Képfényező blog | fotók, gondolatok…

A Művészetek Palotája belső tere előtt le a kalapot… egyszerűen lenyűgöz mindig, ahányszor odamegyek. Fotózni is jártam ott többször, főképp tánc-előadásokon, de volt szerencsém már az épülethez magához is. :) Azután 2009-től gyakorlatilag megszűnt a fotózási lehetőség a Házban… :(

Ezért aztán nagy örömmel fedeztem fel a fotópályázatuk kiírását (ezúton is köszönet Daróczi Csabának, hogy szólt róla!), annak is leginkább a MűPa épületéről szóló kategóriáját. Regisztráció után fotózási lehetőséget is biztosítottak, lehetett sorozatot is nevezni, a koncepció pedig szinte azonnal meglett – hiszen korábban már próbálkoztam a feladattal. Mert az épület maga remek, de még jobban szeretem, ha ember is van a képeken. A legtöbb személyes élményem tánchoz vagy jazz-hez kötődik itt, és a tánc hozzákötése az épülethez, képekhez kézenfekvőnek tűnt.

A belső tér formavilága, ívei, ritmusa szinte kívánja ezt. Egy balerina könnyed eleganciája, kecsessége pedig kiválóan “díszíti”, emeli ki az épület formavilágát. Volt is már néhány képem korábbról mindehhez, és elkezdtem tervezgetni a következőket. Közben írtam Cristy-nek, aki egy hétvégén el is tudott jönni Ceske Budejovice-ből (időközben a South Bohemian Ballet társulatához szerződött), átbeszéltük a koncepciót, és nekiláttunk. :)

A kitartásáért továbbra is becsülöm ezt a lányt – az első, levegőben úszó képekért kb. 30 percet küzdöttünk. Nehéz pont a megfelelő mozdulatot a megfelelő helyen bemutatni, és mindeközben nem egyszerű feladat a megfelelő pillanatban exponálni (pár századmásodperccel előbb nyomni a gombot), és eltalálni a fókuszt is egy igen gyorsan mozgó táncos esetében. Én kezdtem volna feladni, ha nem Cristy mondja, hogy ő bizony akarja azt a képet… :)

Körbenéztünk aztán még itt-ott, sokféle kép készült, ezek közül néhányat most összeválogattam ide a blogra is; maga a pályázati anyag pedig a korábbi és a mostani fotók keverékeként állt össze. Természetesen nagy köszönet Cristina Porres Mormeneo-nak a modellkedésért és közreműködésért, a Művészetek Palotájának pedig a lehetőségért! :)

A Nikon Magyarország jóvoltából egy hétig nálam járt az ősszel elérhető csúcstechnika, egy kis ismerkedésre. Próbáltam több különböző fotózást is erre a hétre időzíteni, köztük egy olyat, ami már régóta meglévő-érlelődő koncepció volt. Amikor Madridban jártunk, kezembe akadt Fernando Manso munkája, és ismét életre lehelte egy már kissé porosodó ötletemet: szerettem volna városképeket készíteni úgy, hogy legyen ugyan ember rajta, de az valóságos dísze legyen, ne pedig az esernyős idegenvezető után özönlő turista-sereg.

Így kerültünk vasárnap kora reggel a Várba Lindával – aki azonnal megértette, átérezte mit szeretnék. A bordó estélyi ruha, sőt talán még inkább a mozdulatok eleganciája az volt, amit kerestem. Ami illett a Vár, a Halászbástya és a Palota mellé, stílusában, kifinomultságában, ugyanakkor törékenységével mégis érdekes kontrasztot teremt a Palota tömege. Lindának tehát nagy köszönet a modellkedésért, együttműködésért, azért mert szívvel-lélekkel ott volt. Mindig öröm, ha az ember egy régóta dédelgetett tervét valóra válthatja – nekem ez most megadatott. :)

A következő képre kattintva megtekinthető egy zenés diavetítés az összes, arra érdemesnek bizonyult képből. :)
A bejegyzés végén pedig a szokásos kis válogatás képei láthatóak. Az egyik kedvenc munkám 2009-ből. :)

Ismét láttam valamit, amiért jó és érdemes fényképezőgépet ragadni. Egy lányt és egy fiút, és bár a szó szinte elcsépeltté válhat: szerelmet. Az örömöt a másik közelsége miatt, az izgalmat, vibrálást, teljes megfeledkezést a külvilágról. És ez utóbbi nagyon fontos nekem ahhoz, hogy őszinte képeket készíthessek, és ugyanakkor szinte ünnepélyes megtiszteltetésnek érzem, ha valaki ennyire beenged az életbe, közel enged magához. Kicsit ünnepi hangulatban megyek haza, mert része lehettem valami kivételesnek…

Ez a lényeg. Persze kerestünk remek helyeket, épületeket és fényeket, ismét csak Budapest kissé elrejtett kincseiből; váltogattunk stílust, öltözéket és kalapot, mert ez is fontos ahhoz, hogy a képeket élmény legyen majd kézbevenni. Zsófinak és Tamásnak köszönet a fentebb leírtakért, és azért is, mert ide kerülhettek most ezek a képek. És milyen jó, hogy eszükbe jutott esküvőtől függetlenül is, hogy örömet okozna néhány közös fénykép, egy szép emlék ezekről a napokról, szerelemről és szenvedélyről… :)

Válogatás a képekből alul, zenés diavetítés pedig az alábbi fotóra kattintva.
A Nikon Magyarországnak ismét köszönet, ezek a képek is az éppen próbálgatott D700-zal készültek. :)

Bő egy évvel ezelőtt szerepelt már itt, a Képfényező blogon egy bejegyzés, valamint egy csokor fénykép – egy balerina fotói voltak, a Művészetek Palotájából, illetve a Budai Várból. Azóta eltelt egy év, de ez a kedves katalán lány még mindig Budapesten volt, ráadásul a tavalyik képeket mindketten szerettük – nekem pedig lett egy-két új ötletem, kicsit jobb felszerelésem, így aztán elhatároztuk, hogy más helyszíneken ugyan, de megismételjük. :)

Egyre inkább rászoktunk az elmúlt hónapokban, hogy “turista” szemmel járjunk-keljünk Budapesten. Varázslatos helyeket, épületeket találtunk, adta magát a gondolat, hogy egy-egy igen szép fotótémát vigyünk be a városba – keressük meg azokat az épületeket, ami mellett sokszor csak elsétálunk. Pedig éppen ezektől szép ez a város. Jó gondolatnak tűnt, hogy egy nálunk vendégeskedő katalán lánynak mutassuk be kicsit a várost, ahol egy évet eltöltött. Különösen annak fényében, hogy a tánc, balett szépsége, kecsessége, a mozgás és a test klasszikus művészete igen jól kiegészíti ezeket az épületeket.

You may remember a blog post from the last year, with photos about a nice Catalonian ballerina at different points of Budapest. This year, with fresh ideas and a bit more powerful equipment, we’ve decided doing it once more… The concept was to find some hidden treasures of Budapest, missing from guidebooks but giving the unique atmosphere of the downtown area – and bring together the architecture with the beauty, gracefulness end elegance of dance and ballet.

Így aztán megkerestünk kettőt a kedvenc bérházaim közül, körfolyosóval, kovácsoltvas korlátokkal, patinás lépcsőházakkal. Kíváncsi is voltam kicsit a lakók reakcióira, de Cristina végül osztatlan sikert aratott. :) Csodálkozó, elismerően bólogató, óvatosan tapsoló, beszélgető és a látottakat dícsérő lakók között élveztük a délutánt, kerestük az összeillő íveket, vonalakat, színeket és fényeket – árnyékokat. Élmény volt, szívesen folytatom bármikor, bárkivel. :)

A másik, régóta dédelgetett terv a Gellért-fürdő felkeresése volt. Színes, kicsit keleties, misztikus és izgalmas hangulatú hely. Csak egy szép és dinamikus táncos kellett hozzá. :) Sikerült is egyeztetni velük mindent, zárás után, a maradék kevéske fényt kihasználva bejutottunk – némi örömmel tapasztaltam, hogy a 40 fokot és 100% párát jobban bírja a technika, mint a fotós. :) Területtől, témától, foglalkozástól függetlenül mindig nagy öröm, ha az ember egy régóta dédelgetett, tervezgetett álmát valóra válthatja – nekem itt és most ezzel sikerült, hálás vagyok érte. :)

Another long time planned dream of mine was to shoot photos and the Gellért Bath. It’s colourful, mystic and excitingly hot atmosphere was almost crying for a beautiful and dynamic dancer, offering a perfect background to communicate with… And thank’ God, both Cristy and the technique could managed the extremely hot and steamy climate, so we have the photos I’ve been dreaming about… :)

Nagy köszönet Cristina Porres Mormeneo-nak a közreműködésért, a művészi szeméért és ötleteiért, valamint a századforduló Budapestjének és a Gellért-fürdőnek a helyszín biztosításáért. :)

So bing thanks to Cristina Porres Mormeneo for her artistic contribution, ideas, time, concentration and elegance – and of course for Budapest and the Gellért Bath for offering these beautiful locations. :)
By clicking on the photo below, you may see a slideshow, with the song “Budapest” by Jehtro Tull – another foreign artist, once visiting this beautiful city.

Az alábbi képre kattintva egy diavetítés látható a délután és este folyamán készült képekből (egy, valaha nálunk vendégeskedő, külföldi zenekar (Jethro Tull)  “Budapest” című zenéjére – jó volt rátalálni, hibátlanul illeszkedik a koncepcióhoz):

Egy kisebb válogatás a kedvenc képeimből:

Mikor megbeszéltük Lindával ezt a kedves csütörtök délutánt, akkor tudtam, hogy el fogok vinni magammal egy tekercs Tri-X-et. Aztán elkezdtem gondolkozni azon, hogy tulajdonképpen miért is…

Ott a kezemben a meglehetősen jól dolgozó digitális technika, amivel elvileg mindent meg lehet csinálni, amit a film tud, ráadásul rögtön látható és korrigálható az eredmény, szélesebb tere van az utólagos feldolgozásnak – tehát elvileg semmi szükség nincs egy tekercs filmre. És technikai értelemben talán nincs is sok. Fekete-fehér képet lehet faragni egy “digitális negatívból” (RAW file-ból) is. Ha elég ügyes az ember, valószínűleg utánozni is tudja bármely fekete-fehér film tónusait is…

Van viszont egy hangulati tényező, amit nem lehet kikapcsolni, és nem lehet utánozni. Számomra a film ad egy olyan intimitást, amit a digitális nem, vagy máshogy tud csak elérni. A tudat, hogy ehhez most nem nagyon fogok hozzányúlni, csak kijön a laborból, és kész van; a felelősség, hogy nincs utólagos korrekció, meg a kijelzőn nézegetés… mind-mind felelősséget tesz a képek mögé. És ha az embert odaengedik, ahol a két ember között elérhető talán legszorosabb kapcsolatot láthatja, akkor ezt a felelősséget jó is érezni…

Ez az oka annak, hogy már Gyöngyiéknél is, és most Lindáéknál is előkerült a Tri-X. A film a fent leírtak miatt, a Kodak Tri-X meg egyszerűen kedvenc a fekete-fehér filmek között. Legalábbis ha ilyen emberi pillanatokat szeretnék megörökíteni.

Néhány olyan kép van most itt, amik nekem nagyon kedvesek – és amikért nagyon hálás vagyok Lindának és Sacinak, meg persze Lacinak, aki most nem annyira látszik. :)