának dolgozik. Sokszor nehezebb olyan képsorozatot letenni az asztalra, amivel mi magunk is elégedettek vagyunk… Zsófi és Rudi képeire hatványozottan igaz, hogy magunknak (is) fotóztuk. Ezek a képek, hangulat és környék már rég óta szerepelt a terveink között – és akkor még nem is tudtuk, hogy Zsófiékat egyáltalán fényképezni fogjuk. A Balaton-felvidék, és azon belül is a képeken látható környék különösen is a szívünkhöz nőtt az utóbbi egy-két évben.

A képre kattintva rögtön a diavetítéshez léphetsz (ezt most különösen is ajánljuk!)

Amikor aztán elmondták, hogy a sokak álmában szereplő, “csak mi ketten elutazunk és összeházasodunk” elképzeléshez keresik a megfelelő helyet, rögtön volt is egy ötletünk. Meg persze nekik is néhány, de végül a Balaton-felvidék győzött. :) Örültünk neki nagyon: pár éve már fényképeztem őket, és úgy emlékeztem rájuk, mint az egyik legromantikusabb, szenvedélyesebb párra, akikkel eddig találkoztam. Így aztán sok minden adott volt ahhoz, hogy magunkat is megajándékozzuk egy jó fotózással… :)

Jó dolgunk is volt, egy-két váratlanul kedves dolog is történt velünk . Például a fentebbi képen látható úriember egészen boldogan és meghatottan invitálta meg Zsófiékat egy pohár borra (sőt, egy pezsgőt is előhúzott a pincéből) – láthatóan nem volt hozzászokva, hogy a kert végében a virágzó fák és bokrok között egy friss házas párt találjon. De megörült neki nagyon. :)

A leglátványosabb talán a nap vége volt… a Balaton-part nem adta magát egykönnyen, de végül megúsztuk nagy eső nélkül, cserébe maradtak a felhők, és helyenként drámai fények. Örültünk neki… :)

Hogy mindebből mi kerekedett ki, azt a lentebbi képre kattintva indítható diavetítésből megláthatjátok:

A diavetítésért kattints a képre!

Az idei esküvői fotóink sorát szeretnénk két, számunkra különösen fontos emberrel kezdeni. Andi és Aksel nem csupán egy menyasszony és vőlegény voltak, akik ránk bízták az esküvői emlékeiket (legalábbis képekben) – pedig önmagában ez sem volna kevés. De mindezek mellett hosszú évek óta szeretett barátaink. És már csak ezért is nagy öröm volt őket együtt látni. Mindig nehéz egy testvért, barátot sok ezer km távolságba elengedni, de Andi felől nyugodtak vagyunk. És nem csak azért, mert Norvégiát nagyon szeretjük… :)

Nehéz egy esküvő után bármit kiemelni, de kicsit részrehajlóak leszünk: az ifink norvég kórusa azért szemmel láthatóan felderített mindenkit. Az este azután megtudhattuk, hogy Aksel milyen sokféle szempontból hasonlatos egy Volvóhoz, valamint hogy a rózsa minden részletével együtt is gyönyörű virág. És ez így volt jó: nem véletlenül hívják a vőlegény tanúját angolul “best man”-nek. Mindketten nagyon finoman és jól keverték az őszinte, szívről és lélekről tanúskodó gondolatokat a megfelelő humorral – erre a két beszédre még emlékezni fogunk egy darabig.

Andi & Aksel, az Úr áldjon meg és őrizzen titeket odakint – és persze visszavárunk bármikor, amikor csak jöttök! :)

Juli előző bejegyzése után már aligha fogalmazhatnánk meg találós kérdésként, hogy a Képfényező csapat melyik tagjánál nem volt fényképezőgép az esküvőn… :) Mindenesetre mi valóban igyekeztünk “kézben tartani az eseményeket”, meg persze nyitva tartani a szemünket.

És tényleg úgy történt, ahogy Juli írta – a család könnyeket hullatott, örült, ünnep volt ez igazán. Jó volt látni őket. Nem általános, hogy egy esküvő legerősebb képeit a gratuláció tartogassa, de valamit elmond azért a családon belüli kötelékekről…

Némi bolondozás persze még a meghittebb pillanatokban, vagy közvetlenül azok előtt/után is belefér, kezdve pl. a kissé rendhagyó cipővel. :) Jó dolgunk volt egyébként Tomiékkal, nem kellett sokat küzdeni egy mosolyért. :))

Úgyhogy Bogit és Tomit igen gyorsan megszerettük (ezen persze nyilván segített az is, hogy nem az esküvő miatt találkoztunk először). Meg amúgy is sok barátunk volt az esküvőn, ráadásul a saját gyülekezetünkben is otthon érezhettük magunkat – úgyhogy ismét egy olyan esküvő volt, ahol nagyon “hazai pályán” érezhettük magunkat. Ennek minden örömével és néha meglévő kihívásával együtt.

Az esküvő képeiből készítettünk egy zenés diavetítést is, ami talán picit többet mesél, mint a blogra válogatott fotók – nézzétek meg a lentebbi képre kattintva!
Isten áldjon titeket! :)

Diavetítés a képre kattintva!

Szeretjük a természetes embereket – és Csilláéknál már délelőtt, a készülődésnél éreztük, hogy jó helyen járunk. :)
A ruha sztoriját és eredetét nem akarjuk mi itt leírni (de nem kizárt, hogy egy hozzászólásban elárulja :) ); mindenesetre az egyik idei kedvencünk volt, a nagy barna masnival. Végre egy szín… :)

Azután persze mindig apró öröm a fotósnak, ha valami a saját kívánságaiból is teljesül – egészen meg voltunk hatva attól, hogy elrabolhattunk Csilláékat a naplemente előtti-körüli fények idején is fotózni, már a szertartás után. És azt hiszem, érdemes is volt…

Az este pedig egész nagy buli kerekedett, a táncparkett nem sokáig maradt üresen. Ráadásul a vőlegény tesójának, és kis csapatának egészen színvonalas táncos műsora még a táncfotós emlékeket és reflexeket is előcsalogatta – ezért külön köszönet. Már hiányzik kicsit. :)