Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Nincs még egy olyan esküvői helyszín Magyarországon, ahova olyan különleges várakozással mennék, mint Pannonhalma. Nehéz volna leírni, hogy pontosan miért… de talán nem is kell. Aki járt már ott, talán érteni fogja. És persze különösen is érdekes, ha az esküvő azért van éppen Pannonhalmán, mert a vőlegény pannonhalmi diák volt… már önmagában az érdekes, ha valaki egy ilyen történelmi hangulatú helyszínen úgy mozog, hogy éveken át ez volt nemhogy a normál iskolai közeg, de jelentős részben az otthona is. Merthogy már Ádám és Dóri esküvőjén is megérintett minket valami ebből a légkörből, pedig akkor Budapesten voltunk.

Legyőztük azért a kísértést, hogy kizárólag az apátságban készült fotókból válogassunk, de talán érthető, hogy a szokásosnál is nagyobb figyelmet kapott a templom, és az esküvői szertartás. Tehet erről a Barbit és Danit összeadó Konrád testvéró is, akinek történetesen van némi köze ahhoz, hogy Pannonhalmához ilyen érzések fűznek – egy közös ismerősünk révén sok-sok évvel ezelőtt majd’ fél napig jártuk vele az apátságot (egy kisebb társaság részeként), és akkor nagyon sok érdekeset mondott és mutogatott nekünk. És ha netán olvasná, amit írok: innen is szeretnénk egy nagy jópontot küldeni neki azért, mert a fogadalomtétel szövegében voltak az amúgy kissé máshoz szokott fülemnek ismerősen csengő mondatok… akinek van füle, érti. :)

Végül, a diavetítés előtt még valami: az időjárásról mindig lehet beszélni, éppen ezért snassz egy kicsit… de most nehéz volna elfelejteni. Ez egy olyan nap volt, amikor sokan talán sopánkodnának, hogy rossz időnk volt… pedig: amikor éppen kellett, mert kint voltunk, akkor nem esett. A nyakunkba szakadt az eső fél perccel azután, hogy Barbit és Danit már kocsiba ültettük (de kit érdekelt, volt rajta tető :) ) – és hogy ez mit jelent az égboltra, felhőkre nézve, azt talán sejtitek:

Ezek után nem is húzzuk tovább az időt, következzen a diavetítés, és a bejegyzés végén néhány kedvenc képünk:

A Képfényező szezonzáró esküvőjére Budapesten, egy hűvös őszi napon került sor. Számomra az esküvő egyik különleges apropóját az adta, hogy Zsófi egy kedves egyetemi csoporttársam volt, így a szokásosnál is nagyobb izgalommal és örömmel (olykor-olykor a fényképezőgép mögé rejtett könnyes szemmel) követtem figyelemmel a nap eseményeit.

Domi esküvőjük napján egy budai ház tetőteraszán pillantotta meg először menyasszonyát, Zsófit. A teraszról gyönyörű pesti panoráma tárult elénk, így adta magát a lehetőség egy pár izgalmas kép elkészítésére is. A szélnek – a jegyespárral ellentétben – mi külön örültünk, hiszen – Attila szavaival élve – még drámaibb hatást kölcsönöz a képeknek. :)

Minden elismerésünk Zsófinak és Dominak, hogy az időjárás viszontagságai ellenére lelkesen és kitartóan csinálták velünk végig a kreatív fotózást, ami után jutott idő egy kis lazításra is. :)

Fotósként mindig azokat a különleges pillanatokat keressük az objektívünkkel, melyek a lehető legjobban visszaadják az ifjú pár és az esemény hangulatát. Számunkra az egyik ilyen megható pillanat volt, melyet sikerült lencsevégre kapnunk, amikor Zsófi könnyes szemmel írta alá a házassági anyakönyvet.

A szertartást követően az esküvői program a Kopaszi-gáton folytatódott. Mindig öröm olyan esküvőn fotózni, ahol a násznép is aktívan részt vesz az este alakításában. Zsófi és Domi esküvője pont ilyen volt. Volt, aki humoros -, volt, aki megható beszéddel, Domi családja svájci dalokkal, az egész csapat együtt pedig egy fergeteges hangulatú flashmobbal készült az ifjú párnak.

Ne is szaporítsuk tovább a szót, meséljen helyettünk a diavetítés, majd néhány kedvenc képünk.

SaveSave

SaveSaveSaveSave

SaveSave

Először is, ott volt reggel az a csodálatos, nagy-nagy ablak: kilátás a Dunára, mindent beragyogó természetes fény, és előtte az a körbeülhető tér, és persze a sok ember. Mint egy kis színpad, megannyi történéssel egyszerre.

És az első találkozás. Változó, mikor milyen pillanat ez… nem szeretem, ha bármi túlságosan színpadias egy esküvőn. Különösen nem, ha azért válik azzá, mert valaki fontoskodva rendezkedik, és nem engedi a párnak, hogy átélje a történéseket a saját tempójában. De ha mindenki csak hátrahúzódik, teret tudunk nekik adni, és hagyni, hogy megtörténjen, akkor nagyon jó – és most nagyon jó volt. A nagy mozdulatok lehetnek színpadiasak is akár… de a tekintetek, meg a hirtelen megakadó lélegzet, vagy a „megszólalnék, de nem jött ki” hang nem. Nem tudom, mennyire látszik a képeken (mert nem szerettünk volna tolakodóan közel menni) – de ez most egy ilyen, átélt pillanat volt.

A Szilágyi Dezső tér a legszebb református templom Budapesten. Mégsem ettől volt első sorban szép – bár tagadhatatlan, hogy az amúgy szép pillanatoknak igen szép hátteret ad. Igen szépet – de csak hátteret. Figyeljétek inkább az arcokat. Például a következő képen: az ifjú pár áll középen, de itt és most nem ők a lényeg. Hanem az apák a háttérben: nagyon kedvenc kép ez nálunk. :)

Azok a tekintetek. És ölelések. És érintések. Az élet sava-borsa, amit nem könnyű ám szépen és nem zavaróan fényképezni – de a legszebb kihívás ezen a pályán. A bevonuláskor. A gratulációkor. Fogadalomtételkor a szülők. Annyi de annyi sok szépet láttunk ezen a napon, hogy szinte azt mondhatnám, érzelmileg elfáradtunk.

Kifejezetten jól esett a templom után az autóút Neszmélyig, közben felkészültünk a folytatásra. Megbeszéltük Eszterrel, mennyire szeretjük ezt a napot, és megörültünk az ismerős környezetnek és útnak (sok szép emlék fűz minket Neszmélyhez). Új barátunk lett: a szél, ami mindenbe életet lehel. Mert persze gyönyörű a ruha (itt és most tényleg nagyon!), és szépek ők itt ketten, de ha a szél nem szabadítana el mindenféle rakoncátlan hajtincseket, mégis kevesebb lenne ez. És persze vegyük észre: ezek a képek nem ugyanezek lennének a minden részletében szép érintések nélkül:

Az esti fények pedig… legszívesebben csak leültem volna 10 percre a fűbe, és néztem volna őket ott a dombtetőn a távolból. És amilyen szép napunk volt, nagyjából ezt is tehettük – főleg, mert kértek 10 perc nyugalmat és csendet kettesben a szertartás és koccintás után; és mi ennek nagyon örültünk. Mert aki ilyet kér az esküvőjén, az rossz ember nem lehet. :)

Az estéhez, vacsorához és bulihoz kapcsolódóan még két dolog, amiről meg szeretnénk emlékezni: először is, a desszertasztal (és a torta), a Neked Cake “előadásában”. Itt és most akkor is kiemelném névvel együtt, ha “csak” egy szolgáltató lett volna… de így, hogy a koszorúslányok egyike volt ez a nagy-nagy varázsló… főleg. Az talán önmagáért beszél, hogy alig-alig van fényképünk a desszertasztalról (pedig szerettünk volna), mert óriási nyüzsgés volt az asztal körül (mi már nem fértünk oda) – aztán egyszer csak eltűnt minden… morzsa is alig maradt. De minden apró részletében gyönyörű volt, és az arcokat elnézve finom is lehetett… :)

Sok táncos, bulis képet fotóztam az elmúlt évek során – de ha néhányat ki kellene emelni, amire sokáig emlékezni fogok, a következő képek biztosan közte lesznek. Mert az önfeledt öröm, vagy akár a szerelem és a közös boldogság kortalan, ez nyilvánvaló… de ennyire látható jele még sincs sok az archívumban. :)
Na persze a családból senkit nem kell félteni, ha táncparkett kerül a talpak alá, ez egyértelmű. .. :) Óriási buli volt, messze nem csak a csíkos zoknik és hózentrógerek,  illetve a pörgős-madárkás szoknyák viselői jóvoltából, de azért nekik mindenképpen sokat köszönhetünk. Reméljük, lesz még köztük, akivel találkozunk a jövőben… ilyen társaságot nem szívesen enged el az ember. :)

Két személyes megjegyzés a végére, a mi szemszögünkből: megkockáztatom, hogy az utóbbi évek talán legintenzívebb esküvőjét éltük át Dittinél és Máténál… csak akkor jöttünk rá, mennyire elfáradtunk, amikor beültünk a kocsiba hazaindulás előtt. Vagy talán egy picivel előbb, amikor éjféltájt kiültünk a kertbe a frissen sült hambi mellé – és már csak azt kellett megvárnunk, amíg Ditti menyecskeruhát ölt, és Máté ehhez illőre cseréli nyakkendőjét. Ekkor picit megálltunk.. és megéreztük, min vagyunk túl. :) Én pedig hosszú idő után ismét egy egész napot együtt fotóztam azzal az Eszterrel, aki a feleségem is. Rég volt már ilyen, és jó volt ismét átélni. :)

Egy ilyen kiemelkedően intenzív nap pedig hosszú válogatás után is hosszú és mozgalmas képanyagot eredményezett… megpróbáltuk most mindezt mégis egy könnyen feldolgozható hosszúságú (rövidségű?) diavetítésbe sűríteni, fogadjátok szeretettel (néhány kedvenc képünket pedig átlapozhatjátok a bejegyzés végén):

***

RONCSOLÁSMENTES ESKÜVŐI FOTOGRÁFIA @ RÓLUNK rovat?

SaveSaveSaveSave

SaveSave

SaveSaveSaveSave

Különleges esküvő volt ez a Képfényező csapat életében – és igazából ezt az esküvő napján még nem is tudtuk: időközben (sok beszélgetés, és a Képfényező csapat életének alakukása után) Dáviddal meg is erősítettük a csapatot a jövő évre – ha jó alaposan nézegetitek a weblapot, már találkozhattok ennek első nyomaival. Node… ne szaladjunk ennyire előre. :)

Találkoztunk már korábban több esküvőn (sőt, Roxival nem is csak esküvőn), és a jegyesfotózást is élveztem – valahogy jó volt. Vannak emberek, akiknek kár bármit is mondani – egyszerűen ahogy egymásra néznek, egymáshoz érnek, összetartoznak, az szép. Ilyenkor próbálok nem zavarni, csak nézni-figyelni, és egy idő után fényképezni. No, Roxi és Dávid ilyen volt. Ilyenkor (is) jó fotósnak lenni…

Sok jót le tudnék még írni, de abban reménykedem, hogy a diavetítés elmesél úgyis mindent. A templomi szertartásból első ránézésre talán csak a szemnek látható szépség tűnik fel, de “második ránézésre”, az arcokat vizsgálgatva talán már több is – mivel hangfelvételünk nincs, el kell hinnetek nekem, hogy még a fényképezőgép mögött állva és a figyelmünket sokfelé osztva is egyértelműen jó volt hallgatni: világos volt, őszinte és életteli. Közel tíz évvel az esküvőm után már olyan szempontból is érdekes az esküvői prédikációkat hallgatni, hogy valamivel jobban tudom, mi vár a menyasszonyra-vőlegényre, mint amikor még mi is a “startvonalon álltunk” és hallgattuk… ezt az igehirdetést az én fülemnek jólesett hallani. (Remélem, hogy megmaradt nektek is sok minden belőle! :) )

Jó napunk volt minden szempontból. Nyilván sokat segített, hogy elég sokakat ismertünk már a társaságból, a jobb oldali kis csoportképen látható pároknak legalább két fontos, közös vonása van. Egyrészt az, hogy legkönyebben a táncparkett közepén lehetett őket egyszerre megtalálni :), másrészt mindannyiuk esküvőjén a Képfényező fotózott (és már azt is tudjuk, hogy ez milyen kockázatottakkal jár: azóta ketten is bekerültek a csapatba). :)

Befejezésként, és apró tanulságul talán még annyit levonhatunk az alábbi két kép alapján, hogy ha Dávid fenntartja magának (a képek alapján egyértelműen joggal) a “rocksztár” címként, akkor Roxi bejelentkezhet a “filmsztár” jelzőre. Akiről egy random pillanatban a táncparkett közepén ilyen képeket lehet fotózni (mert a mozdulat pont így történt, és a fénybe is pont így lépett be, stb.), az egyértelműen érzi a ritmust. :)

Fogadjátok szeretettek az esküvő képeiből készült (és reményeink szerint minden fontosat elmesélő) diavetítést, valamint néhány kedvenc képünket a bejegyzés végén:

A képek kattintásra megnőnek ám! :)

Már a szentendrei, hajnali jegyesfotózás képeinél leírtam, hogy Zsófi esküvője mindenképpen megkülönböztetett figyelmet kapott – és emiatt nem tudtam kipróbálni, mi lett volna, ha nem így indul a nap. De tegnap óta biztos vagyok benne (mert valaki, aki eddig csak a képeket látta, megerősített benne), hogy emiatt a különösen barátságos tekintetű srác miatt 10 perc után hasonlóan éreztem volna. :)

Mindig jó persze olyan esküvőn fotózni, ahol évek óta ismerek sokakat, a családból és a barátok közül egyaránt – kevésbé kell megküzdeni azért, hogy az elejétől kezdve önmaga merjen lenni mindenki körülöttünk. De most talán jól érezhető már a diavetítés elejétől kezdve, hogy ezzel biztosan nem volt gondunk. És ez jó, mert mind Istit, mind Zsófit olyan, azonnal érezhető (és remélhetőleg a képeken is jól látható) szeretettel vették körül a barátaik, testvéreik, szüleik, amit önmagában jó volt látni, átélni – és ami igazából fontosabb, mint egy bármilyen látványos és drámai fellegekkel díszített égbolt, de persze azért ez utóbbinak is örültünk. :)

Fogadjátok szeretettel a végre-valahára elkészült diavetítést, és néhány kedvenc képünket a bejegyzés végén!

A képek kattintásra megnőnek ám! :)