Képfényező blog » Blog Archive » Landsort

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Landsort

_dsc3378.jpg

Stockholm körül a Balti-tenger partja ezernyi kisebb-nagyobb szigetből áll, ez svédül a Skärgården (angolul “Stockholm Archipelago” néven szokták emlegetni). Sok szigeten laknak, élnek emberek, másokon nyaralók, hétvégi házak állnal – és hozzájuk kötött csónakok várakoznak, mert itt ugye busz nem jár. :) Vagyishogy igen, de az is úszik…

_dsc3296-edit.jpgMagunkfajta túrista ilyenekkel közlekedhet – így voltunk már az ősszel Huvudskär szigetén is. Waxholmsbolaget a helyi “úszó BKV” neve, az ő “W” betűvel díszített kék-sárga zászlójuk alatt hajóztunk most is, a kisebb szigeteket és sziklahátakat kerülgetve. És élvezve a napsütést, mert hála az Úrnak ismét jó időnk volt… :)

_dsc3367-edit.jpgEzúttal a Huvudskär-nél jóval nagyobb Landsort szigetére vezetett utunk. Csak az egyik vége lakott – vagyis van ott kb. 10-15 ház -, ettől eltekintve a sziget nagy része lakatlan, jópár évvel ezelőttig a haditengerészet használta, de ez már múlté. Néhány ott maradt, a sziklába vágott géppuskafészek és ágyúcső árulkodik még a (közel)múltról.

A régebbi múltról pedig egy világítótorony, amit az elmúlt párszáz év alatt néhányszor újjáépítettek, modernizáltak (pl. bevezették a villanyt, a jó ég tudja, honnan), és továbbra is hirdeti, hogy ebben az irányban ez a szigetvilág pereme, vége. Innentől kifelé, amíg a szem ellát, csak a nyílt tenger…

_dsc3369.jpg

A növényzet tipikusan a szélfútta, sziklás szigetekre jellemző világot idézi: kevés, de igen masszív fűcsomóból, ezek viszont a “jég hátán”, mitöbb a sziklák repedéseiben és a vízben is megélnek…

_dsc3325.jpg

A világítótorony pedig ugye azért (is) világítótorony, mert a sziget (és persze a környező tenger) minden pontjáról látszik. :) Íme:

_dsc3375.jpg

_dsc3358-edit.jpg

Délutánra a szikrázó napsütés szép lassan eltűnt, mire visszaszálltunk a hajóra, már kellemes, lágyan borongós idő búcsúzott tőlünk.

_dsc3380.jpg

p1230190-edit.jpg

És végül, de nem utolsósorban:

Ide kattintva elérhető a Landsort szigetén készült képekből készült zenés diavetítés / diaporáma (6 perc) ->

_dsc3378.jpg

Landsort diavetítés

Kapcsolódó oldalak:

Tags: , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó fényképek: Landsort-galéria



Most szólj hozzá... :)