Képfényező blog | fotók, gondolatok…

A Magyar Balett Színház következő előadása, ahova fotózni mehettem, a Nemzeti Táncszínházban volt.

Ott voltam már előző nap, és az előadás napjának délutánján a próbán is. Érdekes volt, több okból is. Kifejezetten izgalmas dolog látni, hogyan alakul ki az előadás maga. A világítás, a fények és a díszlet beállítása, a zenéhez, tánchoz igazítása. Másrészt lehetőséget ad, hogy az ember valamennyire felkészülten üljön be az előadásra fotózni. Nagyjából ismerje a koreográfiát, tudja, hogy mikor hova érdemes figyelni – illetve előzetesen legyen már valami elképzelése a fényről és a használható technikáról.

Mert fény az megint nem nagyon volt, és ez, ha az ember FÉNYképezni akar, ez jelent problémákat… :) Végül a D70s ISO 800-1600 környéki beállítása, valamint az F80-ba fűzött Kodak T-Max P3200 várta az előadást. Utóbbi még a laborban van, magam is nagyon kíváncsi leszek, mit tud…

Nagy előrelépés volt a múltkori alkalomhoz képest, hogy most már, mint a társulat fotósa, volt engedélyem, belépőkártyám, és így beülhettem a nézőtérre fotózni – a sorok között, középen, a lépcsőn ülve pedig nagyon jó helyen van az ember.

És akkor az előadásról:

Az első részben a “Tűzmadár” c. darab, idézem:

“A tűzmadár orosz népmesére épülő, romantikus története Sztravinszkij varázslatos zenéjében elevenedik meg. A történet egy fiú és egy lány szerelméről szól. A fiú lelkében ott lakik a “Tűz madara”, amelyet a szerelem képes életre kelteni és láthatóvá varázsolni.”

Színes, lendületes, hol lelassuló, hol felgyorsuló, lüktető koreográfia, izgalmas zene, gyors mozdulatok – és helyenként kellemesen sok fény… :)

Most elkísért a menyasszonyom is, neki is nagyon tetszett. Ez már két pozitív vélemény… :)

A szünet után pedig három rövid egyfelvonásost láthattunk.

Az első ezek közül, “Curriculum vitae” címmel azonnal a kedvencemmé vált a kedves történet, és az egyszerű, szeretnivaló elbeszélés miatt. A világítás viszont sajnos még a többit is messze meghaladóan halovány volt, úgyhogy onnan legfeljebb negatívra készült használható fénykép, az viszont még a laborban vár rám…

Ezt követte a Gödöllőn már látott “Carioca” c. előadás:

A végére maradt a “Csillám és por” címet viselő, új darab premierje, változatos zenei világával és tánc-jeleneteivel. Ennek az előkészületeit láttam már a múlt héten is, és akkor is írtam, hogy ígéretes…

Továbbra is nagyon tetszik, főleg a középső, latinos hangulatú része. Egy spanyol táncoslánnyal (Christina Mormeneo) megerősítve – hamár latin… :)

Ma este olvastam egy eszmefuttatást a Kalmár Nagy Andrástól (fiatalriporter.blog.hu) a koncertfotózás mikéntjéről. Mivel a tánc bizonyos szempontból rokon terület, gondoltam összegyűjtem gondolataimat erről.

Előrebocsátom, hogy nagy rutinom egyelőre nincs e téren. Majd ha gyűlik a tapasztalat, írok még ezt-azt.

Régóta szerettem volna, nemrég sikerült is elkezdeni együtt dolgozni, fotózni egy balett-társulattal (Magyar Balett Színház), és az első élményeken túl vagyok. A tánc önmagában szép dolog, a balett ennek talán a leglátványosabb ága: lenyűgöző látni, mennyire kidolgozott minden mozdulat, a kar vagy a láb tartása, a mozgás üteme, a pillanatok, a lendület és a hirtelen megállások…

Node, miközben ezt nagy élmény nézni, igen komoly kihívást jelent fotózni. A nehézséget döntően két, egymás hatását súlyosbító tényező: a fényviszonyok (illetve annak hiánya) és a gyors mozgás jelenti.

Nem rég kérdeztem ki a Magyar Balett Színház művészeit a fények szerepéről, a színpadi fények megtervezésének irányelveiről. Azt mondták, a modern felfogás szerint a táncos arcát, arcjátékát amennyire lehet, el kell rejteni. Ennek egyik módja pedig pont a kevés fény… Persze az előadáson ülve remek, a szemünknek bőven elég a sokszínű, sejtelmes fény – de a fényképezőgépnek ez már komoly kihívás. A világ minden objektívjének fényereje kevés, és az ember újra meg újra a D3 ISO25600 környékére belőtt plafonján gondolkozik. :)

Ráadásul ugye egy táncos mozog. Méghozzá elég gyorsan, különös tekintettel a kezére, lábára. És egy-egy kép erejéig ugyan érdekesek a mozgást bemutató képek, de valahogy szükség volna arra, hogy sikerüljön megállítani is néha. Persze ha van fény, nem gond a mozgás (1/1000 sec alatt már nem sok minden mozdul be) – és ha nincs mozgás, nem gond a sok fény (erre találták ki az állványt). De a két probléma együttesen már komoly gondot jelent.

Eddigi tapasztalataim alapján 1/180 másodperc környékétől kezdődően van esély mozgás közben nagyjából éles képeket lőni, de ehhez megfelelő ütemérzékre van szükség. Együtt kell élni a zenével, érezni, hogy mikor jön el az a rövid pillanat, amikor a mozgás megáll, fordul – és ekkor kell az expógombra tenyerelni. Feltéve persze, hogy nem éppen “mozgó” képekre vágyunk. Ilyenkor a mozgás sebességétől függően kb. 1/2 – 1/15 sec környékén érdemes kezdeni a próbálkozást…

A helyes expozíció eltalálását tovább nehezítik a meglehetősen gyorsan változó fényviszonyok. Mégis, az előzőekben leírtak miatt nekem inkább az előzőleg kimért, megsaccolt, majd rögzített expó-beállítások jöttek be (M mód, legutóbb például: F2.8, 1/90-1/180, ISO 1000-1600). Legfeljebb néhány kép túl sötétre sikerül. De a fénymérőre nehéz rábízni, túl gyorsan történik minden, és adott fókuszpontot (spot-méréshez) folyamatosan arcon/bőrfelületen tartani – főleg ha kompozícióra is figyelni szeretne az ember – lehetetlen.

A mozgásból eredő másik probléma: a pontos fókusz. A legtöbb mai gépen a követő AF már elég jó eredményt produkál, megpróbálhatjuk rábízni magunkat. Ha belejövünk a pillanatnyi megállások üteméhez igazított fotózásba, akkor még a követő AF-et is kihagyhatjuk a játékból. Fülelni kell, rengeteget segít a zene. A manuális fókuszálás viszont a mai gépek keresőjével szerintem reménytelen… egy Minolta X-700-zal próbálkozom még, ott a mérőék miatt úgy-ahogy megoldható, egy F3-as szintén jó volna, de az sajnos most nincsen.

Viszont az eddigi tapasztalatok alapján a technikai minimum: egy jó SLR váz, 2.8-as zoom (vagy valami még jobb fényerejű fix obi), illetve egy magas érzékenységű fekete-fehér film (Ilford Delta 3200, Fuji Neopan 1600, Kodak T-Max P3200) sokat segíthet. Úgy érzem, én a D70s, 80-200/2.8 ill. 28-75/2.8 összeállítással a szükséges minimumot alulról közelítem…

Egy jó zajtűrő váz, meg villámgyors AF-S obik táskába helyezése (mondjuk D3+24-70+70-200VR) nyilván sokat segítene a helyzeten, de a sok álmodozás nem visz előre. :)

Van viszont még egy módja, hogy az előadások fényviszonyai által jelentett nehézséget leküzdjük: el lehet menni próbára is fotózni. Ha szerencsénk van, a próbateremben jóval több a fény. Sok lesz viszont a zavaró elem: rendetlenség a háttérben, ablak, radiátor, ajtó, stb-stb. És hát… a fellépő ruha általában látványosabb a melegítőnél, pólónál. :) Több lehetőség van viszont egyazon mozdulatsor fotózására, több a fény, szabadabban mozoghatunk. Úgyhogy érdemes ezzel is megpróbálkozni – és bízni benne, hogy lesz a táncosok között olyan, akin nem épp szürke mackónadrág, narancssárga zokni, és valami csíkos póló van. :))

Ha valaki kedvet kapott volna hozzá, a szükséges lépések:

0. Megfelelő felszerelést összegyűjteni. Sajnos ez másként nem megy, és e téren nekem is nehézségeim vannak, pedig nem kevés energiámba került a jelenlegi eszközök összegyűjtése sem…

1. Felkeresni egy társulatot. Indulásnak körül lehet nézni mondjuk a balett.lap.hu-n, a magyar társulatok között. Tudomásom szerint a legtöbb helyen szívesen fogadnak – ha komolyan gondolod, és nagyjából felkészült vagy a feladatra.

2. Elmenni, megnézni őket (próba, előadás). Az ajtón beesve, minden ilyen jellegű múlt, tapasztalat nélkül nem hinném, hogy bárki is elkezdené ontani a jobbnál jobb képeket. Figyelni kell, megismerni, mi történik, hogy történik, mikor történik.

3. Ha előadáson szeretnél fotózni, ahhoz engedélyt kell kérni. Ezt érdemes a társulatnál kezdeni, ha nekik tetszik a gondolat, a munkád, majd ők segítenek elintézni, ha a helyszín ezt külön is megköveteli. A Nemzeti Táncszínházba pl. engem sem hívtak elsőre – most pénteken már megyek.

4. Ha próbára mennél: vannak alapvető dolgok, úgymint a “köszönök, bemutatkozom”. Ezen túlmenően légy nyitott, próbálj kapcsolatot teremteni a táncosokkal, koreográfussal. Amíg kívülállónak érzed magad, az is vagy. És ez látszik a képeiden is. És mindenen felett: tartsd tiszteletben, hogy ők ott és akkor dolgoznak, készülnek a következő előadásra, és hihetetlen módon koncentrálnak helyenként. Ne zavarj senkit!

5. Ne légy türelmetlen. Adj magadnak időt beletanulni.

Nemrég írtam már róla, hogy alakulófélben van a kapcsolat a Magyar Balett Színházzal… :)

Ez olyannyira alakul, hogy pénteken is jártam náluk, így azt is láttam, mit jelent egy próba. Érdekes dolog látni azt, hogyan alakul ki egy-egy, később a színpadon viszontlátott mozdulatsor.

És várom is már, hogy viszontlássam majd a színpadon. Immáron ehhez készült ruhával és fényekkel. És merem is ajánlani mindenkinek, hogy nézze meg őket pénteken, a Nemzeti Táncszínházban. Amit eddig láttam, az alapján szép lesz…

A képekre kattintgatva kicsit nagyobbak, és nézhetőbben lesznek. :)

(Az itt látható képek a fotós és a Magyar Balett Színház
hozzájárulása nélkül nem használhatók fel)

Néhány további kép van még a galériában – bár ezek a próbaterem jellegéből adódóan inkább technikai szempontból érdekesek… a sok és gyors mozgás továbbra is komoly kihívást jelent. :)

Régóta tervezgettem, hogy megkeresek egy balett-társulatot, akikhez mehetnék fotózni… Mert embereket fotózni szeretek, táncot méginkább, a balett-fotózás meg régóta mozgatja a fantáziám. A fotó ugye régi szerelem, a tánc meg a mozgás művészete volna. Ennek egy-egy pillanatát megállítani, az igazán érdekes feladat. A balett pedig ad valami tisztaságot, egyszerűséget és szépséget az egésznek, a balett-fotó együttesre kíváncsi voltam tehát. (Emellett ha salsa, tango, … latin táncosok jelentkeznének nálam, hogy fotókra vágynak, annak is örülnék. :) )

Írtam hát egy levelet a gödöllői Magyar Balett Színháznak, akik nagyon kedvesen fogadtak. Pénteken jártam is náluk egy előadáson, illetve az azt megelőző próbán. Az Prágai Junior Balettel közös előadás remek volt, nagyon élveztem, bátran merem ajánlani mindenkinek.

Fotózni szintúgy jó volt, még ha eleinte úgy is éreztem, hogy nincs a világon elegendően nagy fényerejű objektív ehhez. A színpadi világítás ugyanis szép, látványos és hozzátesz a tánchoz – de mozgó embereket fény nélkül fotózni… az nem egyszerű.

Remélhetőleg egy szép és jó együttműködés lehet belőle (“this is the beginning of a beautiful friendship” :) ).

(Az itt látható képek a fotós és a Magyar Balett Színház
hozzájárulása nélkül nem használhatók fel)