Képfényező blog » Debrecen

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

A(z) ‘Debrecen’ címszóval jelölt bejegyzések:

Zita & Gábor

Zita és Gábor esküvője számomra is maradandó emlék lesz, egyrészt azért, mert Debrecenben nőttem fel, így külön örültem a lehetőségnek, hogy itt fotózhattunk esküvőt. Másrészt, mert a gyönyörű Attila téri templomban volt, ahol jó párszor megfordultam még gyerekkoromban. Persze akkor még nem is gondoltam, hogy valaha fotózni fogok, pláne nem esküvőt ezen a különleges helyen, ahol elsőáldozó voltam.

Az esküvőkön általában elég feszes a menetrend, amivel nincs is semmi gond, bár ez általában azért van, mert alábecsülik a programok hosszát. Szerencsére ez most egyáltalán nem így történt, és volt időnk bejárni a Nagyerdőt és kényelmesen fotózni egyet.

A lakodalom a Gúthi-erdőben volt, ami önmagában is egy varázslatos hely. Már a jegyesfotózásnak is ez adta a helyszínt. Mikor hazaindultunk, még egy egész őzcsordát is ki kellett kerülnünk.

De ne szaladjunk ennyire előre! Ha már a Gúthi-erdőben voltunk, kár lett volna kihagyni, hogy az utolsó fényeket lencsevégre ne kapjuk. Ebben szerencsére Zita és Gábor is partner volt, így ismét felkerestük a jegyesfotózás helyszínét.

A vadászház kiváló helyszínt adott a vacsorához, és az azt követő bulihoz, amiben végképp nem volt hiány. Zita és Gábor barátai gondoskodtak arról, hogy a táncparketten mindig pörögjenek az események.

Az esküvők során mindig van bennem egy kíváncsiság, hogy vajon milyen emberekkel fogunk találkozni. Ilyenkor hacsak egy napra is, de bepillantást nyerhetünk nemcsak a szűk családi, hanem a tágabb rokoni és baráti kapcsolatokba is. Nem volt nehéz megállapítani, hogy Zita és Gábor nagyon szerencsések, mert sok jó emberrel vannak körülvéve.

Szerettünk mi is ott lenni.:)

A képek válogatása során nagyon sok képet megszerettünk, bízunk benne, hogy ezzel nem leszünk egyedül.

Fogadjátok szeretettel a diavetítést, majd a kedvenc képeinket.

Please follow and like us:

Niki & Laci

Olyan esküvőn jártunk, ahol szép lassan mi magunk is elhittük, hogy a vőlegény egy varázsló. Az a fajta, aki egy hamiskás félmosollyal csak annyit mond, “várjatok egy picit még”, vagy “jól figyeljetek” – és aztán a legvalószínűtlenebb dolgok történnek. Mert az csak a kezdet, hogy Debrecen közepén megjelenik egy nosztalgiavillamos a násznépért… de amikor kisétáltatta a násznépet sötétedés után a Nagyerdő szökőkútjához, már szinte meg sem lepődtünk, hogy egyszer csak megjelentek Niki és Laci fényképei – magán a szökőkúton. :)

niki-laci-039

Nem csak ezért volt persze jó ott lenni Niki és Laci esküvőjén, de a leghangsúlyosabb emlék talán ez marad. Emellett azért az esküvőt megelőző két nap történéseit megvillantó showműsort is nehéz lesz elfelejteni, a nyári kánikulában kalandos úton beszerzett, egész sátrat lehűtő hatalmas propelleres szerkezet sztorijával, a padlásról augusztusban leszedett téligumival, és az elmaradhatatlan fa-szilánkkal együtt… :))

Bizton állíthatjuk, Laci ráérő idejében bátran vállalhatna stand-up fellépéseket is. Rég volt már olyan, hogy a rengeteg lehetséges kombinációban elkövetett kiscsoportos fényképek mindegyikén teliszájjal vigyorgó embereket fotóztam – de ehhez most pont elég volt a minden egyes csoport érkezése előtt odasúgott néhány mondata. Csak arra kellett figyelnem, hogy akkor nyomjam a gombot, amikor épp a mondat végére ért. :)

Szokták mondani, hogy a kicsit rejtélyes, látszólag messzire érő titokzatos hatalommal rendelkező, és ugyaakkor megfelelő humorérzékkel rendelkező férfiak népszerűek a nőknél – úgy tűnik, ez esetben tartja magát a népi bölcsesség:

niki-laci-026

Volt több régi, kedves ismerős is az esküvőn, és örömmel láttuk, hogy bár Grétáékról nemrég készült a második pocakos-babavárós képsorozat, azért a buli az buli maradt – csakúgy mint a mostanra csinosan gömbölyödő pocakkal érkező Cristina és Gábor esetében. És volt még néhány kedves, már ismerős arc, akikkel reméljük, hogy találkozunk még. :)

Node, a sok szöveg helyett vegyük inkább elő a diavetítést, és néhány kedvenc képünket a bejegyzés legvégén. Fogadjátok szeretettel:

Please follow and like us: