Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Vasárnap délelőtt felébredtünk Eszterrel, és kicsit beszélgettünk még az esküvő élményeiről. Az első, amit mindketten megállapítottunk: összeillenek, nagyon. Igazából ritkán látunk olyat, ahol ennyire nyilvánvaló. Természetes, hogy egy közeli barátnál sokkal felületesebben tudjuk csak megismerni az embereket… de azért ha összetesszük, hogy a fotós elég jó megfigyelő (sokszor apró rezdüléseket és részletet is észrevesz), ráadásul az előzetes találkozókat és a jegyesfotózást nem számítva is igen intenzív tizenpár órát töltünk a párjainkkal, épp az esküvőjük napján, akkor talán értelmet nyer egy ilyen megállapítás tőlünk is. Leírhatnánk, hogy mi mindenből látszik – de abban bízunk, hogy többet ér a képeket lapozgatni. :)

Vártuk, örültünk neki. Sőt: régóta vártunk rá, hogy ott lehessünk Gyöngyi és Szabolcs esküvőjén. Ők voltak idén az első, és már önmagában ez is elég lehetne a várakozáshoz, de volt más okunk is rá. És szívből örülünk, hogy ott lehettünk – gratulálunk, Isten áldjon titeket, vigyázzatok egymásra! :)

Még valami, amit nem fogunk elfelejteni: olyan vendégszerető emberekkel és családdal találkoztunk, ami egészen rendkívüli. Pedig mi “csak a fotós” lettünk volna… de úgy érezhettük magunkat, mintha legalábbis családtagok lennénk. Köszönet érte ismét! :)

Ami pedig a fotózáshoz edződött szemünknek volt öröm: egészen gyönyörű vidékre vittek minket Szabolcsék. Sosem jártunk még korábban Szendrő és Edelény környékén, nem tudtuk, hogy a Bódva völgye ilyen festőien szép – és az edelényi kastélyról is egészen más képek éltek az emlékeinkben. Ezeket az emlékeket most eddigi fotós pályafutásom egyik kedvenc fotójára cseréltem… :)

Persze nem csupán ez az egy képünk van Gyöngyi és Szabolcs esküvőjéről… fogadjátok szeretettel az alábbi rövid diavetítést! :)

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Vannak emberek, nem is kevesen, akik képesek végigizgulni az egész esküvőt – nekik a legnehezebb. Azután találkoztunk olyanokkal is, akik előtte rettentő feszültek, aprólékos gonddal megszerveznek és elrendeznek mindent, de aznap elengedik: nekik már jobb, ők ugyan fáradtan érkeznek az esküvő napjához, de azt már felszabadultan élvezik. És láttunk már olyanokat is, akik az esküvő előtt is kellő humorral álltak mindenhez. De azt csak most tudtuk meg, hogy a „nyugalom” szó mellett illusztrációként kinek a fotója fog szerepelni… :)

Nyugalom és sofőrje :)

Dia és Zoli képei jelentik a „szezonzárót” idén. Egy minden hivalkodás nélkül roppant stílusos öreg Mercedes, az Operaház elképesztő eleganciája, a németajkú gyülekezet templomának letisztult egyszerűsége, és egy elsöprő esti buli kavalkádja maradt meg emlékeinkben. Meg persze Dia és Zoli, akikről sok mindent lehetne írni, legyen most elég két gondolat.

Egyrészt: szeretnénk mindig olyan párokat fotózni, akiknél néha olyan érzésünk van, mintha valamiféle regényből toppantak volna elénk… A fényképezőgép a karaktert és a szépséget is szereti ám. :)
Másrészt: sok megtanult táncot láttunk már esküvőn. Keringő, salsa, rocky, cha-cha, … de mind közül a legnagyobb kihívást a tangó jelenti. Mert bár minden tánc több mint lépések sorozata, nincs még egy tánc, ahol annyira feltűnő, ha valaki csak „lépi”, de nem érzi/éli át. No, Dia és Zoli a tangót választotta, és milyen jól tette… már csak ezért is jó volt ott lenni. :)

Fogadjátok hát szeretettel az idei év utolsó esküvői „meséjét”, a diavetítést – így láttuk mi Dia és Zoli esküvőjét:

A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Az idei nyár vége az ismerősöké és barátoké volt: egy hét különbséggel Balu és Anna, majd Gergő és Sára esküvője. Már-már “házimunkának” is nevezhetnénk: otthon voltunk, és dolgoztunk. Utóbb jöttünk rá, hogy ennek volt egy érdekes mellékhatása. :)

Sok apróság maradt meg az emlékeinkben, de valahogy ez egy olyan nap volt, hogy főleg arcokat, portrékat fotóztunk: gyerekektől idősekig mindenkit. Nem tudom, hogy történt, de amikor hazaértünk, és vetettünk egy pillantást egymás képeire is Eszterrel, akkor jöttünk rá, hogy ez a nap mindkettőnkből ezt  hozta ki. A diavetítést persze nem tömtük tele a barátok, rokonok, gyerekek és szülők képeivel, de rövidesen Sáráék kezébe kerül minden – a következő hetekben jó esetben néhányan találkoznak még a saját képmásukkal… :)

Addig viszont próbáljuk a figyelmünket első sorban Sárára és Gergőre irányítani, a diavetítés első sorban rájuk, és még inkább a mindannyiunk szeme láttára indult házasságra fókuszál – és persze a tortát sem felejtettük el! :)) Fogadjátok szeretettel, és emlékezettek rá jó szívvel sokáig. :)

A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Van egy kis város az országban, ahova most már évről évre visszajárunk… és egyre nagyobb örömmel megyünk vissza. Idén pedig végre Eszternek is megmutathattuk, miért. Például azért, mert van Kiskunhalason egy templom, ahol már-már kezdem otthon érezni magam. No, nem azért, mert lassan már fejből tudom, merre vannak az oszlopok, ablakok, lámpák vagy padok. Ettől sokkal fontosabb okunk van rá: valahogy élet van ott, újra és újra rájövünk. A közösségben, az énekben, az Igében és a hozzáfűzött gondolatokban. A „pápai strandlabda” példáját ott hallottam először, de azt hiszem, egy életre megjegyeztem… :)

No és persze örömmel fedeztünk fel kedves ismerősöket a násznép között, és jó, hogy újabb két ember került azok közé, akiket esetleg legközelebb már ismerősként köszönthetünk. A blog kitartó olvasói figyelmesen nézzék a diavetítés kockáit… kis fekete, kék és lazacszín (?) ruhákat is érdemes figyelni. :)

Jó volt nekünk Magdi és Attila esküvőjén. Kicsit úgy éreztük, hogy ezek az emberek a mi barátaink is lehetnének: hasonló társaság, lélek és értékek. Így pedig nekünk is könnyebb ráérezni, hogy mi fontos igazán… reméljük, hogy ez a képeken látszani is fog… :)

Isten áldjon titeket, örülünk, hogy ott lehettünk – a diavetítést pedig fogadjátok szeretettel!

A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Külön köszönet a Képfényező csapat harmadik tagjának, Julinak a rengeteg segítségért!

Minden esküvő előtt megpróbáljuk elképzelni, hogy mi lesz az a nap folyamán, ami igazán fontos, szép vagy emlékezetes lehet – próbálunk ráhangolódni már előre, hogy a megfelelő irányú érzékenységgel érkezzünk. Anna és Balu esküvőjének reggelén is elgondolkodhattunk ezen, és eszembe jutott sok minden…

Balut nagyjából 15 éve ismerem, kevés ilyen komoly és megbízható barátom van (az egyikük ráadásul az újdonsült sógora). Annával ennél valamivel azért frissebb az ismeretség, de őt is egy komolyabb, közös feladat kapcsán ismertem meg. Valahogy ezen előzmények mellett első sorban egy lelkileg gazdag, de  kissé talán “súlyos”, ünnepélyes  napra számítottam.

Még sem egészen így, vagy legalábbis nem csak így történt. Valóban lélekben is gazdag, Isten előtti ünnep volt, de ilyen könnyed, sok humorral fűszerezett szombati napunk sem sok volt idén. Jobban átgondolva persze nem meglepő ez attól a pártól, akik egy jegyesfotózásnak álcázva ennyi humorral tudták a saját történetüket elmesélni. Rajtuk kívül köszönhető ez részben persze a gyerekeknek is, akikre mindig lehet számítani, és persze nem feledkezhetünk meg az árnyjátékról, a mellényes lényről és a többi kiváló szereplőről sem… :)

Remélhetőleg a diavetítés, és a blogra összeválogatott kedvenc képeink tükrözik is mind az ünnepet, mind a humort – fogadjátok szeretettel!

A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!